Hiszel a varázslatban?
Hiszel az igazi varázslatban? Abban, amelyik nem a külsőségekben lakozik, hanem a szívekben? A Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi műsora erre a kérdésre próbál látványos választ adni, inkább több, mint kevesebb sikerrel.
A félelempasztoráció másfél évezred után elenyészett. A pokol témaköre a második vatikáni zsinat óta a katolikus központ kommunikációjából is szinte teljesen kiszorult.
„Vajon mit ér a betlehemi hercegecske pokol nélkül? Azt énekeljük néki: „ki miértünk sok jót tettél, a pokoltól megmentettél”. No de ki hisz ma már a pokolban? Georges Minois remek könyvében, A pokol történetében idéz különböző nyugat-európai közvélemény-kutatásokat, melyek szerint már évtizedekkel ezelőtt is csak az emberek ötöde-hetede, a hívők harmada-ötöde hitt benne. „Pokol? Nem, ma már nincs ilyen: az emberek nem akarnak hinni a pokolban.” Így beszélnek még a Minois idézte, istenfélelemben nevelt breton parasztok is. A félelempasztoráció másfél évezred után elenyészett. A pokol témaköre a második vatikáni zsinat óta a katolikus központ kommunikációjából is szinte teljesen kiszorult. Karácsony évadán szerte a világon John Lennon folyik a hangszórókból. Azzal az emberrel kívánnak happy xmast erősnek, gyöngének, gazdagnak, szegénynek, fehérnek, feketének, vörösnek és sárgának, aki az Imagine-ben elképzelteti velünk, hogy nincs menny, nincs pokol és „no religion too”.
Mert mindenkinek kell a karácsony! A pokolfélő pici kisebbség mellett a pokolfélelemtől szabad keresztények, más hitűek, hitetlenek, agnosztikusok alkotta többségnek. Mert együtt élnek egy társadalomban, melyben a karácsony fontos.”