Ha a kormányon múlik, meglesz tavasszal a pedagógusbéremelés – Navracsics Tibor a bizottsági döntésről

2022. november 24. 11:00

Írta: Szalai Laura
Navracsics Tibor bízik abban, hogy nemcsak a megállapodás lesz meg Brüsszellel az év végéig, de a jövő évben az Európai Bizottság belátja, hogy rendben zajlik a teljesítés. „Így megérkezhetnek a források, és tavasszal megtörténhet a pedagógusok béremelése, rajtunk nem fog múlni” – nyilatkozta a Mandinernek a területfejlesztési és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter.

„Informálisan értesültünk arról, hogy szerdán délután egy sajtó háttérbeszélgetésen ismertette az álláspontját a Bizottság, ami szokatlan, az eddigi tárgyalások során a kormány és a Bizottság is tartotta magát ahhoz, hogy fejlemények esetén egymást értesítik először” – reagált a miniszter újságíróknak az uniós forrásokkal kapcsolatos brüsszeli fejleményekre. Hozzátette, ez kellemetlen meglepetés; „én dolgoztam a Bizottságban, mindenkinek volt gyerekszobája”  – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mi a legfőbb kifogása a testületnek, Navracsics Tibor úgy fogalmazott: „olvasgatják az újságcikkeket”, és abból próbálnak meg következtetéseket levonni. „Hivatalosan nem kaptunk semmilyen értesítést. Azt látjuk, hogy az az eredeti célkitűzés, amely mentén júliusban elkezdtük a munkát – miszerint év végégig szülessenek meg azok a megállapodások, amelyek lehetővé teszik, hogy az uniós forrásokhoz hozzáférjünk – továbbra is él” – szögezte le. Hozzátette, ha hinni lehet a tudósításoknak, akkor a Bizottság meg fogja erősíteni, hogy az újjáépítési alappal kapcsolatos megállapodást megköthetjük, és a kohéziós pénzekhez hozzáférést biztosító partnerségi együttműködést is aláírhatjuk. „Ha ez megvan, akkor elértük az ez évre tervezett célunkat” – húzta alá. Emlékeztetett, hogy az eredeti megállapodás jövő évi teljesítési pontokat is tartalmaz, például az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatosan, de a kormány bízik abban, hogy ha időarányosan teljesíti a vállalásokat, akkor hozzájutunk a forrásokhoz.

További kérdésre válaszolva hangsúlyozta: egyelőre nem kell B terv, a helyzet nem okoz nehézséget a költségvetés számára, mivel a nem visszatartott források elegendők ahhoz, hogy az induló projektet tervezzék.

„Az Integritási Hatóság független intézmény, a vezetőit az EB-vel kötött megállapodás alapján választották ki tőlünk független személyek” – reagált arra, hogy Brüsszel kifogásolhatja-e a kinevezett személyeket. Megjegyezte:

furcsa, hogy a Bizottság számára a függetlenség csak akkor biztosított, ha nekik tetsző személyek kerülnek pozíciókba.

Annak kapcsán, hogy a kormánynak milyen további igazságügyi vállalásokat kell tenni, Navracsics Tibor kiemelte: úgy tudja, hogy az Országos Bírói Tanács hatáskörének – például javaslattételi és véleményézesi joggal kapcsolatos – erősítéséről van szó; a kormány már tárgyal ezekről a kérdésekről a Bizottsággal, és közel vannak a megegyezéshez.

„Időbeli problémák vannak, mert sarkalatos törvényeket nem tudunk gyorsan átvinni az Országgyűlésen. Érdekes, hogy a Bizottság bírálja a törvényalkotási tempót, de közben kifogásolja, hogy nem elég gyorsan hozunk meg bizonyos jogszabályokat” – hívta fel a figyelmet, leszögezve: az biztos, hogy „minden határidőre meglesz”.

Ismert, a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerdán azt írta, „megbízható” brüsszeli forrásokból úgy értesült, hogy „a Bizottság illetékes szervei arra a következtetésre jutottak, hogy Budapest nem teljesítette kellőképpen a korrupció elleni küzdelemben tett reformígéreteit”. A helyzet azonban másként fest: lapunk tegnap elsőként számolt be arról, hogy az Európai Bizottság elfogadja a Magyarország által benyújtott tervet a helyreállítási alapról, és aláírja a partnerségi megállapodást az operatív programokról, de további feltételekhez akarja kötni az uniós pénzek kifizetését.

Rendkívüli: a Bizottság elfogadja a magyar helyreállítási tervet, de további feltételekhez köti a kifizetéseket

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád 

Összesen 177 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Érdekes. Ha a Fidesz lop, hasít a gazdaság, emelkednek a bérek, mindenhol házak épülnek, csúcsot dönt a lakossági megtakarítás, az új autók eladása. Szerintem akkor lopjon még többet!
A nagyontranszparens baloldal meg úgy döntötte romba a gazdaságot, juttatta a csőd szélére az államkasszát, hogy szerintetek ők voltak a szakértők, és a tisztakezűek.
Ez is része a woke-újbeszélnek?
Diktatúra-demokrácia
Véleményterror-sajtószabadság
Gyerekek LMBTQWERTZZU... agymosása - szabad választás
Liberális politikusok korrupciós ügyei - a köz érdekében végzett áldozatos munka

Csak higgadtan! Itt ismét háború van. Kettővel ezelőtt elvették az országunk kétharmadát. Eggyel ezelőtt ezt ismét megerősítették, három faluval megtoldva.
Ehhez képest nézd a kormány mozgásterét!

1. Az IMF-hitel mentett meg a csődtől, a kincstárnak 2 napi tartaléka volt.
2. A magyar államadósság már 2006-ban elszállt (trükkök százai, meg hazudtunk éjjel...), és 2007-ben brutális kiigazítások jöttek. A pénzügyi válság 2008-ban kezdődött.
Szóval vagy hazudsz, vagy tudatlan vagy, de akkor meg ne vádolj mást!

Csak egyetlen kiragadott példa, de 2014-től ez volt az általános:
https://azuzlet.hu/eu-novekede..
Szóval kérj elnézést!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés