A magyarországi kommunista diktatúrát csak külső segítséggel lehetett fenntartani. Ezzel maga Kádár János is tisztában volt, aki a forradalom utáni évtizedekben többször is visszautasította a csapatkivonás lehetőségét. 1956-ban a nemzeti szabadságvággyal vérszomjas akarnokság állt szemben.
1988 áprilisában a BBC riportere felkereshette az öregedő Kádárt, és a már terjedő hírek alapján az utódlásról (májusban felfelé buktatták) és Nagy Imre rehabilitálásáról, illetve a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásáról kérdezte. Kádár nem véletlenül az utóbbi két kérdést összefüggően kezelte válaszában: „Engem még bizonyos bonyolultabb időben [ti. 1956-ban] még vissza is tartott valami keményebb lépéstől az, hogy itt szovjet csapatok voltak, mert nem szeretem azt a gyereket, aki a nagymama köténye mögül bátor [kacsintás]. Tetszik tudni?” Előtte még leszögezte, hogy a szovjet csapatok magyarországi „tartózkodásának” semmilyen belső oka nincsen, csak nemzetközi.
A miniszterelnök politikai igazgatója az Index Konkrétan című műsorában elmondta: az 1956-ról szóló mondatának elferdítői éppen azok, akik '56-ból vezetik le Ukrajna katonai megsegítését.
Akik igazán számítanak! – írta a miniszterelnök politikai igazgatója.
Horváth Attila alkotmánybíró, jogtörténész tette világossá, vonható-e párhuzam az 1956-os magyarországi forradalmi események és a jelenleg dúló orosz-ukrán háború között.
Nincs köze ahhoz a világhoz, amit ő képvisel.
November elseje az 1956-os forradalom és szabadságharc fontos napja volt.
Mikheil Kavelashvili elnökké választásával folytatódik a grúziai politikai válság.
Az amerikai külügyminiszter elismerte, hogy közvetlen kapcsolatban álltak és állnak Aszad megbuktatóival.
