Palkovics eddig bírta

2022. november 16. 18:07

Németh Péter
Népszava
Önálló akarattal bír. Azaz csak bírna. Ebben a kormányban, ilyen Vezérrel ez lehetetlen vállalkozás.

„Olyan, hogy egy kormányfő belenyúl saját kormánya szerkezetébe, és ez személyi változásokkal jár, teljesen elfogadott szcenária. Igaz, nem a mi vezetésünk esetében, Orbán akkor is kitart a választottja mellett, ha az totális csődöt mondott; így történt Kásler Miklós esetében. De hát vegyük tudomásul – más esélyünk úgy sincs –, hogy a magyar miniszterelnök ilyen, ő nem téved, Schmitt Pált is a mai napig a karjaiban ringatja.

Az azonban már nem egy bevett fordulat, civilizált országokban biztosan nem, hogy ugyan elterjed a híre, hogy lemond egy minisztere, de erre nem érkezik hivatalos reakció, telnek-múlnak a napok, folyik a nyilvánosságban a találgatás, de ez nem zavarja a kabinetet. A miniszterelnök és kíséret elutazik a türk tanács ülésére, miközben – a legfrissebb hírekből ez kiderül – az érintett minisztérium emberei vagy tanácstalanok, vagy lázasan pakolnak. Mint ahogy ezt Vitézy Dávid államtitkár is tette – ezért utasította el az érdeklődést; nem ér rá, pakol. Pedig akkor még változatlan hírzárlat vette körül Palkovics László személyét – mert róla van szó, a nem is trón-, de hatáskör fosztott kormánytagét. Palkovics eddig bírta. Stílusából levezethető, hogy önálló akarattal bír. Azaz csak bírna. Ebben a kormányban, ilyen Vezérrel ez lehetetlen vállalkozás.” 

Palkovics László egy szörnyeteg volt, akit Orbán teremtett

„Palkovics László egy szörnyeteg volt, akit Orbán teremtett. Nem ember, hanem egy Gólem, akiben semmiféle emberi érzés, gátlás, megfontolás nem volt. Lélek nélküli végrehajtója volt minden aljasságnak, amit alkotója, Orbán kitervelt. Ha a NER más korszakban jön létre, a koncentrációs táborokat és a halálgyárat is szemrebbenés nélkül, technológiailag hibátlanul megtervezte és akár működtette volna.

Nyitókép: Mandiner / Mátrai Dávid

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Népszava még él?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés