Amerikai rémálom – lesz válasz a fegyveres erőszakhullámra?

Muraközi Gergely írása a Mandiner hetilapban

Minden jóérzésű embert sokkolt a 2022. május 24-ei hír, hogy a texasi Uvalde iskolájában, a Robb Elementary Schoolban a 18 éves Salvador Ramos huszonegy ártatlan gyermeket és tanárt ölt meg, és további tizennyolcat megsebesített, részben súlyosan. Az amerikai nyilvánosságban azonnal kitört az iskolai lövöldözések kapcsán mindig fellángoló vita, sokszor elmondott pró és kontra érvekkel.

A baloldal szerint szükség van a fegyvertartás nagymértékű korlátozására, a fegyvert vásárlók alkalmasságának és pszichológiai hátterének vizsgálatára, valamint be kell tiltani egy sor fegyverfajtát, különösen a gépkarabélyokat (assault rifle), mint amilyen az AR-15 típus, a katonai M16 polgári változata. A jobboldal szerint viszont nem a fegyverek ölnek embereket, hanem emberek, ezért nem a fegyverek jelentik a problémát, hanem azok a mentális zavarok, amelyek miatt elkövetik az ilyen őrült cselekményeket. Ezen érvelés szerint a fegyverek betiltása vagy korlátozása nem jelentene megoldást.

Fontos tudni, hogy

amely így szól: „Mivel egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani.”

Kinek van tehát igaza? A fegyverek okozzák-e az iskolai lövöldözéseket? És mi lenne, ha betiltanák a nagy tűzgyorsaságú, nagy kapacitású tárakkal ellátott puskákat? Egyik oldalnak sincs igaza, és nem is lehet, mert nem a valódi problémáról vitatkoznak. Ha pedig úgy marad minden, ahogy van, akkor menetrendszerűen fogjuk kapni ugyanezeket a híreket zokogó hozzátartozókról és zászlókkal letakart, a szokásosnál kisebb koporsókról, megrendültséget mutató politikusok patikamérlegen kimért, könnyfakasztó beszédei által kísérve. De hogyan is alakult ki ez a szörnyű helyzet, és miért szemfényvesztés a gépkarabélyok körüli vita?

Az erőszak iskolái

Szerencsénkre – a nagyon eltérő történelmi háttér miatt – Európában ezek a kérdések nem vagy csak ritkán merülnek fel. Bár az Anders Behring Breivik által elkövetett, 69 gyermek életét követelő mészárlás, amely talán a legszörnyűbb ilyen cselekmény volt, Norvégiában, az Utøya szigeten történt.

A mai Egyesült Államok területén az első iskolai mészárlás még az ország megalapítása előtt, 1764. július 26-án történt a pennsylvaniabeli Greencastle-ben, ahol bennszülöttek lemészároltak kilenc gyermeket és a tanárukat. Azóta rendszeresen előfordulnak ilyen esetek, és az 1966. augusztus 1-jén Texas fővárosában, Austinban elkövetett, hatalmas vitákat kiváltó tömeggyilkosság óta egyre gyakoribbak. Akkor a Texasi Egyetem óratornyából Charles Whitman mérnökhallgató 96 percen át lőtt mindenkire, akit csak látott, 18 halottat és 31 sebesültet hagyva maga után; végül a rendőrség végzett vele. Számos forrás ezt tartja a modern iskolai mészárlások első esetének, amely aztán – a hozzá kapcsolódó hatalmas sajtóvisszhang következtében is –

Ezt a negatív dicsőséget vette át aztán az 1999-es columbine-i tömeges gyilkosság: a gimnázium két diákja, Eric Harris és Dylan Klebold 15 embert ölt és 21-et sebesített meg, végül pedig öngyilkosságot követett el.

Az FBI az ilyen eseteket active shooter incident (aktív lövöldözős incidens) néven tartja nyilván. Bár az eltérő definíciók miatt eltérnek a statisztikák, egyvalami biztos: 1999 óta egyre növekszik az efféle esetek száma. 2000-ben egyetlen alkalmat jegyeztek fel, 2017-ben már harmincat. Ezek ötöde történt iskolában, majdnem fele pedig munkahelyen – értelemszerűen az iskolai lövöldözések, mivel az áldozatok többsége és az elkövetők jó része is gyermek, lényegesen nagyobb nyilvánosságot kaptak.

A minta igen hasonló szinte mindegyik esetben, még Breivikét is beleértve: szörnyű gyermekkor, sok esetben rokonok általi bántalmazás, szexuális visszaélések elszenvedése, kívülállóság a közösségben, közösség általi kirekesztés, gúnyolás, bántalmazás (bullying).

és végső kitörése a fegyveres erőszak, ahol ártatlanok sokasága hal meg, majd az elkövető általában öngyilkos lesz. Breivik kivétel: ő nem lett öngyilkos, sőt kifejezetten élvezni látszott a perét, majd utána folyamatosan panaszkodott a börtönviszonyokra, például hogy nem játszhat a kedvenc videójátékaival.

Középpontban a marginális ügyek

Ha tehát ilyen szörnyű esetek történnek egyre nagyobb számban, és az elkövetésükhöz gyakran katonai fegyverek polgári változatait használják – mint az AR-15 különféle gyártók által előállított verzióit vagy a Kalasnyikov-utángyártásokat –, akkor miért mondható mégis, hogy álságos ezekről a fegyverekről vitatkozni? Mert az Egyesült Államoknak nem gépkarabély-problémája van, és még csak nem is iskolailövöldöző-problémája.

Ez a probléma Európához képest elképesztő – de azért jegyezzük meg azt is, hogy Közép- és Dél-Amerika egy jelentős részéhez képest az Egyesült Államok is a nyugalom boldog szigete.

Az Egyesült Államokban 2020-ban 45 222 ember halt meg lőfegyver által, és mindössze 43 százalékukat ölte meg szándékosan másvalaki. A halálesetek 54 százaléka öngyilkosság, tehát több ember ölte meg magát fegyverrel, mint amennyit másvalaki gyilkolt meg. (A két számadat nem ad ki 100 százalékot, mert 611 személyt a rendfenntartó szervek lőttek le, 400 esetben pedig nem sikerült az okot felderíteni.) A lőfegyveres halálesetekben az öngyilkosság már hosszú évek óta megelőzi a gyilkosságot, és míg a gyilkosságok száma inkább csökken, az öngyilkosságoké – hosszú évek stagnálása után – ismét növekedni kezdett.

az összes gyilkosság 79 százalékát lőfegyverrel követték el. Összehasonlítva hazánkkal, ahol egy lőfegyveres gyilkosság azonnal országos hír, és évente alig néhány szándékos lőfegyveres emberölés fordul elő, ez döbbenetesen magas számadat. A lőfegyveres gyilkosságok 99 százalékát nem az iskolai lövöldözések teszik ki, és 97 százalékát nem a kárhoztatott gépkarabélyokkal követik el.

Miért folyik akkor mégis erről a két, a számok alapján marginális kérdésről a vita? Mert ezek a témák kapnak nagy figyelmet a sajtóban – a kisgyerekek és halálesetek nagy együttérzést váltanak ki –, és mert minden, valamennyire is reálisan gondolkodó politikus tudja, hogy az átfogó problémával nem tud mit kezdeni, tehát egyszerűbb egy szalmabábot püfölni, mint az igazi gondokról beszélni.

Több mint 300 millió fegyver a lakosságnál

Mik az igazi gondok? A kisebbik az elképesztő mennyiségű fegyver, amely az Egyesült Államokban a lakosság kezében van. Magyarországon 0,025 fegyver jut egy lakosra, az Egyesült Államokban 1,2 – tehát közel ötvenszer annyi. 

Az USA több mint kétszeresen megelőzi a fegyverek számában a polgárháború sújtotta Jement. Ennyi fegyvert lehetetlen begyűjteni a lakosságtól.

Ennek főként történelmi okai vannak. Egészen a 20. század második feléig szinte teljesen szabad volt a fegyverek vásárlása. Akár katalógusból lehetett postával rendelni vagy a szomszéd zaciból venni olyan arzenált, amely kisebb országok elfoglalásához is elegendő lett volna. A lakosságnál már korábban is felhalmozódó, hatalmas mennyiségű fegyverhez jött aztán a kilencvenes évektől az attól való széles körű félelem, hogy a rendfenntartó erők nem mindig tudják fenntartani a rendet – mely félelem nem is volt megalapozatlan.

A szomszédos Kanadában a csúcsot jelentő 2017-es évben 267 személyt öltek meg lőfegyverrel. Azt nézve, hogy Kanada lakossága a kilencede az Egyesült Államokénak, olyan, mintha az USA-ban 2403 lőfegyveres gyilkosság lett volna csak. Ehhez képest majdnem tízszer annyi volt.

– és a gépkarabélyok különösen nem, Kanadában mindössze két automata fegyverrel elkövetett gyilkosság volt abban az évben.

Vajon a mentális egészség területén kell keresni a probléma kulcsát, ahogy azt a jobboldali amerikai politikusok egy része állítja? Erről nehéz megbízható összehasonlító adatokat kapni, különösen azért, mert az Egyesült Államok egészségügyi rendszere jelentősen másként működik, mint az európai, általános egészségbiztosításon alapuló rendszer.

A harmadik világnál is rosszabb

Támpontokat keresve azt látjuk, hogy

Végignézve a számokat (lásd keretes listánkat) feltűnik, hogy csak a tizedik helyet érte el az aktív háborús zóna Afganisztán, hatodik a súlyos gazdasági és politikai válságban levő Venezuela, negyedik a kábítószerkartellek közötti nyílt polgárháborútól sújtott Mexikó. Mindössze Brazília tudta – kismértékben – megelőzni az Egyesült Államokat. A listán egyetlen ország sincs az USA kivételével, amely a fejlett vagy magasan fejlett országok kategóriájában lenne.

Hogyan lehetséges ez? Az Egyesült Államok valójában egy rémisztő hely, ahol bármelyik sarkon lelőhetik az embert, és ahol turistaként csak golyóálló mellényben és terepszínű álcahálóval borítva lehet közlekedni? Ennyi ott a mentális sérült, aki csak arra vár, hogy ölhessen a fegyvereivel?

Mi sem esik távolabb a valóságtól. Az Egyesült Államok túlnyomó része rendkívül békés és nyugodt terület, ahol – közép-európai szemmel nézve sokszor a naivitást súroló módon – jó szándékú emberek élik nyugodt és békés mindennapjaikat.

(lásd keretes írásunkat).

Hogyan lehetséges az, hogy az Egyesült Államok fővárosával összenőtt Baltimore-ban olyan a gyilkossági arány, mint a harmadik világ legszörnyűbb, mindennapi megélhetési bűnözéssel leginkább fertőzött vidékein?

A város, ha önálló ország volna, a világ második legveszélyesebb állama lenne. Az első pedig a Közép-Nyugaton fekvő Saint Louis.

Ciklusokon átnyúló feladat

Ez biztosan nem a gépkarabélyok vagy a mentális egészség kérdése. Az Egyesült Államok egyes részein a lokális gazdasági bajok, az évtizedes politikai adósságok és a szociokulturális problémák miatt olyan válsággócok alakultak ki, amelyek Magyarországon elképzelhetetlenek lennének. E gondok nem most keletkeztek. A rémisztően magas gyilkossági ráta ezekben a városokban fél évszázados távlatban is fennállt, és csak súlyosbította egyes helyeken – például Detroitban – a környéket terhelő gazdasági válság. A súlyosan érintett városok többségének ráadásul hosszú ideje demokrata párti vezetése van: Detroit utolsó republikánus polgármestere 1962-ben köszönt le, Baltimore-ban 1967-ben volt a váltás. A jobboldal előszeretettel hozza ezt fel érvként a demokraták ellen, ők pedig azzal revolvereznek, hogy a republikánusok klasszikusan a fegyvertartás és a nagy tagságú és befolyású Országos Lőfegyverszövetség (National Rifle Association – NRA) pártján állnak.

De mindkét párt politikusai – és nagyon is éles eszű tanácsadóik – pontosan tudják, hogy a gond nem a fegyver. 

amely hatalmába kerítette az Egyesült Államok egyes jól behatárolható részeit, és amely ellen egyik párt egyik politikusának sincs valódi megoldási javaslata. Amíg egyes kultúrkörökben hallgatólagosan elfogadott eszköz az erőszak – például a bandák között az utcán vagy gyerekek között az iskolában –, addig nem fog megoldódni a probléma, sőt. A közösségi média által kínált szinte korlátlan térben ezek az erőszakos nézetek terjedhetnek, virágozhatnak, és sajnos sokan vannak, akik a megaláztatásokkal, erőszakkal és jelentéktelenséggel terhes életükből kitörni szándékozva bármit vállalnak a tizenöt perc hírnévért.

Megoldási javaslat? Ép családok, felelős szülők és boldog gyermekkor. Egy társadalmilag összeomló területen viszont majdnem mindegy, hogy milyen fegyverhez lehet hozzájutni:

Nagy-Britannia egyes részein például, ahol nagyon nehéz hozzáférni a lőfegyverekhez, a gyilkosságokat szúró-vágó fegyverrel hajtják végre.

Nem csoda, hogy az Egyesült Államokban a politikusok nem erről beszélnek a tragédiák kapcsán. Ez túl bonyolult, túl hosszú távú folyamat ahhoz, hogy akár csak két-három politikai ciklus alatt érdemi eredményeket lehessen elérni. Ezt nem lehet választási plakátokra írni. Márpedig novemberben jön az Egyesült Államokban a félidős választás, és zajlik a kampány. A fegyveres erőszak addig is zavartalanul tombol tovább a nagyvárosokban.

Nyitókép: Shutterstock