A háborúk már régóta nemcsak katonai kérdésekről szólnak, hanem az ipari képességek, technológiák nyilvános mérkőzései is. A Nyugat és kihívói kiegyenlített párharca inkább csak a percepciók szintjén létezik, a valóságban közel sem kiegyenlített párharc zajlik, a Nyugat lényegesen jobban áll. Ezért a magyar stratégia kidolgozásánál továbbra is a domináns Nyugatból kell kiindulni. Bár vannak stratégiai tévedések – az energetikai szankcióknak becézett öngól csak egy a sok közül –, ettől még
az ukrajnai háború egyértelműen a Nyugat globális technológiai és szervezettségi fölényét hozta felszínre.
A manapság hazánkban divatos kifejezéssel, a „blokkosodással” is érdemes óvatosan bánni. Lehet, hogy bekövetkezik, lehet, hogy nem. Az viszont biztosnak látszik, hogy orosz központú blokk jó ideig nem lesz: Oroszország vagy azért nem lesz blokk-központ, mert előnytelen feltételekkel zárja a háborút, vagy azért, mert előbb-utóbb katonai vereséget szenved. Akik egy ilyen blokkban részt vehettek volna, éppen most kezdenek leválni róla, egyelőre Belarusz kivételével. Egy amerikai–kínai blokkosodás az utóbbi években valóban folyamatban volt, de látni kell, hogy a két szuperhatalom kiegyezésének mindkét oldalon fajsúlyos érdekeltjei vannak. A mai helyzetben éppúgy elképzelhető a blokkosodás, mint a két szuperhatalom „váratlan” kiegyezése. Érdemes figyelembe venni például Csin Kang új kínai külügyminiszter – volt washingtoni nagykövet – nyilatkozatait az Egyesült Államokról.
Azt is fontos felmérnünk továbbá, vajon mennyiben vagyunk képesek hatni a világpolitika folyamataira. Elsősorban abban az értelemben, hogy Magyarország képes-e érdemben ellentartani egy esetleges masszív blokkosodási folyamatnak. Érdemes tanulni abból, hogy amikor – a legjobb szándéktól vezérelve – béketeremtőnek ajánlkoztunk az ukrajnai háborúban, egyik fél sem volt nyitott az együttműködésre. A blokkosodás megakadályozása ennél jóval nagyobb falat lenne.
Mindezekkel együtt fontos arra törekednünk,