Törökországba toloncolná ki az illegális bevándorlókat a brit külügyminiszter

2022. július 17. 07:50

Az, hogy a törökök készen állnak-e erre, másik kérdés, Ankara ugyanis már évek óta hangoztatja, a 2015-ös nagy migrációs válság után megtelt, nem tud befogadni több menekültet – írja a Magyar Nemzet.

2022. július 17. 07:50
null

Szoros verseny folyik az Egyesült Királyságban Boris Johnson nemrégiben lemondott miniszterelnök székéért, valamint a kormányzó Konzervatív Párt vezetéséért. Liz Truss külügyminiszter jelenleg harmadik helyen áll az öt jelölt közül, amennyiben ő nyerné meg a kormányfői pozíciót, Ruanda mellett Törökországra terjesztené ki a kitoloncolási rendszert – írja a Magyar Nemzet a The Times konzervatív brit napilapra hivatkozva.

Az, hogy a törökök készen állnak-e erre, egy másik kérdés, Ankara ugyanis már évek óta hangoztatja, hogy a 2015-ös nagy migrációs válság után megtelt, nem tud befogadni több menekültet. Törökország gyakorlatilag élen jár a menekültek befogadásában: az országban mintegy négymillió, főként szíriai migráns él. Noha Recep Tayyip Erdogan török elnök célja, hogy egy részük hazatelepüljön, sokan több lehetőséget látnak Törökországban, mint Szíriában, ezért inkább maradnának. Tavaly nyáron a tálib hatalomátvétel után is tömegek indultak el a jobb élet reményében Afganisztánból, Erdogan már akkor is úgy üzent az európai országoknak, „viseljék az afgán migráció terhét”.

Kérdéses azonban, hogy Truss tervei mennyire megvalósíthatók, ugyanis az egy hónappal ezelőtt illegális migránsokkal teli, Ruandába tartó járatot a strasbourgi Emberi Jogok Bíróságának végzése értelmében az utolsó pillanatban leállították és azóta sem indították el.

(Fotó: Migránsok érkeznek Nagy-Britanniába, MTI)

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ólat a trolloknak
2022. július 18. 08:34
Ez se okosabb, mint a most megbukott elődje..
luisbathhelena
2022. július 17. 16:24
Ukrajna lesz a jó hely. Fegyverek mellé parezer bunusz migrans. Aztán ezek is a feketepiacon végzik rabszolgakent
fatman
2022. július 17. 14:09
Igazi európai megoldás Hajrá
röviden
2022. július 17. 12:44
Ruanda megtelt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!