Mikor és milyen céllal jött létre a LÁSS?
Az Egyesületet 2006-ban, tehát pont 10 évvel ezelőtt hozta létre egy baráti társaság, amely hat látássérült és hat látó tagból állt. A cél az volt, hogy a sportegyesület szervezett formában segítse hozzá a látássérülteket sportolási lehetőségekhez, a szabadidő aktív eltöltéséhez. Eleinte a futás és a tandem-túrázás vált elérhetővé, ám a repertoár fokozatosan bővült, mára pedig már hetente hat tevékenységet kínálunk a látássérülteknek. Lehet járni hozzánk jógázni, aerobicozni, hastáncolni, de szervezünk vakfocizást, falmászást, sőt, síoktatást is. Egyébként sítáborba is járunk, ahol minden látássérült mellett külön síoktató van, hogy mindenki teljesen egyéni oktatást kapjon.
Te hogyan csöppentél bele az Egyesület életébe?
Én vakon születtem, tehát születésemtől kezdve hozzá voltam szokva ahhoz, hogy nem látok. Ez azonban engem egyáltalán nem akadályozott abban, hogy mindenben, az égvilágon mindenben részt vegyek, amit egy velem egykorú gyerek szeret csinálni: a két bátyámmal fociztam, játszottam, szaladgáltam, mindenben benne voltam, amit ők csináltak! Egy kedves szomszéd jóvoltából – aki lelkesen tanítgatott – még biciklizni is megtanultam. Ez vidéken, ahol születtem, teljesen természetes volt. Amikor eljött az óvodakezdés ideje, szüleim próbálkoztak egy átlagos oviban elhelyezni, de akkoriban erre nem voltak még felkészülve az óvodák, így kerültem a Vakok Óvodájába, majd Iskolájába, Budapestre.
Vidéken, méghozzá Budapesttől igen messze laktatok. Hogyan tudtátok megoldani az óvodába, iskolába járást?
Óvodás koromtól kezdve hétfőtől péntekig voltam Budapesten, kollégiumban laktam. Ezt azonban hamar megszoktam, és mondhatom, hogy életem egy gyönyörű szakasza volt ez a gimnáziumi évekig tartó időszak. Az iskola egyszerűen végeláthatatlan tárházát kínálta a tanulási és szórakozási lehetőségeknek: háromféle hangszeren tanultam játszani, úsztam, dzsúdóztam, csörgőlabdáztam (2007-ben még egy ifjúsági világjátékra is kijutottam), sakkoztam – nagyon élveztem ezt a pezsgő életet. Egy tüdőgyulladástól eltekintve soha nem hiányoztam a suliból, kivéve, amikor versenyre mentem.
Hol folytattad az általános iskolát követően a tanulmányokat?
A gimnazista évek más környezetben teltek, amiben kevésbé találtam meg a helyemet, de mindenért kárpótolt az azt követő időszak, amikor sportszervezés szakon tanulhattam az ELTE-n. Számomra maga volt a paradicsom! Tanulhattam pszichológiát, fejlődéslélektant, ami amúgy is nagyon érdekelt, és kifejezetten élveztem a gyakorlati órákat, ahol személyesen tapasztalhattam meg az összes olyan sportot, amihez addig nem jutottam hozzá. Ezeken az órákon nekem külön oktatóm volt, és a távolugrástól kezdve az akadályfutáson keresztül a gerelyhajításig mindent kipróbálhattam! El is végeztem az egyetemet, csak a szakdolgozat volt hátra, amikor fordulatot vett az életem.
Ekkorra, azaz 2011-re már egy síelés alkalmával megismerkedtem a LÁSS-sal, aztán a szakmai gyakorlatomat itt töltöttem, és valahogy itt is ragadtam önkéntesként. Itt tényleg azt teszem, amit szeretek, örömmel tölt el a szervezés és természetesen a sportolás is, amiben részt veszek.
Hogyan és mikor lettél te a szervezet vezetője?
Az Egyesület akkori elnöke nem tudta vállalni tovább a szervezet vezetését, engem pedig 2014 januárjában megválasztottak elnöknek. Egyébként négyen vagyunk az elnökségben, tehát ez igazából csapatmunka, és körülbelül 10 olyan személy van, aki rajtunk kívül részt vesz a programok szervezésében.
A futás egyik fontos eleme a LÁSS keretében folyó sporttevékenységeknek, olyannyira, hogy a New York Maratonon is rendszeresen képviselik magukat sportolóitok. Idén novemberben például Riczu Tamás és segítője, Mód Ildikó teljesítette sikeresen a 42 kilométeres távot!
Igen, az Achilles International támogatásával idén már harmadszor vehettek részt látássérült futók a New York Maratonon. Biztos vagyok benne, hogy ez alatt a pár nap alatt mindannyian egy életre szóló élménnyel gazdagodtak.
A december 4-i programon is a futásé a fő szerep. Mit kell tudni a rendezvényről?
A
rendezvényen való részvételt biztosító nevezési díjakból befolyó összeg a LÁSS működését támogatja. (Az előnevezési időszakot már lezártuk, a helyszínen lehet a 4.000 forintos hozzájárulási díjjal nevezni.) A résztvevők, amellett, hogy tudják, jó helyre kerül a befizetett összeg, különleges élményben részesülnek. Csodálatos hangulatot kölcsönöz a sok mikulássapkás, csengővel futó, jókedvű ember.
A MiniMikuLáss futás keretében pedig az érdeklődők kipróbálhatják, milyen bekötött szemmel, segítővel futni. Az eddig alkalmak során igen sok céges támogatónk is volt, ami külön örömmel tölt el minket. A munkánkat kb. 40-50 fő önkéntes segíti, így tudjuk például a rendezvény ideje alatt a gyermekfelügyeletet is biztosítani azok számára, akiknek így válik lehetővé a programon való részvétel.
*
Hosszasan beszélgetünk, mikor az órámra nézek, Szabolcs is belehallgat mobiljába, hogy ellenőrizze az időt – mindkettőnknek indulnia kell, ő éppen a Keleti pályaudvarra megy, Miskolcon kell intéznie valamit. Pillanatok alatt kint vagyunk az utcán, még arra is van idő, hogy a kutyusával együtt lefotózzam, aztán sietős léptekkel ballagunk a troli megállóhoz. A lámpás átkelő előtt ő figyelmeztet, hogy mindjárt zöld lesz (és tényleg!), még futva egyeztetjük, hogy hamarosan küldöm a szöveget, amire ő rávágja, szuper, nyugodtan, egy képolvasó szoftver segítségével minden anyagot meg tud hallgatni. Én már tudom, hol leszek december 4-én 11 órakor!