Ellenzéki melodrámák

Úgy látszik, az április 3-ai vereség csak elindított bizonyos folyamatokat az ellenzék köreiben. Azt nem tudom, az intellektuális munkát elvégzik-e a gyászmunka után, de már megkezdődtek a „tektonikus mozgások”, legalábbis a Jobbikban. Úgy látszik, a párt nem kerülheti el a végzetét. A Jobbik nemcsak hogy átigazolt balra, és elvesztette szavazói felét, hanem még egy botrányadaggal is felgyorsította saját agóniáját. A bajok azonban a középre húzással és a néppártosodással köszöntöttek be, a Jobbik ugyanis olyan teret akart bejátszani, ami már foglalt volt – és ezzel lényegében feleslegessé tette magát. A „balra át” csak az önfeladás nyilvánvalóvá tétele és betetőzése volt. A keletkezett űrt be is tölti a Mi Hazánk. Jakab Péter, úgy tűnik, saját hülyeségei áldozata lett, elnöksége lényegében a Jobbik átsegítése volt a kampányon, és besegítése a parlamentbe.

De valójában Vona Gábor távozása óta a Jobbik SZDSZ-esedésének vagyunk tanúi. Az SZDSZ nagy, anti­kommunista rendszerváltó pártnak indult, aztán az antikommunizmusát legkésőbb 1994-ben elárulta, amikor összeállt az utódpárttal, az MSZP-vel kormányozni. Az SZDSZ-esek sosem tudták megemészteni, hogy a nép inkább az MDF-et választotta 1990-ben. A bravúros összeállós mutatványt megismételték 2002 után. Aztán egyre több elnöke lett a pártnak, akik egyre kevesebb időt töltöttek a szervezet élén, és egyre ismeretlenebbek voltak. Majd a szerveződés szépen kimúlt  és feloszlott. A Jobbik is elárulta az alapító eszméket, és összeállt az utódpártokkal: az MSZP-vel és a Gyurcsány­féle DK-val. Sőt, komplett átállt a baloldalra. Az egyre ismeretlenebb, jelentéktelenebb és kevesebb ideig regnáló elnökök sora most jön. A frakciónak köszönhetően még egy cikluson át biztos elevickél valahogy a párt, és 2026 után majd kimúlik. Persze egyetlen hasonlat, párhuzam sem tökéletes, de azért ez a helyzet.