„El kell fogadni az áldást”

Sámson Gergely interjúja a Mandiner hetilapban.

Már javában zajlik a szüret Egerszalókon is, amikor megérkezünk a St. Andrea borászathoz. Apa és fia, idősebb és ifjabb Lőrincz György (az egyszerűség kedvéért ezután György és Gyuri) széles mosollyal fogad. Egy gyors kávé, egy pillantás a frissen beérkező szőlőre, és máris indulunk a Boldogságos-dűlőbe. Aki járt már szőlőben, nem lepődik meg, hogy az utakat olykor járhatatlanná teszi a természet ereje. Vagy éppenséggel az ember, aki árkot ás az úton keresztbe. Ez majd még szóba kerül. A kaptatón felfelé másokkal is találkozunk. „Minden rendben? Érik a gyümölcs?” – néhány kedves szóra mindenkinek jut ideje, akármennyi is a feladat.

Nem csak rajtunk múlik

„Új birtok esetében az első két-három generáció csak ráhangolódás. Utána jönnek majd csak a komoly dolgok” – szerénykedik György, az első nemzedék megtestesítője, majd hozzáteszi: egész Magyarországra igaz, hogy mindössze harmincöt év tapasztalattal rendelkezünk a modern minőségi bor meghatározásában. „Az én feladatom lesz, hogy egyre kifinomultabban fogalmazzam meg borban azt, amit édesapám elkezdett. Nem sok kérdés merül fel, amelyre teljesen más választ adnék” – mondja Gyuri, a második generáció képviselője. Amúgy, leegyszerűsítve, ő a szőlész, édesapja a borász. A döntések közösen születnek. A legfontosabb feladatuknak azt látják, hogy Egerben el tudjon indulni a tudatos és egyértelmű piacépítés. Jó dolgok történnek az Egri borvidéken, és ezt, úgy érzik, el is kell mondaniuk az embereknek.

A nap szikrázik, az ég kék, a táj most még zöldessárga. A dombtetőn a dűlő névadója, a Boldogságos Szűz Mária szobra. Lőrinczék állították. A hit fontos szerepet játszik életükben, ez Gyuri szavaiból egyértelműen kiviláglik: „A szőlősgazdák nagyon közel vannak a természethez és a teremtőhöz. Az ember belerakja a munkát egész évben, mégis bármikor jöhet egy végzetes seregélyraj, jégkár vagy olyan időjárási körülmény, amelyet nem tudsz befolyásolni. És rájössz, hogy a munka gyümölcse nem csak rajtad múlik, és hogy mennyire kell a Jóisten áldása ahhoz, hogy működjön a dolog.” Borászkodásuk filozófiáját így foglalják össze: „Amit a Jóistentől egy-egy évjáratban gyümölcsként kapunk, azt a legszebb formájában szeretnénk megmutatni az embereknek. Mi nem készítjük a borokat, hanem világra segítjük.”

Az ismétlődő történelem

Lőrincz György édesapja az építőiparban dolgozott, ő pedig élsportoló szeretett volna lenni. A szülei egyetemre szánták, György végül a Kertészetin kötött ki, ahol kiváló lehetősége nyílt a vízilabdasport űzésére. Profi sportolói célok lebegtek a szeme előtt, az egyetem közege mégis nagyon megszerettette vele a bor ügyét. Szerencsénkre, mert az utóbbi évtizedekben a magyar bor egyik megkerülhetetlen alakja lett. Ahogy fogalmaz: „Ha belegondolok, hogy ennyire rövid idő alatt, nulla háttérrel ilyenek történnek az emberrel, arra nem lehet szavakat találni. Mérhetetlenül hálás vagyok.”

A történelem ismételte önmagát Gyuri esetében. „A foci volt az álmom. Mindig csak egy picike szalmaszál hiányzott, hogy nagyobb csapatokhoz tudjak igazolni. Valószínűleg isteni gondviselésből beadtam a jelentkezésemet szőlész-borász mérnöknek. Egyáltalán nem volt családi nyomás. Ha visszagondolok, minden aprócska dolog azért történt, hogy egyre közelebb kerüljek a szőlőhöz és a borhoz. Amikor mérlegelni kellett, nagyobb jövőt láttam a magyar szőlőborágazatban, mint a magyar labdarúgásban, így végleg levettem a stoplis cipőt” – meséli. Édesapjához hasonlóan őt is az egyetemi évek alatt ragadta igazán magával a borok világa. „Valószínűleg az is közrejátszott ebben – mondja –, hogy elképesztő büszkeség töltött el édesapám kapcsán. Hatott rám, amikor láttam, milyen élményt szerez a boraival az embereknek. Magával ragadott az is, ahogyan beszélt a szőlőről és a borról.”

De milyen is az egri karakter?

A dűlőben sétálva az olaszrizlingbogyókat kóstolgatjuk, pár nap múlva a fürtöket már szüretelni fogják. Igyekeznek organikus szellemben művelni a területeket, de burgundi nagybirtokokon is látott példák alapján a növényvédelemben meghagyják maguknak a szabadságot. Számukra a minősítésnél fontosabb, hogy egészséges gyümölcsöt szüreteljenek. „Ott van az értékes gyümölcs, pont nem fújsz bele egyet, amikor kellene, és lerohad – mondja György. – Fontosabb, hogy kialakuljon benned a szemlélet: legyen értékes, amit csinálsz. Hogy méltó módon ápold a teremtett világot. Alapvetően a bor és a szőlő iránti elkötelezettség, azon túl pedig a borvidék építése kell hogy motiváljon bennünket.” 

Közben továbbállunk, mert a legszebb panorámát keressük, és a Ferenc-hegy tetején meg is találjuk. Velünk szemben a legendás Nagy-Eged hegy: Magyarországon ritkán lehet ilyen magasságokban szőlővel találkozni. Kicsit hátrébb már a Bükk sötét tömege uralja tiszteletet parancsolóan a látképet. Kékfrankosfürtöket kóstolunk, miközben György az egri termőtáj adottságairól, az egyszerre jelen lévő vulkáni és meszes talajokról, a hűvös, de már átalakulóban lévő klímáról mesél.

A St. Andrea több borának címkéjén a cool climate felirat azt sugallja, hogy lekvárosság helyett gyümölcsökre és vibráló savakra számíthatunk. A borászat előtt pedig Róma hangulatát idézi három frissen ültetett mandulafenyő. A nem éppen „cool climate” növények láthatóan jól érzik magukat. Az utóbbi évtizedek melegedése kézzelfogható tapasztalat a borászoknak. „Olyan áldott helyzetben vagyunk, hogy hűvösebb a klímánk – csap bele Gyuri korunk egyik legaktuálisabb témájába. – Mivel késői fajtákkal dolgozunk, még nem okoz nagy fejtörést, ha kicsit melegszik az idő, és előrébb jön a szüret. Gazdagságban, komplexitásban tudjuk azt hozni, amit eddig.” De ők sem tagadják, hogy alkalmazkodni kell, s ebben kulcsszerepet kap a tenyészidőszak elnyújtása: a szőlőművelésben kell jó döntéseket hozni. „A legnagyobb tapasztalat, hogy hamarabb kell szüretelni, picit összébb érnek a szőlők. Most egészen vagány, egries évjárat van, hiszen az előző években akár két-három héttel hamarabb is kellett szőlőt szedni. Már sokkal több termelő szüretel érett gyümölcsöt, a finom bornak pedig az az alapja. Ha az egri borról beszélünk, összességében azt kell mondanom, előnyét tapasztaltuk a klímaváltozásnak” – mondja ki a konklúziót György, mi pedig csak remélni tudjuk, hogy később is sikerül megőrizniük a sokat emlegetett egri karaktert.

Milyen ez a karakter? Hogy lehet jellemezni az egri bort? „Hűvös klíma, vulkanikus talaj, házasított borok – érkezik Gyuritól a határozott válasz. – A mai világban mind a három hívószó vonzó. Keresik az emberek a hűvös klímához köthető borokat. A vulkanikus borokra már komplett fesztiválok épülnek. Az egri borvidék talaja nagyrészt riolittufa. A házasított bor pedig olyan új dimenziót tud nyitni, amely utánozhatatlan minőséget eredményezhet.” Eger különleges értékének tartják, hogy egyszerre lehet nagyot alkotni fehérben és vörösben is. Itt nem ódivatú, hanem – György szavaival élve – „korszakos stílusban megfogalmazott” boroknak kell megszületniük. 

Gyuri a fiatal borász kollégáival küldetésnek érzi a helyi jelleg megőrzését. „Egy borvidék fő erőssége mindig a helyi érték – mondja. – Tudni kell megfogalmazni a saját identitást. A házasított bor, a csillag-bikavér vonal várhatóan a következő száz-kétszáz évben meg fogja határozni a borvidékünket. Az alapok le vannak téve. Mérföldkő, hogy megszületett az egri bikavér és az egri csillag szabályozása. Ennek a kifinomításához idő kell. Az a célunk, hogy Egerben egyedi, termőhelyet kifejező, utánozhatatlan borok szülessenek.”

„Mindig az Istenről beszélek, amikor a bor előkerül”

A szőlőből a pincészetbe visszatérve elvontabb síkra terelődik a beszélgetés. Talán nem is pusztán a bor a lényeg, hanem a lelki tartalom, amelyet apa és fia a bor által közvetíteni szeretne. „Fontos, hogy akivel találkozunk, annak tudjunk valamit adni. Megértést, biztatást, szeretetet. Gondolatokat, amelyek segítik, ha esetleg nehéz helyzetben van. Ha nincs nehéz helyzetben, esetleg segítünk átérezni a hálát, az örömöt, hogy az Isten őt is szereti. Lépten-nyomon képviseljük ezt, tulajdonképpen kicsit lelki missziót is végzünk. Ez is a dolgunk…” György legalább akkora átéléssel beszél spirituális küldetésükről, mint az imént a szakmai kérdésekről: „Azért kaptuk ezt a hivatást, és majdnem azt mondom, hatalmat, hogy mi emberekkel találkozzunk a boraink által. Ez is feladata a bortermelőnek: odamenni adni. Mindig az Istenről beszélek, amikor a bor előkerül. Mindig.” Felmerül bennem a kérdés, hogy ezt minden közönség jól fogadja-e. „Eddig még nem vertek meg – nevet. – Volt már furán nézés, nyavalygás, legyintés. De a legtöbb esetben inkább felcsillanó szemeket láttam. Hogy ez egy picit más. Ilyet nem hallanak az emberek.” Gyuri hozzáteszi: „Nem véletlen, hogy az életünk így alakult, és az sem, hogy a boraink a nevükben is apró üzeneteket hordoznak. Szeretnénk a házasításokat egy-egy fantázianév segítségével közelebb hozni az emberekhez. Olyan szavakat kerestünk, amelyek közvetítik a mondanivalónkat. Ha már egy kis szikrát tudtunk gyújtani abban, aki a palackot hazaviszi, és ettől mondjuk kicsit jobban szereti a házastársát, akkor teljesítettük az első feladatunkat.” György a gondolatot folytatva hozzáfűzi: „Senki ne gondolja, hogy hittanórát tartunk. Egyszerűen csak elmondjuk, mit csinálunk, és hogy mennyire szeret minket a Gondviselő.”

Adja magát a kissé provokatív kérdés, hogy ezt a gondolatiságot és az általuk megfogalmazott szerény életet hogy lehet összeegyeztetni a budapesti St. Andrea csúcsétterem vagy Skybar luxusával. Az eddigiekhez hasonlóan őszinte és egyszerű a válasz: „Történnek a dolgok Isten akaratából. Jó nekünk itt, vidéken. Ám amikor hirtelen megnyílt a két nagyon is nívós hely Budapesten, örültünk neki, mert előttünk van a mérce, hogy mire kell törekedni. A maximumra.” Szóba kerül, hogy abban a korban élünk, amelynek talán leglényegibb eleme az ünnepélyességét elvesztett, hétköznapi szórakoztatás.

„Anyagi bálványok és szenvedélyek uralnak mindent. Sérülékeny és befolyásolható tud lenni az ember. A gonosz eltereli a figyelmet arról, hogy szeresd a másikat. Rengeteg gyűlöletet, viszályt, haragot tapasztalunk. Nekünk a magunk helyén kell kicsit jobban szeretni a szomszédot, és már jobb lesz a világ” – véli György. Szerinte korunk emberét leginkább önmaga foglalkoztatja: „Önmaga, a saját világa, a tulajdona meg a vágyai. A tulajdonáért mindent megtesz, pedig használatra kapta itt a földön. Megvan a funkciója, hogy mit kell vele csinálni. A vágyak pedig nyilván vezetik, emiatt egy csomó szenvedély kialakul, és ezek befolyásolják az ember életét.” 

De térjünk vissza a dűlőútra és az árokra. Amelyet valaki azért ásott, hogy ne az ő területén kerüljék ki a felhőszakadás okozta vízmosást. „Le van írva: azt csináld a felebarátoddal, amit szeretnél, hogy veled csináljanak. Ezt szeretnéd? Hogy tönkremenjen a kocsid?” – fakad ki György. Láthatóan elszomorítja, ha közönnyel, rosszindulattal találkozik: „Miért van az, hogy muszáj a különböző véleményt képviselőeknek mindenben ellenkezniük? Ha valami jó, az nem lehet jó mindkét félnek? Azért vagyunk a földön, hogy szeressünk. Ez nehéz, én is jól tudom.”

Hogy mi a széthúzásra a legjobb recept? Lőrinczék válasza meglehetősen egyszerű: „Elmondjuk, és teszünk is érte: szeretnénk, hogy a másiknak jobb legyen. Egyesületekben dolgozunk, másokért is. Azért, hogy minden egri termelőnek jobb legyen a piaca. Hogy megértsék a dolgokat, a világ működését, és felkészüljenek mindenre, amivel ma egy bortermelőnek szembe kell néznie.”

Körbesétálunk a riolittufába vájt pincében. A bogyózóba folyamatosan érkezik a szőlő, a présből a tartályba kerül a must. Ez az időszak ünnep egy borászat életében. Megkérdezem Lőrincz Györgyöt, mit kíván az olvasónak útravalónak: „El kell fogadni az áldást. Annyi baba szülessen, amennyi csak tud – kacsint Gyurira –, nálunk a családban ez most éppen aktuális.”

St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet

Címlapkép: Kováts Gábor