2019-ben leégett az osgyáni várkastély tetőszerkezete, állami segítséggel most befejezik az újjáépítés második szakaszát. Az épület egykori gazdáinak leszármazottja hátborzongató történeteket mesélt, Orosz Örs pedig a szlovák műemlékvédelem szemléletváltozásáról számolt be.
Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.
A jókora osgyáni várkastély negyvenszer negyven méteres tömbje tekintélyt parancsolóan terpeszkedik a lankás domboldalon, a kopasz fák koszorújában. A zömök épület falai között apró piszkafának tűnik a darus kocsi kék daruja, szorgos kezek munkálkodnak az üszkös gerendák között. Több mint két évvel ezelőtt vált a tűz martalékává a Luzsénszky bárói család egykori fészke, vagyis annak tetőszerkezete.
Márpedig Szlovákiában összedűlőfélben lévő műemléknek lenni nem jó dolog – tudjuk meg Orosz Örstől. A Sine Metu értékmentő egyesület elnöke elmondja, a rendszerváltás óta a szlovákiai műemlékek mintegy harmada lett az enyészeté, mert a szlovákság nem igazán érezte sajátjának a főleg magyar úri örökséget. Az utóbbi időben tapasztalható némi elmozdulás, így néha összeakad a hozzájuk hasonló – anyagi szempontból sokszor eszköztelen – felvidéki civilek és műemlék-tulajdonosok értékmentési szándéka a lehetőségekkel. „Tavaly elkészült a nyugati oldal, idén pedig a keleti, Korponay-szárny” – részletezi Orosz, kiemelve: az osgyáni egyébként az egyik legnagyobb felvidéki kastély. Szinte bizonyosan középkori, 15. századi alapokra emelték késő reneszánsz stílusban a 17. században, és magán hordozza a 18. századi barokkosítás jegyeit.
A falai között élő történelem sem akármilyen. Olyan nemesi nevek sorakoznak a történetében, mint az Orlay, a Bakos, a Korponay, a Malatinszky, a Szakál, a Vajna – vagy a már említett Luzsénszky. A várat ostromolták és bevették cseh husziták, Basta császári generális csapatai, és itt született Korponay János kuruc hadnagy későbbi felesége, a „lőcsei fehér asszony”, Géczy Julianna is. A vár megúszta a szabadságharc utáni Habsburg-rombolást, így megmaradhatott kerek füles bástyáival. Később a Luzsénszky bárói családé lett, az csinosítgatta, képtárat és levéltárat alakított ki benne. 1643-tól 1742-ig falai között működött Gömör és Kis-Hont vármegye leghíresebb iskolájának, a rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnáziumnak az egyik jogelődje, a latin tannyelvű evangélikus gimnázium.
Ténylegesen lakták is, nem csak nyári lakként szolgált – emlékezik vissza Luzsénszky báró dédunokája. Az 1960-as születésű Nagy Edina sajnos annak idején nem kérdezett utána őseinek. „Alig tizenkét éves voltam, amikor nagymamám, Huszár Melinda elhunyt; ő még Osgyánban született, de kicsi volt, amikor el kellett jönni, egyből Trianon után, amikor véglegesedett a csehszlovák megszállás” – meséli. Alig kétszekérnyi holmit vihettek magukkal, így a család birtokában csak kisebb képek és pár monogramos ezüst evőeszköz maradt. A kastélyt a két háború között Orsolya-rendi apácák lakták. A Luzsénszkyek, mint Nagy Edina meséli, az 1938-as visszacsatolás után sem tértek haza, talán jobban is tették: a második világégés során súlyos találat érte az épületet, s a hetvenes évekig hozzá se nyúltak.
A Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban, és most ismét szintet lép: új videós műsorstruktúrával bővíti kínálatát. Ezekről, továbbá a Mandiner őszi díjátadó gálájáról és a kárpátaljai adománygyűjtés eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Szalai Zoltán főszerkesztő.
Valójában fogalma nincs se neki, se a csapatának arról, mit is kezdenének az országgal.
Veczán Zoltánt, a Mandiner rovatvezetőjét kérdezték.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
Ami egyben önállóságának megszűnését és Jarábik Gabriella menesztését is jelentheti.
A szobrot kilenc éve helyezte el az emlékmű tetején a helyi önkormányzat.
Nem sokan kíváncsiak a félőrült álhírgyárosra és a liberális aktivistákra.
16 év, 13 világverseny, 198 válogatottság, 592 gól – Lékai Máté szeptemberben döntött úgy, hogy 37 évesen búcsút int a magyar címeres meznek. A Ferencváros világklasszis kézilabdázójával pályafutásáról, emlékezetes pillanatokról, döntésekről és a fradizmusról beszélgettünk.
