Mi az érdekünk?

A mindenkori magyar közbeszéd és politika visszatérő eleme, hogy hol a helyünk a nagyvilágban, a Nyugathoz vagy a Kelethez tartozunk, esetleg egyféle hídként funkcionálunk a két kultúrkör között. Ennek leágazása napjainkban a regnáló kormányzat külpolitikájának rendszeres és folyamatos kritizálása. Már-már irracionalitásba hajló őrjöngés veszi kezdetét ilyenkor – pláne egy Putyin- vagy Erdoğan-találkozót követően –, mindennaposak az „Orbán kivezeti az országot Európából” vagy „bizantikus despotákkal parolázik” szalagcímek.

Csakhogy már önmagában a kérdésfeltevés is hibás, ráadásul jól rámutat a hazai (és nemzetközi) baloldal szellemi korlátoltságára. A kérdés ugyanis nem az, hogy Nyugat vagy Kelet, hanem hogy mi a magyar érdek. Aki az előbbi opciót tartja kizárólagosan választható alternatívának, az csak birodalmi rendekben és az azokhoz való igazodásban tud gondolkodni, nem mer magyar lenni. Ahogy korábban ezeken a hasábokon is megfogalmaztam: az egyik oldal az egymással végül fuzionáló transznacionális metaszerveződésekben látja a „jó rend” alapját, a másik pedig a lehatárolt,  a helyhez kötöttség érzéséből táplálkozó társadalmi entitásokban. Ez alapvető különbség.