Csak a támogatások, pályázatok területén lát problémákat, vagy olyan tekintetben is változásra lenne szükség, hogy kik kapnak nagyobb felületet, több megjelenési lehetőséget?
Helyesebb, ha ezt nem én mondom meg, elvégre csak egy énekes vagyok. Ideális esetben a közönség dönt, meg a sokat emlegetett „minőség”, de ez sajnos jelentős részben csak duma, hiszen a közönség ízlését befolyásolni igyekvő szakmai-kritikai tér is részrehajló, nem is kicsit. A laikus befogadó is észlelheti, hogy kulturális téren az utánpótlás-neveléstől a díjakig, az állami támogatások lehívásától a kis- és nagykereskedelemig mindent igyekeznek egy kézben tartani a sokszínűség és a verseny nagy barátai – a „meghatározó” sajtóról és a kritikáról már nem is beszélve. A magyartanárképzés szemlélete például egészen biztosan nem konzervatív, pedig a liberális narratíva mellett ennek is bőven lenne létjogosultsága, hiszen a középiskolai irodalom- és színházélmény egész generációk szemléletére kihat – élethosszig. Pár éve láttam, hogy az egyik legnagyobb könyvforgalmazó internetes oldalán kizárólag emblematikusan baloldali-liberális személyiségek reklámozzák az olvasást, mint ha a konzervatívok nem is olvasnának, nem is léteznének. Vagy mint ha nekünk nem akarnának könyvet eladni.
Hogyan lehetne változtatni ezen a helyzeten? Felülről vagy alulról?
Nem értem, miért nekem kéne megválaszolni egy ilyen komplex, szakmai kérdést. Nem tudom, mi a jó megoldás. Az állam beavatkozását a piaci folyamatokba kifejezetten ellenzem, de azt is nehezen tudom elképzelni, hogy a kapitalista viszonyok között működő, mára ideológiai értelemben egyeduralkodó piaci szereplők maguk mellé engednének egy vagy több alulról szerveződő, feltörekvő, más értékrendű vállalkozást. Sokszor halljuk, hogy a minőség dönt, jó műveket kell csinálni. De ki dönt a művek minőségéről? Ha az olvasót-hallgatót állandóan azzal bombázzák, hogy kit kell szeretni és kit kell utálni, akkor a megbélyegzett szereplők versenyhátrányba kerülhetnek. Ma már nem létezik megkérdőjelezhetetlen teljesítmény, csak a baloldalon, ahol csupa lángelme és kultúrhérosz ténykedik. Sajnos nincs közös minimum: nincs az a tartós siker vagy szakmai színvonal, amit ne lehetne visszatérő rágalmakkal, kamu botrányokkal rongálni. Magyarul, nem hiszek az állami kezdeményezések tartós piaci sikerében, nem is tetszik az ilyesmi, hatalmi szóval biztosan nem lehet újrateremteni az úgynevezett polgári kultúrát, de abban sem hiszek, hogy csupa szívjóságból odaengednek mást is a közönséghez azok, akik olyan szépen monopolizálták a piacot.”