A múlt héten Kijev az ENSZ és az Európai Unió békefenntartóinak bevonását kezdeményezte a délkelet-ukrajnai rendezésbe. Az orosz diplomácia vezetője kiemelte, hogy most „nagyon sok függ” az EBESZ által küldött megfigyelők „tisztességes, pártatlan, elfogulatlan hozzállásától”. Azt mondta, hogy az EBESZ-megfigyelőknek „a szárazföldön történteket kell rögzíteniük, hogy ne üljünk fel olyan törekvéseknek, amelyek úgy állítják be a helyzetet, mintha a minszki megállapodásokat máris felrúgták volna”. Lavrov szerint Ukrajna határain kívül és Kijevben sincsenek kevesen, akik felrúgnák az egyezséget, így a tűzszünetet is.
Kijev, a szakadár délkelet-ukrajnai régiók, az EBESZ és Moszkva képviselői a „normandiai négyek” állami vezetőinek hosszas tárgyalásait követően írták alá nemrégiben a tavaly őszi minszki megállapodások végrehajtásáról szóló dokumentumot a fehérorosz fővárosban. Az orosz külügyminiszter alapvető fontosságúnak nevezte az egyezmény részeként meghatározott ukrajnai alkotmányos reform végrehajtását, azon belül is Ukrajna decentralizációját.
Gérard Larcher francia szenátusi elnök ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a „normandiai négyek” – Németország, Franciaország, Ukrajna és Oroszország – parlamentjei hozzájárulhatnának az ukrajnai alkotmányos reform végrehajtásához. Hangsúlyozta, hogy hasznos lehetne, ha az ukrán fél figyelmébe ajánlhatnák, „hogyan értelmezik a decentralizációt Franciaországban”.