Október 23-a az egyik legtisztább, legegyértelműbb nemzeti ünnepünk. Történelmi tudatunkkal még épp bevilágíthatjuk, nagyszüleink személyes élményeivel még épp belakhatjuk. Az 1956-os eseménysor nem rejtélyes útvesztő: egészen világosan kirajzolja a jó és a rossz archetípusát, egyértelmű erkölcsi tájékozódási pontokat mutat. Meghatározza a világhoz való viszonyunkat.
Tudjuk, kik álltak a barikád egyik és másik oldalán. Tudjuk, hogy kik fordultak meg a sorsdöntő napokban a damaszkuszi úton, kiket emelt fel és süllyesztett mélybe a szabadságharc gyönyörű reménytelensége. Tudjuk, a novemberi véres napok kit hová sodortak, ki váltott köpenyt, és ki vállalta önmagát a bitó árnyékában is.
Ez a tudás nem csupán a rendszerváltás előtt óvatosan, később nagy elánnal, a túlélők bevonásával, levéltárak titkainak feltárásával meginduló történészi munka révén jött létre. Ezt a tudást hagyományozódás útján, szájról szájra, nemzedékről nemzedékre mesélték a szabadságharc alakítói, szemtanúi, menekültjei. Szülőről fiúra suttogta magát tovább az igazság – már ahol egyáltalán a családi emlékezetben őrizni merték a puskaporos ősz valós történetét. Ahol a hivatalos történelemhamisítás ellenére a négy fal szabadságában beszélni merészeltek ötvenhatról.
A miniszterjelölt Gyurcsány és Bajnai embere volt, Márki-Zaynak kampányolt, majd a Tisza szigeteknél kötött ki.
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszterként jogosulttá válik a Dunakeszin a kedvéért felhúzott villára?
A balliberális think tank a legszínvonaltalanabb összeesküvés-elméletek szintjére süllyedt a tematizálás kedvéért.
Eddig egy nyomorult mukkanásod nem volt a hazai közállapotokról.
A miniszterelnök húsvét alkalmából az édesanyját látogatta meg.
Túl van a műtéten, nyáron már a csapattal alapozna Szöllősi-Zácsik Szandra. A klasszis kézilabdázó Esztergomban összeszorított fogakkal küzd, hogy visszatérhessen.
A katolikus egyház vezetője szerint az egyház egységének vagy megosztottságának nem szexuális kérdések körül kellene forogni.
