Pásztorok ideje

A szerző Prőhle Gergely, volt berlini és berni nagykövet, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója

***

A 2011-es magyar uniós elnökség idején Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepeltük. Azét a művészét, aki elsősorban excentrikus zongoravirtuózként él a köztudatban, noha a Doborjánból induló muzsikus alakja ennél jóval sokrétűbb. Hosszú élete egyes állomásainak, szellemi fejlődésének bemutatásával izgalmas körképet festhettünk egy olyan korról, melyben lassan kirajzolódott a mai Európa politikai térképe, a társadalomfejlődés a polgári forradalmak korától új irányt vett, a mindennapi élet rohamos változásában pedig a hagyományos értékekhez való viszony döntően megváltozott.

Egy ilyen évforduló persze szükségképpen együtt jár az életmű egyes elemeinek kissé leegyszerűsítő kiemelésével. Például hogy a nemzeti elkötelezettségnek nem elengedhetetlen feltétele a nyelvismeret. Vagy hogy a nagyvilági művész magyarságának tudatában is milyen természetesen mozgott az európai szalonokban, lehetett szellemi partnere Berlioznak, Heinének, Delacroix-nak. Mindez egy-egy apró adalék az európai identitásról folyó, szerteágazó diskurzushoz. Mint ahogy az is, hogy az idősödő művész hogyan tért meg egyházához, hogyan tudta a modern ember kételkedését zenéjében érzékeltetni, ugyanakkor hitét megvallani, a hagyományos értékek mellett kiállni.