„Hogy hagyhattam magam belevinni ebbe az őrületbe? Allergiás-e egyáltalán a kislányom?” – csak semmi pánik!

Gyermekünk születésekor óriási aggodalom törhet ránk, a problémákra képesek vagyunk először Facebook-csoportokban keresni a megoldást, vagy pedig saját magunkat ostorozzuk, vajon jól döntünk-e egy adott szituá­cióban. A gyakori hasfájás, nem alvás, megfázás mellett a cöliákia is ilyen jelenség; utóbbi érzékenység – mint orvosilag is kimutatott – könnyen kialakulhat a szülőktől való öröklés útján, és főleg a hozzátáplálás kezdete után jelentkezik. Ilyenkor az ember képes valamennyi tanácsot meghallgatni és sokféle megoldással próbálkozni. Ráadásul gyermekünk allergiája hatalmas üzleti lehetőség a gyártók, a boltok, a dietetikusok és a szakemberek számára, ezért többszörös áron kapjuk a szolgáltatásokat és termékeket – kihasználva a szülők félelmét, tapasztalatlanságát és hozzá nem értését. Kétgyermekes apaként azt tudom mondani, hogy bár én is sokszor beleestem a csapdába, semmi ok a pánikra! Közeli ismerősök példáján keresztül szeretnék erőt adni a hasonló szituációba kerülő  családoknak: adjanak maguknak időt, nem kell egyből mindenféle mesterséges szerekhez, kiegészítőkhöz nyúlni.

„Két gyönyörű olasz–magyar kislány anyukája vagyok. A nagyobbik, négy és fél éves Olaszország­ban, a kisebbik, tizenegy hónapos gyermekem Magyarországon született. Mindketten születésüktől fogva a hozzátáplálásig (meg utána is párhuzamosan) anyatejjel voltak táplálva, s mindkettőnek pár naposan tejkiütései lettek. A nagyobbik esetében az olasz gyermekorvos nem reagálta túl a problémát. Nem ijesztett meg, nem mondta, hogy allergiás lenne, csak annyit, hogy figyeljek néhány hétig a tehéntejre (csak arra!). Aztán tanácsa szerint minden mehet az olasz hozzátáplálási rend szerint. Ennek megfelelően a tehéntejszármazékon kívül vígan adtam neki mindent; az első étele háromféle friss zöldségből készített minestronepép volt nyúlhusival, egy kiskanál olívaolajjal és pecorinóval (juhsajttal) meghintve. A pöttyei egy-két hét alatt szépen eltűntek. Jelentkezett pici reflux, ekcéma, de ezekre lazán legyintett az orvosunk, így én is. Az első naptól kezdve boldogan kóstol mindent. Nem tudom, hogy az olasz kezdésnek köszönhető, vagy alapból így van kódolva, de nem szerepel a kedvencei között az édesség. Annál inkább a natúr, grillezett húsok, zöldségek, gyümölcsök, meg persze a tészta minden mennyiségben. A nagylányom makk­egészséges és tünetmentes!

A picivel már sajnos nem voltam ilyen szerencsés. Ötnapos volt, amikor a magyar gyerek­orvosunk a nagylányoméhoz hasonló kiütések alapján kijelentette: ez bizony allergiatünet, és anyatejes lévén hagyjak el rögtön mindent, amiben tejfehérje van. Megijedtem. Amíg el nem kezdtem a diétát, fogalmam sem volt arról, hogy tejfehérje szinte majdnem mindenben van (a legtöbb a margarinban, csipszben, kenyérfélében, péksüteményben, édességben, cukorkákban, csokiban, fagyiban, felvágottban, konzervben, sőt gyakran a probiotikumban vagy a vitaminkészítményekben is). A pöttyök ugyan néhány hét alatt nála is elmúltak, de sírósabb, majd „bukósabb” lett, éjjelenként nyolc-tíz alkalommal ébredt, és székletproblémák jelentkeztek nála. A gyerekorvos mindezt „diétahibára” fogta, és javasolta, hogy hagyjam el a szóját is, így még szigorúbb étrendbe kezdtem. A következő csaknem tíz hónap mélyrepülés volt.

Hiába csengtek a fülemben az olasz gyerekorvos szavai – hogy óvatosan a tehéntejjel, de csak azzal –, eluralkodott rajtam a pánik, és hittem, hogy az eliminációs diétával, és csakis azzal javulhat a helyzet. Sőt, hagyjam el a glutént, az olajos magvakat, a tojást, a halat és a szóját is – hangzott a tanács. A közösségi médiás allergiás csoportokban megtudtam, hogy mennyi úgynevezett keresztallergén létezik (például a borsó, a banán, a marha, a déligyümölcsök is ilyennek számítanak a tejre), így azokat is gyorsan kiiktattam. És realizáltam, hogy mennyi kétségbeesett és magára hagyott anyuka van Magyarországon hasonló problémákkal. Akikre a gyerekorvos vagy a gasztroenterológus ráaggat egy diagnózist egy-egy tünet láttán, majd jobb esetben ad egy-két instrukciót – aztán ha nem működik valami, akkor az biztos „diétahiba”. Két és fél hónapot (a karácsonyi ünnepeket, a szilvesztert, sőt még a születésnapomat is) csakis krumpli, rizs, disznóhús, cukkini és víz társaságában töltöttem. A tejem kezdett elapadni, a táplálékértekéről ne is beszéljünk, én pedig egyre idegesebb és fáradtabb lettem. A kislányom állapota meg nemhogy javult volna, de egyre rosszabb lett.

Mindent kipróbáltunk, legyen az hagyományos vagy alternatív orvoslás, millió biotermék, mindenmentes vitamin, étrend-kiegészítő, homeopátiás gyógyszer; egyik orvostól a másikig rohangáltunk, sokszor merőben ellentétes véleményekkel a zsebünkben hazatérve. Masszázson, babatornán, dietetikusnál, csecsemőallergológusnál és még evés-alvás ambulancián is jártunk. Egyre több stresszt, aggodalmat igen, de megoldást nem kaptunk sehol.

De talán egyet mégis. Az evés-alvás ambulancián a professzor asszony, amikor megemlítettem, hogy készülünk Olaszországba a nagyszülőkhöz, annyit mondott, hogy talán a környezetváltozás és az olasz levegő, a tenger és a „lazaság” segíteni fog. És igen! A jó értelemben vett „lazaság” tényleg megtette hatását.

Ahogy megérkeztünk, az anyósom közölte, hogy ennél rosszabb már úgysem lehet (maximum ők sem alszanak majd), szóval főz egy jó minestronepépet a babának. Kiszaladt a kiskertbe, és válogatott friss, finom zöldségekkel tért vissza. Még egy bazsalikomlevelet is beledobott a fazékba. A kislányom meg a legnagyobb élvezettel ízlelte, majd falta be az egészet. És aznap éjjel csak kétszer ébredt! Azóta pedig kóstol és kóstol mindent. Tölti fel a kis kifogyott (vagyis inkább soha fel nem töltött) raktárait a finomabbnál finomabb olasz ételekkel. Három hét alatt túl vagyunk már a legtöbb eddig tiltólistás ételen, még juh- és kecskesajtot is kapott. Kóstolt krémfagyit, mozzarellás pizzát. Nesze neked, tejfehérje! Semmi tünete nincs.

Azóta kérdezgetem magamtól: hogyan hagyhattam magam belevinni ebbe az egész őrületbe? Allergiás-e egyáltalán a kislányom? Vagy csak egyszerűen éhes volt? Az emésztőrendszere érett-e meg egy nap alatt, vagy valóban a környezetváltás, az olasz lazaság kellett? Egy biztos: az elejétől kezdve ránk aggatott félelemre és esztelen diétára a legkevésbé sem lett volna szükségünk.” Senki felett nem szeretnék ítélkezni, nyilvánvaló, hogy adni kell a gyermekorvos vagy a dietetikus véleményére. De próbáljuk meg megőrizni a józan ítélőképességünket, és ismétlem: ne essünk pánikba! Szükség van arra, hogy figyeljük a gyerek reakcióit a kapott ételekre, hiszen nem biztos, hogy amit a szülő elsőre elgondolt, az jó neki. Érdemes a minőségre koncentrálni és arra áldozni, mintsem mesterséges, beazonosíthatatlan helyről származó élelmiszereket vásárolni!

Nyitókép: Shutterstock