Bátor és tisztességes döntés – így reagált Gaudi-Nagy Tamás a köztársasági elnök döntésére
Novák Katalin kegyelmet adott a Hunnia-per elítéltjeinek. Az alkalmat Ferenc pápa látogatása teremtette meg.
Gaudi-Nagy Tamás a fejleményekkel kapcsolatban lapunknak megerősítette, hogy
Ez azért olvasható ki a közleményből, mert a jogerős elítélti körben hatan vannak a tíz másodfokon elítélt személy közül, akik még nem kaptak kegyelmet – mondta el a vádlottaknak jogi segítséget nyújtó Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője.
Ismertette, hogy Budaházy György március 9-e óta a váci fegyházban tölti jogerős hatéves fegyházbüntetését. „De ez a döntés azt jelenti, hogy a szabadságvesztés büntetés végrehajtását felfüggesztette a köztársasági elnök asszony. Ez nem teljes körű mentesítés, de hatalmas eredmény. Bátor és tisztességes döntés is, hogy
– hangzott el.
Gyurcsányéknak kellene terrorizmus miatt bíróság előtt állniuk, nem nekünk - Budaházy György a Mandinernek
„Az igazságszolgáltatás leszerepelt ebben az ügyben”
Gaudi-Nagy leszögezte, hogy egyetért Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, aki szerint
Majd hozzátette, hogy most az Ítélőtábla döntése jelentősen megteremtette ennek a kegyelmi döntésnek a kiteljesítését, mert rámutatott arra, hogy „Budaházy és társai valamennyien társadalmilag hasznos személyek, nem látja őket veszélyesnek és cselekményeik sem olyanok, hogy ilyen drasztikus büntetést indokolnának”.
Négy személy esetében még nincs jogerős ítélet
A jogi képviselő kitért arra is, hogy arra a négy személyre, akik esetében nem jogerős még az ítélet, a köztársasági elnöki döntés nem terjed ki. „Amennyiben visszavonják a fellebbezésüket, nagy valószínűséggel az ő esetükben is rövidesen kedvező kegyelmi döntést születhet” – tekintett a jövőbe.
Gaudi-Nagy Tamás legvégül köszönetet mondott minden meghurcolt és a hozzátartozóik, minden támogató és nemzeti jogvédő szolgálat nevében a köztársasági elnöknek és az igazságügyi miniszternek igazságos és tisztességes döntésük okán.
Nyitókép: Gaudi-Nagy Tamás és Budaházy György a Fővárosi Törvényszéken. Fotó: MTI/Bruzák Noémi
***
Novák Katalin kegyelmet ad Budaházy Györgynek és társainak
Összesen 99 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
erdekes, a majdani hasonszoruek eseteben nem beszelsz terrorizmusrol, pedig a kulonbseg csak annyi hogy nalunk nem foglaltak el a parlamentet, es nem kialtottak ki toroczkait ugyvivo elnoknek aki egybol hadsereggel szilarditotta volna meg a hatalmat.
a terroristaknak bortonben a helyuk - Kijevben viszont ehelyett hatalomra kerultek...
Bejelentkezés