Elképesztő érvelést hozott össze Kuleba, ezért nem korrupt az ukrán kormány
Ugyanis ha korrupt lenne, akkor szerinte nem áramlana pénz Ukrajnába.
Az Európai Unió külső határainál fekvő tagállamok belügyminiszteri találkozója zajlott Szegeden pénteken. A találkozó végén a felek a határigazgatási rendszer megerősítését sürgető nyilatkozatot adtak ki, amelyben a határregisztráció és az informatikai rendszer fejlesztését, valamint a menekültek hazájukba való visszajutásának megkönnyítését sürgették.
A migrációs válság állt a középpontjában a szárazföldi külső határral rendelkező schengeni tagállamok szegedi belügyminiszteri találkozójának, amely közös nyilatkozat elfogadásával és sajtótájékoztatóval zárult pénteken.
Pintér Sándor belügyminiszter elmondta, a tanácskozás célja az volt, hogy a külső határokkal rendelkező tagországok azonos válaszokat adjanak a kihívásokra, segítsék egymás erőfeszítéseit; ez egyaránt jelenti a legjobb gyakorlatok megosztását vagy szükség esetén az erők, eszközök átcsoportosítását. Hozzátette: jó példa volt erre, amikor a tagországok jelentős élőerővel támogatták Szlovéniát, hogy a külső határokat meg tudja védeni. A miniszteri találkozó résztvevői megismerhették a hazai gyakorlatot, azt, miként őrzik a magyar hatóságok a külső határokat a schengeni előírásoknak eleget téve, és hogyan oldják meg a menekültkérelmek befogadását - közölte.
A terrorizmus és a migrációs válság jelenti a legnagyobb veszélyt
Jelen volt Szegeden a magyar, az észt, a lett és a litván belügyminiszter, a norvég, a lengyel és a román belügyi államtitkár, valamint a szlovák belügyi attasé.
A találkozón elfogadott közös nyilatkozat szerint a részt vevő országok egyetértenek abban, hogy a migrációs válság és a terrorista támadások jelentik a legnagyobb veszélyt Európa biztonságára. Mindez hozzájárul a schengeni övezet eddigi legnagyobb válságához.
A tagállamok az európai integráció egyik legfőbb eredményének tartják a személyek és áruk szabad mozgását a schengeni övezeten belül, és elkötelezettek ennek fenntartása mellett. Ezért fontosnak tartják a fokozott ellenőrzést a schengeni és az uniós külső határok mentén, ehhez segítséget kell nyújtani azoknak az országoknak, amelyekre a migrációs válság következtében aránytalanul nagy nyomás nehezedik, és szükség van az együttműködésre harmadik országokkal.
Szükség van Európai Határőrségre, valamint az EU határregisztrációs rendszerére
A nyilatkozatban leszögezik, hogy az Európai Határőrség felállítása és az Európai Határőr Ügynökség mandátumának megerősítése fontos eleme az európai határigazgatási rendszernek. Fejleszteni kell az informatikai rendszereket, ki kell küszöbölni hiányosságaikat. A szabad mozgás jogával rendelkezők adatbázisokban történő szisztematikus ellenőrzésének teljes körű bevezetése, valamint az EU határregisztrációs rendszerének létrehozása azonban jelentős anyagi és műveleti terhet ró a schengeni előírásokat külső határaikon alkalmazó tagállamokra, így több könnyítő elemre van szükség, különösen a szárazföldi határok esetében.
A tagállamok szerint az Európai Külügyi Szolgálatnak fokoznia kell az együttműködést a harmadik országokba való visszatérés megkönnyítése érdekében – áll a nyilatkozatban.