Baljós árnyak: Németország már az oroszok elleni háborúra készül
Boris Pistorius legkevesebb 80-90 milliárd eurós éves védelmi költségvetést szorgalmaz.
Andrej Marocsko szerint a frontvonal egyes szakaszokon már nagyon közel, mintegy tíz kilométerre húzódik a határtól.
Andrej Marocsko, a luhanszki „népi milícia” tisztje a Rosszija 24 hírcsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a „Luhanszki Népköztársaság” egész területe továbbra is a szakadár erők ellenőrzése alatt áll, de a frontvonal egyes szakaszokon már nagyon közel, mintegy tíz kilométerre húzódik a határtól.
Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője azt mondta, hogy Marjinkánál sikerült megállítani és részben megsemmisíteni egy ukrán diverzáns csoportot − közölte az MTI.
Beszámolója szerint Piszkiben és Pervomajszkében, ahol az ukrán erők az elmúlt nap folyamán áttöréssel próbálkoztak, „stabil” a helyzet, Horlivkánál pedig két támadást vertek vissza a szakadárok. Pusilin közlése szerint Artemivszk (Bahmut) külterületein a szakadár és orosz „szövetséges erők” megvetették a lábukat, és előrenyomulásra készülnek.
Nyitókép: AFP