Jézust a menedzsmentbe!

Hubertus Ruël írása a Mandiner hetilapban.    

Magyarország gazdasága sikeresen lábadozik a koronavírus­járvány okozta válságból, a gazdasági növekedési előrejelzések jók: a fogyasztás erőteljesen élénkül, a külföldi befektetések kedvezően alakulnak, a nemzetközi kereskedelem ismét növekszik. A munkaerőpiac is fellendülőben, ami magasabb béreket von majd maga után. Ugyan mindez magasabb inflációhoz vezethet, összességében kifejezetten jó képet mutat a magyar gazdaság ahhoz, hogy átjárja a katolikus üzletvitel építő ereje, így felértékelve a hazai kis- és középvállalatok, illetve a családok szerepét.

Először a profit, aztán a társadalom

A koronavírus-járvány előtti gazdaságban annyit repültünk, annyit közlekedtünk autóval, amennyit akartunk, azt fogyasztottunk, amit akartunk, mindez óriási mennyiségű hulladékot eredményezett. A pandémia viszont számos kérdést nekünk szegezett: folytatható-e az üzleti élet és a fogyasztás a megszokott módon, csökkentve a túlzott jövedelmi egyenlőtlenségeket, felértékelve az egészségügyi válságok idején kiemelkedően fontos szakmákat? Hogyan lehet jobban gondoskodni a munkavállalók jogairól? Emellett jönnek még az olyan világméretű kihívások, mint az éghajlatváltozás, a természeti erőforrások kimerülése, a globális egyenlőtlenség, a vízhez való hozzáférés és a migráció.

E problémák egyik fontos kiváltó oka gazdaságunk játékszabályaiban és vállalkozásaink működtetésének módjában keresendő. Ezek a szabályok túlnyomórészt a tulajdonosi tőkeérték maximalizálásának paradigmáján alapulnak: a cégek tulajdonosai pénzügyi befektetők, ezért a vállalati teljesítmény szempontjából az ő befektetéseik megtérülése a legfontosabb szempont. A legfőbb gazdasági játékszabály az, hogy minél nagyobb profitot kell termelni.

Igaz, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalás jelensége is egyre nagyobb teret hódít. Mind többen szorgalmazzák ugyanis, hogy a vállalkozások figyeljenek a társadalom, a közösségek és a természeti környezet érdekeire. A tudományos viták és az üzleti folyóiratok azonban még mindig azzal érvelnek, hogy a felelősséget vállaló társaságok pénzügyileg jobban teljesítenek, és hogy a társadalmi felelősségvállalásba fektető vállalatok részvényhozama magasabb, mint azoké, amelyek nem foglalkoznak ilyesmivel. A társadalmi felelősségvállalásnak szentelt figyelem növekedése jó, de nem változtat azon, hogy globális gazdaságunk alapvető játékszabályai továbbra is a tulajdonosi tőkeérték maximalizálásán alapulnak. Tehát még ha a vállalatok felelősen szándékoznak is cselekedni, arra kényszerülnek, hogy először a profitra összpontosítsanak, és csak utána a társadalomra.

Egy dolog a profiton túlmutató gazdasági rendszert szorgalmazni, és egy másik megvalósítani. Ez az a pont, ahol a katolikus társadalmi tanítás mentőövet jelenthet. Ennek mintegy kétezer éves hagyománya van, modern változatát XIII. Leó pápa Rerum novarum (az új dolgok) című enciklikájának megjelenésével alapozta meg több mint százhuszonöt évvel ezelőtt. Azóta pápai enciklikák sora bővítette és fejlesztette tovább a katolikus egyház társadalmi-gazdasági tanítását. Jelentős hozzájárulások érkeztek XI. Piusztól, VI. Páltól, II. János Páltól, XVI. Benedektől, valamint Ferenc pápától a 2015-ös, Laudato si’ enciklikájával.

Az 1891-es Rerum novarum volt a katolikus egyház válasza a kor társadalmi-gazdasági problémáira. Ekkor kezdett ugyanis megerősödni a kommunizmus. Legfőbb ideje volt, hogy az egyház reagáljon, megfogalmazza a maga válaszát, és megpróbálja visszaszorítani a munkásosztályra egyre nagyobb vonzerőt gyakorló ateista kommunizmus befolyását.