Petíciót küldtek Soros Györgynek a CEU doktoranduszai

2020. augusztus 23. 12:13

Öt hónapja küzdenek, hogy a járvány miatt meghosszabbítsák az ösztöndíjakat, írja a Mérce.

2020. augusztus 23. 12:13

Petíciót indítottak a CEU doktoranduszai, amelyben azt kérik, az intézmény hosszabbítsa meg a havi ösztöndíjak folyósítását 6 hónappal, miután a koronavírus-járvány következtében előre nem látott akadályokba ütköztek mind tanulmányaik, mind az életük során, adja hírül a Mérce. A levelet Soros Györgynek, Leon Botstein kuratóriumi elnöknek és a kuratórium többi tagjának címezték, és már közel 700-an aláírták.

A diákok sajtóközleményt is adtak ki ezzel kapcsolatban, amelyben azt írják, 5 hónapja próbálják az intézmény vezetőségét rávenni az ösztöndíjak meghosszabbítására. A kezdeményezést az egyetem összes doktorandusz csoportja támogatja, valamint 30 oktató is beállt már az ügy mögé. Michael Ignatieff  rektor azonban többször is visszautasította a kérelmüket, legutóbb júliusban, akkor pénzügyi akadályokra hivatkozva.

Az érintettek szerint baj, hogy a CEU nem adja meg a fél évnyi plusz támogatást, ugyanis a vészterhes helyzetben sok doktori hallgatónak adódtak nem várt költségei, vagy a korlátozások miatt megakadtak a kutatásokkal, terepmunkákkal,
ezért vagy nem tudnak időben végezni, vagy teljesen kiesnek az oktatásból, ha nem lesz pénzük befejezni tanulmányaikat.

Mindehhez hozzájárul az is, hogy Bécsben a megélhetési költségek jóval magasabbak, mint Budapesten, és ha a diákok kifogynak az ösztöndíjból, nehéz lesz ott maradniuk.

(Mérce)

 

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2020. augusztus 24. 07:40
Tudod Soros, és CEU-s vérvezérek. Nem sok időtök van gondolkodni, hiszen ha továbbra is kellenek nektek a felforgató, vergődő, a magyarokat, M.o.-got taposó görények akkor a zsebetekbe kell nyúlni. Ingyen ők sem lesznek hazaárulók, rombolók, felforgatók, buzitámogatók..... mindennek ára van! Jó kis zsarolás ez a vérpénzes vén dög, és a CEU vezérek felé.)))) Vagy fizettek, vagy nem csinálunk semmit.))))) Fizetni fognak. ))))
Rugo
2020. augusztus 23. 20:22
Most őszintén, mi értelme van egy ilyen végzettségnek? - mert szerintem semmi.
olajfa1
2020. augusztus 23. 16:36
Doktoranduszok! menjetek csákányozni meg krampácsolni!!!!!!!!
Kristály
2020. augusztus 23. 15:28
De kérem!! A fő követelözöt és fenyegetőt nem lehet csak úgy követelőzni fenyegetni vagy sutyiba ez a doktorandum vizsga. A Sorosnál követelözni még lecsapják a fejüket .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!