A dizájn a globalizáció sikerágazata, a 21. századi individualizmus szimbóluma. A mesterség egyik alapműve szerint mégis a lokalizmus, a hagyomány és az önzetlenség a jó dizájn feltétele. Hogyan vált egy osztrák építész műve szoftverfejlesztők és menedzsmentguruk inspirációjává?
2021. május 19. 13:34
p
2
0
0
Mentés
Böszörményi-Nagy Gergely
„Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát. Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét” – fogalmazott Karinthy Frigyes. Ezúttal olyan fogalomról írok, amelyet sok olvasó biztosan a modernitás öncélúságával azonosít, pedig a valóság közelebb áll ennek ellentétéhez. Dizájn. Ki gondolná, hogy a tervezőszakma 21. századi felfutását megalapozó írásmű éppen a modern építészet könyörtelen kritikáján alapul?
Christopher Alexander a harmincas években Bécsben, rosszkor és rossz helyen született. Angliába távozott, Cambridge-ben csodagyerekként diplomázott matematika és építészet szakon. A Harvard történetében elsőként doktorált építészetből, s dolgozatáért még huszonévesen megkapta az Amerikai Építészek Intézetének aranyérmét, amelyet addig csak épületekért ítéltek oda. Házakat is tervezett, de fő műve az ezerszáz oldalas, The Pattern Language (mintázatok nyelve) című könyv, amelyet a kaliforniai Berkeley kampuszán, hallgatóival közösen alkotott meg. Olyan kiemelkedő szellemi teljesítményről beszélünk, amely ma az építészettől távol eső területeken, a számítástechnikában és a menedzsmenttudományokban is igazodási pont. Miért?
Nicholas Tate konzervatív oktatási szakértő szerint az iskolák rangsorolása ösztönzi a teljesítményt, a tanári tekintély elengedhetetlen, és a mobiltelefonok korlátozása javítja a diákok koncentrációját.
A történelem megértéséhez meg kell fejtenünk a nagy kognitív átmenetek titkát; a társadalmak a tudásszerzés, a termelés és a hatalomgyakorlás hármas metszetében léteznek, a nagy változások előidézője pedig minden esetben a hitrendszerek átalakulása – vélte Ernest Gellner, a „filozófiai antropológia” mestere.
A felsőoktatási intézmények előszeretettel gondolnak magukra a haladás zászlóvivőiként, ám saját megújulásukkal szemben többnyire radikálisan konzervatívok. Vízió, idő és a kisszerűség levetkezése is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a képesek legyenek megőrizni relevanciájukat, és felkészüljenek a jövőre.