The West and the Rest

„Talán pontosabb volna, ha nem »szociális kiadásként« neveznénk meg mindezt, hanem az emberi erőforrások, az emberi tőke újratermeléseként. Az adott emberi közösség testi és lelki egészségének újrateremtéseként. És ha így tekintünk rá, akkor, lássuk be, nem sok értelme van annak, ha elborzadva azt mondjuk, hű de sok! Miért is kellene bármilyen módon korlátoznunk azokat az erőforrásokat, amelyeket önmagunk egészsége fenntartására és gyarapítására fordítunk? Akár az egész életünket is ennek szentelhetnénk, hisz ha volna merszünk belegondolni, beláthatnánk, hogy ez az életünk legfőbb értelme, sőt életünk legfőbb értelme maga az élet. Ám az emberi világot ma egy jól hangzó, de végzetes tévedés tartja fogságában, és ezt fejezi ki a már idézett mondat, amely így hangzik: »Hiába tartja egy ország kontroll alatt a költségvetési hiányát és államadósságát, ha minden pénzét szociális kiadásokra költi és semmit sem fordít az innováció támogatására, akkor rontja vállalatai esélyeit a globális piaci versenyben.« Ha ezt az uralkodó globalista metanyelven megfogalmazott mondatot lefordítjuk emberi nyelvre, akkor ez nagyjából így hangzik: a Németország területén ideiglenesen állomásozó globális tőkestruktúrák elunták azt, hogy hozzá kell járulniuk a német munkaerő-tulajdonosoknak az egyébként nekik, a tőketulajdonosoknak hasznot hozó emberitőke-újratermelési folyamataihoz. És azért unták el, mert a világ más térségeiben úgy lehet »külszíni fejtéssel letermelhető munkaerő-lelőhelyként« kiaknázni emberi társadalmakat, hogy ahhoz a tőkének egyáltalán nem kell hozzájárulnia. S mivel a globális versenytársak gátlástalan cinizmussal már erre »álltak rá«, így nekünk sincs más választásunk.”