Ott jártam, ahol már a kisebbség a többség – és ahol nagy dolog a „szalagavatózás”, a szakma megszerzése és a család értékelése.
Vasárnapi személyes történet, hogy akaratlanul is árulónak bizonyultam a kilencéves kislányom előtt. Hiszen szombaton azt mondtam neki: „Ma még bírd ki, hogy nem foglalkozom veled eleget, holnap teljesen a tiéd vagyok!” Pont ezt hányta szememre, amikor készülődtem a szerkesztőségbe. Teljesen a tiéd – és mégis itt ülök nélküle a metrón… Hiába, a karácsonyi lapszám „előremunka”, és az odaszánt borsodi riporttal még nem végeztem, de itt van rá advent első vasárnapja.
Épp ott tartok benne – onnan kell folytatnom majd az írást –, hogy a keleti végeken egy családmentor hölgy, aki pont abból a mélységből való, mint akiket gondoz, mesél a hivatása örömeiről. Például hogy egyre több az olyan cigány lány a faluban, aki szakmát szerez és „szalagavatózik”.
A helyszínen, ahol már a kisebbség a többség, először nem kapcsoltam, miért olyan rendkívüli szó a „szalagavatózás”, de a roma származású családmentor pár szóval elmagyarázta: ebben a mozzanatban benne van, hogy
sőt, már van annyi pénz arra is – lévén, hogy a cigány édesapa évek óta dolgozik –, ami a szalagavató költségeit fedezi.
Épp ez a riportfelvételi részlet jár a fejemben, amikor az új megállóban egy cigány fiú száll fel a cigány kedvesével. A srác nagy, fagyi színű – lilásrózsaszín – csomagot visz, rajta a felirat: „BOGLÁRKA ESKÜVŐI ÉS TÁNCRUHASZALON”. Nyilván a lányé, párja csak kíséri.
Szemben velem leülnek. Arcuk tényleg ragyog. Egy megálló múlva a lány a fiú vállára hajtja a fejét, az pedig egyik kezével elengedi a kölcsönzői ruhazsák fogantyúját és tartózkodva, gyengéden karolja át kedvesét, simogatja meg annak dzsekijét.
Ifjúságom olvasmányélményei közül nem hiányoztak a népi írók művei. Versek, lírai szociográfiák. Illyés tréfás-keserű hőseposza („Hősökről beszélek”) arról, hogy az uradalmi cselédek éjszaka lopni járnak éhezés ellen az uraság földjére.
Nézem – lopva – a bálozni menőket. A szakmatanulását vagy gimnáziumot nemsokára bevégző lányt és mellette a fiút, a lovagiasat, a szolgálatkészet. Ő talán már végzett is valahol...
– fut át agyamon egy jóslat.
Eszembe jut Illyés Szekszárd felé című verse is, a „terhes kicsi nőről”, a szemközti vonatülésen. A magyarság folytatódását remélte a Ratkó-korszak teremtette, a mainál még sokkal kedvezőbb demográfiai helyzetben, mégis aggódva. „Visz tovább egy népet; / eltakart / csempészáruképp hoz / egy magyart.”
Szekszárd felé? Szerkesztőség felé. Négy gyermekem van, három egyetemista, egy általános iskolás, én tulajdonképpen mindent meg tettem. A legkisebbel többet kéne foglalkoznom, ez igaz…
É ők itt szemben? Szívemnek kedves előfutárok.
Szakma, szalagavató. Így már rendben van, nagyon rendben lesz!
Áldott adventet, közös Magyarország!
Fotó: Földházi Árpád
A Tisza eltörölné a védett benzinárat, a rezsicsökkentést, évi 1,5 millió forintba és 20 százalék feletti inflációba fájna minden magyarnak Magyar Péterék terve. Itt a Mesterterv legújabb adása.
Tuba Gábor az a „független” nyírbogáti képviselő, aki igencsak aktív szerepet vállalt A szavazat ára című „dokumentumfilm” elkészítésében is.
Az egykori tévést többek között arról kérdeztük, hogy a magyar társadalomban lévő árkok valaha betemethetők lesznek-e. Interjúnk.
Kemény, határozott vélemény.
A hangos magyar író fejben bezzegmáshol él. Tíz éve nyitott határokat követel, mert bécsi, berlini és frankfurti fogadásokon látta, hogy az idegen szép.
Orbán Viktor akkor is megadta a tiszteletet Donald Trumpnak, és kiállt mellette, amikor a nyugat-európai politikai elit ennek az ellenkezőjén versengett. Stumpf István írása.
A hatósági tiltás sérti a gyülekezési jogot.
A zöld-fehérek ellen szakadt meg a bennmaradásért küzdő Farkasok nyeretlenségi sorozata.
