Egyre jobban szűkül, mi számít elfogadhatónak – Ed West a Mandinernek

Hogyan látja a szólásszabadság helyzetét a nyugati világban?

A fő gond az alkalmazkodás. A média buborékokat hoz létre. Az angolul beszélő világot átható trend, hogy

Sokan használják a puha totalitarizmus kifejezést, de én inkább az elmék bezárulásáról beszélnék Angliában. Ezt mutatta meg a Brexit is. Az emberek rájöttek, hogy nem beszéltek a lakosság közel felével. A lap, aminek egészen idáig írtam, az UnHerd, részben ezen felismerés alapján indult el. A probléma mindenhol az, hogy összezsugorodik a média. 

Ön néhány éve írt egy könyvet a bevándorlásról, amiért heves kritikát kapott. 

A könyvem nyolc éve jelent meg Angliában. Ma már nem írnám meg. Ma már túl népszerűtlen álláspont. Karrier szempontjából sem segített. Sokan gondolják, hogy ízléstelen dolog kritizálni a bevándorlást, sokan a skinheadekkel azonosítják azt. Páran sikeresen írnak róla, mint Douglas Murray, de még őt is ízléstelennek tartják egyes körökben, főleg az elit soraiban. Nem állítom, hogy ezek szamizdat szövegek, de odafönt népszerűtlenek, és a nézetek felülről leszivárognak a tömegbe.

Gondolom, nem tegnap lett bevándorláspárti az elit. Miért kritizált a bevándorlást, ha tudta, hogy ez népszerűtlen álláspont?

Azért írtam meg a könyvet, mert sokat hazudoztak a kérdésben. Ahonnan én jövök, ott sokáig nem élt túl sok bevándorló, de Blair alatt nagyon sokan jöttek. Sokan nem örültek ennek. A média azt üzente, hogy „a sokszínűség erőssé tesz” – tették ezt a robbantások után. Én pedig azt gondoltam, hogy ennek nincs értelme.

Hogyan lesz ebből erősség? Egyszerűen végigmentem az érveken. A politikusok azt hazudták, hogy az Egyesült Királyságnak nagyon sokszínű a múltja, de ez nem igaz. Történelmi értelemben nagyon kevés bevándorlás történt az országba. Arra jutottam, hogy a király meztelen. A bevándorlás melletti érvek szörnyen gyengék, és a lehetséges negatívumok nagyon nagyok. És ha egyszer elindulunk ezen az úton, nincs megállás. Egy sokszínű országnak idővel még inkább és még inkább sokszínűnek kell lennie, és ezt már sosem lehet visszafordítani. 

Az UnHerd oldalán néha elég keményen fogalmaznak a bevándorlással kapcsolatban.

A bulvársajtóban elmegy a bevándorlás-ellenesség, de magasabb szintén már másképp fest. Gondolom, hogy jól dolgoztunk. De sajnos a britek elég konformisták, a barátaim nem ismernék be, hogy olvastak minket, valószínűleg azt mondanák, hogy Guardiant olvasnak. A barátaim egyetemet végzett, városi emberek, néhányan tudósok. A baloldal szereti a bevándorlást, mert morális bűvészkedést lehet vele végezni, a jobboldali liberálisok pedig azt hiszik, hogy jó a gazdaságnak, és utálják a populistákat. Én azért írtam az UnHerdnek, mert úgy gondoltam, igazuk van. Ezt sok ember nem ismerné be, mert nem akarnak népszerűtlenek lenni, nem akarják, hogy az ismerőseik többet ne beszéljenek velük.

Mitől lett népszerű az oldal?

Azt hiszem, hogy a transzkérdéssel robbantunk be. Arról írtunk, hogy miért rossz ez a kampány, hogy így vagy úgy utalj emberekre. Ez egy nagy őrültség volt, de talán épp ez a lényeg. Ez a hatalom fitogtatása, hogy kirúgatnak embereket. És ha van hatalmad kirúgatni embereket, az elég jó érzés. El tudod érni, hogy az emberek olyan dolgokat mondjanak, amik nyilvánvalóan nem igazak.

Ez egy kicsit az ötvenes évekre emlékeztet engem történészként. Akkor is megsemmisítették azokat, akik nem iratkoztak fel a legújabb párthatározatra. 

És az évek során egyre szorosabb az elnyomás. Aztán egymás ellen fordulnak. A nagy baloldali „felébredésnek”, mely Amerikában zajlott, két központi témája volt: a bevándorlás és a transzkérdés. Az egyik a politika egyik központi ügye, a másik pedig egy vicc. A történészek szerint a sikeres vallások azok, melyek természetfeletti állításokat tesznek, amiben hinni kell.

Ha elfogadod, bent lehetsz, ha nem, menned kell. Sok csoport ma is ilyesfajta hűségteszteket követel meg. Olyan dolgokat kell mondanod, amik nyilvánvalóan őrültségek. 

Fotó: Ficsor Márton