Sztálin erekcióval

Kisebbik lányom kutyájával tekerek felfelé az utcán a gesztenyefás park irányába, amikor látom, hogy a túloldalon Dominik, a pék cigarettázik a sütöde előtt, másik kezében a telefonját szorongatja, úgy integet. Átmegyünk hozzá. Még oda sem érünk, már hadarja is, ami a szívét nyomja.

–    Most küldött a sógorom egy linket! Valami politikus azt írja a Szent Jobbról, hogy Szent István azzal törölte a fenekét.

Elnevetem magam. A pék elkerekedő szemmel bámul rám, dúltan kérdezi:
–    Te ezt viccesnek találod?
–    Hát mivel törölte volna?

Dominik beleszív a cigarettájába, elmereng, kifújja a füstöt, elmosolyodik.
–    Tényleg – mondja –, mivel törölte volna?
–    Különben nem azon nevettem, hanem hogy eszembe jutott Sztálin és Picasso.

Értetlenül néz, így hát elmesélem.
–    Amikor a népek bölcs atyja elszenderült, Louis Aragon, a Les Lettres françaises főszerkesztője egy rajzot kért Picassótól az újságja címoldalára. A portré elkészült, és amikor Aragon felesége, Elsa Triolet, egy orosz-zsidó származású okos asszony megpillantotta, azt mondta a férjének: „Ezért kitapossák a beledet.” Vagy valami hasonlót. „Ez egy fiatal, sűrű hajú, bajuszos férfi. Egy ember. Nem a tévedhetetlen vezető.” Igaza lett, az elvtársak tiszteletlenségnek vették a realista ábrázolást. A hithű francia mozgalmárok hörögve tiltakoztak, Aragonnak önkritikát kellett gyakorolnia, be kellett ismernie, hogy nem az igazi Sztálint mutatta meg, akit az emberiség haladó része vallásos áhítattal tisztel.

Dominik vigyorog, kérges tenyerén nyomja el a csikket. Nem ájulok el, láttam már a mutatványát.
–    De nem ezen nevettem – mondom neki. – Ez a vircsaft csak háttér. Az a jó, ahogy Picasso reagált a kritikára. Azt mondta: „Mit szóltak volna, ha a rút vénembert rajzolom meg? Pucéran kiterítve. Ráncokkal és bibircsókokkal. Nem tudom, mit kezdtem volna a Generalisszimusz farkával. Mert az sem jó, ha túl nagy, az sem, ha túl kicsi. És vajon mi felelne meg a szocialista realista eszménynek: Sztálin erekcióval, vagy Sztálin erekció nélkül?” Vevők jönnek, néhány idős hölgy, Dominik előre engedi őket, nekem búcsút int, a szemén látom, hogy már forgatja fejében a szavakat, szinte hallom, ahogy a koros dámák egymást túllicitálva szörnyülködnek – „Tűrhetetlen! Borzadály! Horror! Ezeknek semmi sem szent!”