Miért a Momentum?

„Mit keres egy volt fideszes országgyűlési képviselő a Momentum elnökségében? Mit csinált 2004 körül a Jobbikban? Miért lépett ki a Fideszből? Miért lépett be a Jobbikba, aztán miért hagyta el rövidesen azt a pártot is? Miért szavazott az Európai Unióhoz való csatlakozási szerződés kihirdetéséről rendezett szavazáson nemmel az előterjesztésre 2004. április 26-án? Ő változott, a pártok és a világ változott, esetleg mindkettő? Végül mi az, amit az elmúlt harminc évben ugyanúgy gondol?

A megválasztásommal kapcsolatban ugyan számítani lehetett némi értetlenkedésre, de ilyen vehemens fogadtatásra magam sem gondoltam. Az, hogy 2004 tavasza és 2006 eleje között segítettem a Jobbik útkeresését, már a 2018-as országgyűlési választási kampányban is diskurzus tárgya volt. Ahogy 2017-ben az akkor éppen független Magyar Nemzetben leírtam: a Fidesz elengedte a polgári Magyarország tervét. Később kiderült számomra, hogy a Jobbik sem érzi magáénak. 

Az akkori Jobbik egy kis, új párt volt, aminek akkori elnöke, Kovács Dávid a Fidesszel megértőbb irányba terelte volna az új pártot. Az én vízióm a Jobbik MDF felé terelése volt akkor, és amikor kiderült, hogy mást gondolunk a párt jövőjéről, békében elváltak az útjaink, hiába ajánlottak fel előkelő helyet egy Jobbik-MIÉP listán. Közben az is világossá vált számomra, hogy egy párton kívüli képviselő nem tud politikát csinálni.

De mi gondom volt a csatlakozási szerződés kihirdetésével? Egyrészt az uniós csatlakozás 2003. április 12-i népszavazásához kapcsolódó banális tartalmú és pénzszóró kormányzati kampány. Másrészt a csatlakozás 2004 tavaszi folyamatát jellemző, az akkori miniszterelnök egyszerre antidemokratikus és bohózatba illő javaslata: a magyar pártok egy közös listán induljanak a 2004. június 13-i európai parlamenti választáson. Hihetetlen? Pedig így volt. Mindezek ellenére sem kellett volna protestből nemmel szavaznom, vagy legalább jegyzőkönyvbe kellett volna mondanom, hogy erre a politikai klímára mondtam nemet.”