Járványveszély esetében a pánik különös alakzatot ölt

„– Mit idéz elő a tömegek »lelkében« egy ilyen fokú veszélyhelyzet? Vannak ennek különböző fázisai, fokozatai?

– Lelke nincs se az egyéneknek, se a tömegeknek. Neurofiziológiai működések vannak, melyek pánikhelyzetben homogenizálják az eredendően sokféle egyénból álló tömegek érzéseit és reakcióit. Járványveszély esetében a pánik különös alakzatot ölt. Elmarad a szokásos menekülési reakció, hiszen nincs hova menekülni. A kórokozók mindenütt ott vannak. A helyben maradás, a tehetetlen várakozás és a szorongás válik úrrá az embereken.

– Milyen látványos reakciók és következmények tapasztalhatók?

– Kiürülnek az üzletek, csődbe mennek a légitársaságok, a szállodák. Abbamarad a kényszeres turizmus. Most lesz érdemes elmenni a Louvre-ba, nem lesz senki a Mona Lisa előtt.

– Hogyan hat az emberekre, ha a hatóságok elővigyázatosságból bezárnak intézményeket, nem engedélyeznek tömegrendezvényeket, korlátozzák az egyének mozgásszabadságát?

– Ezek az intézkedések azt a látszatot keltik, mintha az állam a helyzet magaslatán állna. Valójában az állam, mint olyan, bajba kerül, mert az intézményei nem alkalmasak a pánik, a káosz, a krízis kezelésére. Vannak persze államok, amelyek ebben jobbak, mint mások.

– Vannak-e a vészhelyzetek fogadásának bizonyos nemzeti sajátosságai? Például az ázsiaiak máshogy kezelik ezeket a helyzeteket, mint a nyugat-európaiak? Érvényesek lehetnek a keleti, illetve a nyugati gondolkodásmódra vonatkozó sztereotípiák: nyugodt, engedelmes, közösségi – öntörvényű, erőszakos, individualista?

– A pánik, mint mondtam, homogenizál. A szorongásnak nincs neme, vallása, kultúrája. A politikai rendszerek szerepe fontosabb. Az autoriter rendszer a legrosszabb. Ott minden egyetlen vezetőn múlik, aki amúgy is túlterhelt, s ha inkompetens, szolgalelkű, ostoba tanácsadói vannak, akkor Isten kegyelmezzen az alattvalóknak. A demokratikus és kompetens rendszer a legjobb. Tévedések itt is esnek, de az információk osztottak, a közlők hitelesek, s az egyik szereplő hibáit kiegyenlítik a másik szereplő helyes cselekvései. A civil társadalom, a bizalom, a szolidaritás sokat számít. Ezek a társadalmak most versenyelőnybe kerülnek az autoriter, totalitárius módon szervezett társadalmakkal szemben. Persze lehet egy autoriter társadalom is kompetens, erre példa Szingapúr. És az is igaz, hogy a demokrácia önmagában nem véd meg az inkompetenciával szemben.”