Téves narratívák a háborúról

Oroszország katonai agressziója Ukrajnában a több évtized alatt kialakított európai biztonsági rendszert semmisíti meg, amely után a világ már sosem lesz olyan, mint régen. Ennek tudatában nehéz elmenni azon téves narratívák mellett, amelyek a magyar társadalomban is – a közbeszédben, a médiában és a közösségi oldalak kommentárjai között – terjednek.

1. „Orosz–ukrán konfliktus”, vagy ahogy Moszkvában nevezik: „különleges katonai művelet”. Nevezzük nevén a dolgokat – ez nem konfliktus, sem katonai művelet, hanem háború, pont. Amikor egy ország nem önvédelemből támad egy másik országra, azt a nemzetközi jogban minden paraméter szerint háborúnak és háborús agressziónak nevezzük. Erről többek között az ENSZ-közgyűlés 1974-ben hozott 3314. számú határozata rendelkezik. Oroszországban azért sem nevezik háborúnak a háborút, mert az alaptörvény nem teszi lehetővé senkinek, még az elnöknek sem, hogy nem önvédelemből, agresszív módon háborút indítson egy másik országgal szemben.

2. „A háborút a Nyugat, leginkább Washington provokálta ki.” Utólag persze könnyű okosnak lenni, de látható, hogy Oroszország évek óta készült erre a háborúra, a támadásról szóló döntés nem az ukrán vagy a nyugati lépések okozta bosszúság hevében született. Pénzügyi, gazdasági, társadalmi, katonai és politikai döntések egész sorát hozták az utóbbi években, hogy megvédjék az orosz gazdaságot a legkeményebb szankciókkal szemben, stabil hát­országot teremtsenek, és lehetővé tegyenek akár egy elhúzódó katonai konfliktust is. Hatalmas, 640 milliárd dolláros állami tartalékalap jött létre, amelyhez meglepő módon még a koronavírus-járvány idején sem nyúltak hozzá. Közben a kormány elősegítette a pénzügyi szektor és bizonyos gazdasági ágazatok függetlenedését, az internetet pedig leválasztották a nemzetközi hálózatról, kínai mintára létrejött a szuverén orosz internet. A rendszeren kívüli politikai ellenzék egyre erősebb nyomás alá került, Alekszej Navalnij ellenzéki vezetőt bebörtönözték, szervezeteit szélsőségesnek nyilvánították, majd felszámolták. Minden megmaradt független sajtótermék „külföldi ügynök” minősítést kapott, a háború kirobbanása után pedig be lett tiltva. Megvalósult a hátország stabilitása, amely hosszabb időre nagyobb mozgásteret ad az orosz vezetésnek. Kétségtelenül lehet beszélni olyan ukrán és nyugati lépésekről, amelyek bosszúságot okoztak Moszkvában, de a háborúról szóló döntést már évekkel ezelőtt meghozták a Kremlben, a döntésnek pedig nem önvédelmi, hanem birodalmi okai voltak.