Il Corriere della Sera: Ursula von der Leyen megfenyegette az olaszokat

2022. szeptember 23. 13:10
„Ha a dolgok rossz irányba mennek, akkor vannak eszközeink, mint például Lengyelország és Magyarország esetében” – nyilatkozta az Európai Bizottság elnöke.

Ursula von der Leyen a közelgő olaszországi szavazások kapcsán úgy nyilatkozott, hogy

„ha a dolgok rossz irányba mennek, akkor vannak eszközeik, mint például Lengyelország és Magyarország esetében”

– idézte az Európai Bizottság elnökét a Il Corriere della Sera című olasz lap.

Von der Leyen emellett hangsúlyozta, hogy a vasárnapi, olaszországi választások jelöltjei között vannak „Putyinhoz közel álló alakok”.

„Vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett áll a jobboldal vagy a demokratikus államok mellett”

A Bizottság elnöke utalt az Európai Parlament egy hete meghozott döntésére, amely elfogadta azt a jelentést, amely elítéli „a magyar kormány szándékos és szisztematikus kísérleteit az európai értékek aláásására”, és a Magyarországgal szembeni intézkedések megtételére buzdítja az uniós intézményeket. A szöveg kimondja, hogy „az olyan értékek, mint a demokrácia és az alapvető jogok nagy veszélyben vannak”.

Emma Bonino, olasz liberális politikus szerint

„vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett áll a jobboldal vagy a demokratikus államok mellett”

– idézte a politikust a lap.

Ursula von der Leyen nyilatkozatát alább tekinthetik meg:

 

Nyitókép: MARTIN BERTRAND / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP

Összesen 404 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kb két hónappal ezelőtt volt olvasható egy cikk, amiben Brüsszel kifejtette, hogy az olasz bíróságok túl hosszú ideig tárgyalnak egy -egy ügyet és ez a decemberi kifizetésekre hatással lehet. Igaz, hogy ez évtizedek óta így működik az olaszoknál, de csak most lesz probléma és csak akkor, ha konzervatív kormány lesz .
Azóta írogatom, hogy felkészül Olaszország.

IIyet nem mondhatott, nem hiszem el.

A liberális demokrácia alapelvei között szerepel, hogy megfenyegetnek egy országot a választások előtt, mert várhatóan nekik nem tetsző kormány fog megalakulni? A valódi demokrácia nem így működik.

De jól van ez így. Lehet siránkozni az illiberalizmus terjedése miatt, lehet fenyegetni, lehet szankciózni. Legalább egyre inkább kidomborodik az EU diktatórikus jellege, a többi jön magától.

Ursula nénéd azt régről tudja, mi a különbség az üres és a kitömött zseb között.

Akkor most nem a Lenin-fiúk, hanem a Leyen-fiúk fognak rendet tenni Olaszországban.

Brüsszel egyenlő Hitlerrel. Kilépni és izraeli-magyar szövetséget!

Mit szólnak ehhez az olaszok?
Ha magunkból indulok ki, mozgósító ereje lehet Ursula megszólalásának . Brüsszel általában kontraproduktív.
Forza Italia!

A brüsszeli vízfej fosik rendesen.

Nem tudom. Nagyon kíváncsi vagyok. Úgy érzékelem, az olaszok már döntöttek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés