Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az Egyesült Államok azzal vádolta meg hétfőn Oroszországot, hogy manipulálta a szíriai Dúmában végrehajtott állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínét, amit Moszkva határozottan cáfolt.
Az Egyesült Államok azzal vádolta meg hétfőn Oroszországot, hogy manipulálta a szíriai Dúmában végrehajtott állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínét, amit Moszkva határozottan cáfolt. A nemzetközi ellenőrök ugyanakkor még nem jutottak el a helyszínre. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterszer szerint az európai uniós tagállamok egyöntetű véleménye, hogy a vegyi fegyverek használata megengedhetetlen, a vegyi anyagok fegyverként való bevetése esetén a nemzetközi szervezeteknek a lehető leghatározottabban fel kell lépniük.
Az Egyesült Államok úgy tudja, hogy orosz szakértők elmentek arra a dúmai helyszínre, amelyet április 7-én vegyifegyver-támadás ért, és elképzelhető, hogy manipulálták a helyet – jelentette ki Kenneth Ward amerikai nagykövet a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) hétfői hágai rendkívüli zárt ülésén. Az orosz külügyminiszter ezt határozottan cáfolta.

Oroszország nem manipulálta a szíriai Dúma városra mért állítólagos vegyi támadás helyszínét – jelentette ki az orosz külügyminiszter a BBC-nek. „Garantálhatom, hogy Oroszország nem manipulálta a helyszínt” – szögezte le Szergej Lavrov, ismételten cáfolva, hogy Dúma ellen vegyi fegyvereket vetettek volna be április 7-én. Hangoztatta, hogy semmilyen bizonyíték nem támasztja alá az erre vonatkozó állításokat. Nem lehetek illetlen más államok vezetőivel, de – őszintén szólva – minden bizonyíték, amelyeket a nyugati országok emlegettek, a közösségi hálók és a nemzetközi sajtó jelentésein alapszik – így Lavrov.
Az orosz külügyminiszter szerint nem támadás, hanem egy „megrendezett” esemény történt.
Theresa May szerint a dúmai vegyifegyver-támadás következményei kizárják, hogy az incidens „megrendezett” lehetett volna. A brit miniszterelnök, aki hétfőn tájékoztatta részletesen a londoni alsóház képviselőit a Szíriában szombat hajnalban végrehajtott, összehangolt amerikai-brit-francia légitámadásról, elmondta: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) olyan beszámolókat kapott, hogy az április 7-én elkövetett vegyifegyver-támadás éjszakáján több száz sérült kereste fel a helyi egészségügyi intézményeket olyan tünetekkel, amelyek mérgező vegyi anyagok hatására utaltak. May szerint a brit kormány arra a következtetésre jutott, hogy „ilyen méretekben nem lehetett volna meghamisítani” a helyszínről érkező beszámolókat.
Lavrov furcsállta, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei éppen egy nappal azelőtt hajtottak végre légi csapásokat szíriai célpontok ellen, hogy a nemzetközi vizsgálóbizottság tagjai megérkeztek volna az állítólagos vegyi támadás helyszínére. Kijelentette, hogy a Szíriára kilőtt több mint száz rakéta kétharmada nem talált célba.
Az OPCW főigazgatója, Ahmet Ürümcsü hétfőn közölte, hogy a szervezet ellenőrei eddig nem látogathattak el a Damaszkusz közelében fekvő Dúmába. „A damaszkuszi előkészítő tárgyalásokon részt vevő szíriai és orosz vezetők arról tájékoztatták a tényfeltáró csapatot, hogy még mindig vannak kidolgozásra váró megoldatlan biztonsági kérdések, mielőtt felvonulhatnának a helyszínre” – tette hozzá. A jelenleg Damaszkuszban tartózkodó, kilenc szakértőből álló OPCW- küldöttség számára a lehető leghamarabb engedélyezni kell a dúmai látogatást – mondta a főigazgató az OPCW végrehajtó tanácsának hétfői hágai ülésén. A szíriai hatóságok felajánlották, hogy a szakértők készítsenek interjút a szíriai fővárosban tartózkodó 22 szemtanúval.
Mielőbb újra kellene indítani az ENSZ égisze alatt zajló szíriai béketárgyalásokat, Oroszországnak és Iránnak nyomást kell gyakorolnia a damaszkuszi rezsimre ennek érdekében – emelte ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn a tagországok külügyminisztereinek luxembourgi tanácskozását megelőzően. Federica Mogherini rövid sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az EU kész megkezdeni a közel-keleti állam újjáépítésének tervezését, amennyiben a politikai folyamat végre sínre kerül.
Az uniós országok külügyminiszterei Szíriával kapcsolatban elfogadott nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy az amerikai, brit és francia részvétellel végrehajtott akcióknak egyetlen célja a vegyi fegyverek használatának megbüntetése és újabb bevetésük megelőzése volt – jelentette ki Szijjártó Péter Luxembourgban hétfőn, az uniós külügyi tanács ülésének szünetében.
A külgazdasági és külügyminiszter sajtóértekezletén arról tájékoztatott: az uniós tagállamok egyöntetű véleménye, hogy a vegyi fegyverek használata megengedhetetlen, a vegyi anyagok fegyverként való bevetése esetén a nemzetközi szervezeteknek a lehető leghatározottabban fel kell lépniük.
A külügyminiszterek tanácsa Szíriával kapcsolatban elfogadott állásfoglalásában határozottan elítélte a vegyi fegyverek ismételt használását, amelyet a nemzetközi jog, a humanitárius, és az emberi jogok súlyos megsértésének nevezett. A szakminiszterek aláhúzták, a szíriai rezsim csapásai tartós humanitárius katasztrófahelyzet idéznek elő az országban, egyre súlyosbítva a szíriai nép szenvedéseit. Kijelentették, a külügyek tanácsa támogatja a vegyi fegyverek használatának megszüntetésére irányuló valamennyi erőfeszítést és a mindent megtesz a konfliktus politikai megoldása érdekében. Nyugati vezetők szerint április 7-én klórgázt vetettek be az utolsó, még lázadó kézen lévő kelet-gútai városban. A Fehérsisakok nevű szíriai mentőszervezet és a Szíriai-Amerikai Orvosi Társaság (SAMS) szerint több mint 40 ember halt meg, és több mint 500 emberen állapíthatók meg „vegyi anyag” okozta tünetek. Washington és a szövetségesei a szíriai kormányt vádolják a vegyifegyver-támadás elkövetésével. Szíria és legfőbb szövetségese, Oroszország elutasítja ezt az állítást.
(MTI)