Megszólalt Szoboszlai a kő-papír-ollózásos botrányról

2023. március 24. 8:07
A Lipcse sztárjátékosa először nem akart beszélni az ügyről.

Szoboszlai Dominik és Sallai Roland komoly kritikákat kapott az észtek elleni győztes mérkőzés után, miután kő-papír-olló játékkal döntötték el, ki rúgja a tizenegyest – írja a Magyar Nemzet. Sallai kihagyta a büntetőt, de legközelebb is odaállna a labda mögé. Marco Rossi szövetségi kapitánynak sem tetszett a játék, szerinte szoros meccsen felelőtlenség volt ezt csinálni.

Szoboszlai először nem akart erről beszélni, végül azt mondta, ez a játék nem az egóról szólt. Sallai is szerette volna rúgni a tizenegyest, ő is, és nem akarta csapatkapitányként eldönteni, ezért sorsoltak. „Úgy gondolom, ha gól lett volna belőle, nem lenne az egészből ekkora ügy. De ebből is tanultunk” – fogalmazott a Lipcse sztárjátékosa.

Videón, ahogy Sallai és Szoboszlai kő-papír-ollózik az észtek elleni mérkőzésen

 

Nyitókép: Szoboszlai Dominik (b) és a gólszerző Ádám Martin, a magyar válogatott játékosai a Himnuszt éneklik a Magyarország -Észtország felkészülési mérkőzés után a Puskás Arénában 2023. március 23-án. A magyar válogatott 1-0-ra nyert.MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 61 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Aki nem tud profiként viselkedni, ne kapjon fizetést. Az amatőr.

Már elszállt. Rossié is aki nem határozta meg a 11-es rúgók kilétét.

Nekem nem lenne ezzel bajom, csak a 11-est Kerkez harcolta ki Sallai helyén. Sallai bóklászott, Kerkez meg játszott. Aztán meg Sallai odamegy rúgni pofátlanul.
Nem ment be, nem baj, de ezt vagy Kerkezre hagyják, vagy másra, de Sallait el kellett volna onnan hajtani.
Sallai harcoljon ki magának büntetőt, mert őt támadóként küldték a pályára, ne más tollával akarjon ékeskedni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés