Vigyázó szemetek Chișinăura vessétek

Demkó Attila írása a Mandiner hetilapban.

Harminc évvel ezelőtt egy májusi vasárnapon egymillió ember gyülekezett a Prut két partján. A keleti folyópart a Szovjetunióhoz tartozott, a nyugati a diktatúra alól frissen felszabadult Romániához. Ezrek dobtak egy-egy csokor virágot a folyóba, így a virágokból szimbolikusan híd keletkezett. A határátkelők is megnyíltak, egymástól elszakított családtagok találkozhattak újra. De a virágok hídja nem szovjet–román, hanem román–román keretben értelmezhető. A gyengülő Szovjetunió csak elviselte a román nemzeti összetartozás vágyának ezt a kifejeződését, a térség ukrán és orosz népessége viszont hevesen ellenezte.

A birodalom végnapjaiban, mint a szovjet limesen megannyi helyen, Moldovában is újra fellobbant a nemzeti érzés, és 1990 nyarán egymásnak feszült a szláv és a román anyanyelvű népesség. Sőt a török nyelvű gagauzok is bizonyították, hogy ha kell, küzdenek Nagy-Románia ellen. A moldovai kisebbségek pontosan látták, hogy a magyaroknak tett ígéreteit könnyedén megszegő Romániában milyen sors várna rájuk. Marosvásárhely 1990-es fekete márciusának üzenete eljutott Tiraszpolba és Komratba is: a diktátor meghalt, de a szélsőségesen nacionalista román mély állam nem.

Élnek a nagyromán álmok

Moldova Magyarországon szinte teljesen ismeretlen. Ez részben persze érthető: turizmus alig van, kevés drámai látnivalót rejt a jórészt dimbes-dombos táj. Nem annyira a természet vagy az építészet lehet itt érdekes számunkra, hanem a történelem, na meg az az érdeksérelem, amelyet a kis ország rendezetlen feszültségeinek kirobbanása okozhat.

A történet 1812-ben kezdődött, amikor Oroszország elfoglalta az Oszmán Birodalom vazallus állama, a Moldvai Fejedelemség keleti részét. A többségében román lakosságú vidéken a század második felében kemény oroszosítás kezdődött, de csak részleges sikerrel járt, a terület román többségű maradt. Az első világháború után Románia visszaszerezte Besszarábiát két rövid évtizedre. A Molotov–Ribbentrop-­paktum után, 1940-ben jött a Szovjetunió, és hamarosan megindultak a vagonok Szibéria felé a román értelmiséggel. Az 1941-ben visszatérő románok legyilkoltak mindenkit, akiről azt gyanították, hogy kollaborált a szovjetekkel, vagy éppen csak zsidónak született. 1944-ben pedig a szovjetek álltak bosszút a bosszúért. A tragédiák sorát borzalmas éhínség zárta 1946–47-ben.

A mai Moldova nem a Romániától 1940-ben elvett Besszarábia: a történelmi tartomány szláv többségű déli és északi része Ukrajnához tartozik – román részről meg is kérdőjelezik a határt. A szovjet területi átszervezés során viszont megkapott Moldova a Dnyeszter bal partján egy szűk, de hosszú és szintén szláv többségű sávot. Ez a térség lázadt fel 1990 után a román–moldáv egyesülés lehetősége és a román nyelv erőltetése ellen, és kiáltotta ki Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság néven függetlenségét. A nagyjából ezer halottat követelő háborút megnyerték, a diplomáciai csatát nem: még Oroszország sem ismerte el államukat. A konfliktus másik eredménye a Gagauz Autonóm Terület volt.