A kertember 3.

2022. augusztus 17. 21:06

Hegyi Zoltán

A kertember felfelé haladva a lejtőn a kavicsos ösvényen, merőlegesen a zsákutcára, valahol a mocsári hibiszkusz dézsájának szomszédságában önmaga számára is váratlanul Magyarországra gondolt. Konkrétabban arra, hogy szereti. A hunoktól Marco Rossi csapatáig. Íme hát, megleltem hazámat, dünnyögte maga elé, levette gólya- és gerletollakkal díszített kalapját (ezeket a kertben találta, a kalap kivételével természetesen), megtörölte izzadt homlokát, és lehajolt egy szál gazért, hogy kihúzza. A járdákon, ösvényeken nem tűrte a gazt. Az is előfordult vele, hogy városon járva önkéntelenül kitépett a repedezett betonból némi gyomot. Egyszer meg majdnem eltolta a vasútállomás elől egy másik ember talicskáját. Bizonyos mozdulatok rögzülnek, rutinná válnak, majdhogynem reflex kerekedik belőlük, mindenesetre önálló életet kezdenek élni, mintha beköltöznének az első saját lakásukba. A gaz kicsippentése után jobbra fordult, és leült egy percre a rózsakertbe, a kerti tó mellé. Csak ő nevezte tónak, hiszen csupán annyi történt, hogy elásott egy kiérdemesült fürdőkádat, amivel nem tudott már mit kezdeni. Aztán rendbe hozta a környékét. Fiatal levendulák szegélyezik. Vett néhány vízinövényt is, azok gyorsan elszaporodtak. A víz tiszta, ami nagyszerű eredmény egy ilyen kicsiny terület és felület esetében, tisztán látszanak a kavicsok az alján. Beletett egy vasdarabot is, hogy amennyiben és ne adj’ Isten, valamilyen állat akaratán kívül kezdene el fürdőzni, ki tudjon kászálódni. Sünlétra. Hamarosan megjelentek a békák, kialakult egy aprócska ökoszisztéma, és a hely itatónak sem utolsó. E funkciójáért hamarosan elég nagy lett az érdeklődés, majd a tülekedés. Borzalmas aszály volt azon a nyáron, a ki tudja hányadik csapás gyors egymásutánban. Az ivóvízért folytatott harcban éppen a darazsak álltak nyerésre, így a kertember némi bámészkodás után elballagott a kút irányába, hogy ellenőrizze a készleteit. Szentkútnak hívta, miként a szicíliaiak a szent morzsát, amit véletlenül sem dobnának ki, hiszen egy kis olívaolajon megpirítva csodás lesz a pastára. Ételt nem dobunk ki, kenyeret meg pláne nem, visszhangoztak a fülében édesanyja intelmei. Pontosabban az egyikben, mert a másikra ugyanolyan tempóban süketült, mint ahogy az egyik szemére ereszkedett a szürke hályog. A belső hangokhoz persze elég egy fül is – állapította meg, miközben a kút fölé hajolt –, sőt valószínűleg fül sem kell hozzá. De ezt azért nem szeretném kipróbálni – tette hozzá magában, midőn megállapította azt is, hogy az éjjel megint került némi víz a kútba, és ezért hálát adott. A napjai amúgy is a reggeli hálaadástól az esti köszönetig teltek-múltak, de egy ideje közbeiktatott egyet-egyet a szentkútért is. Nem mintha szentimentálisra vagy teológusra itta volna magát, de egyre többet gondolt az öregedésre és a csodákra. Olyanokra, mint a kenyér, a bor, Keith Richards létezése vagy éppen az, hogy egy kicsike ér még a szárazságban is ad annyi vizet a kútba, hogy öntözni tudjon. Különben már lehúzhatta volna a rolót, már ami a kertjét illeti. Így viszont felszedhette a krumplit, amit szintén egy kisebb csodaként könyvelt el. Mert mi más lenne, hogy az ember beletesz a földbe egy valamit, amiből aztán sok lesz. Plusz még a kapirgálás örök gyerekes izgalma, hogy végül is pontosan mennyi. Nos, annyi lett ismét, hogy idén sem kell vennie, és ezek aztán vegyszert sem láttak soha. És ha minden jól megy, jöhet a folytatás. A kertember a betakarítás végeztével azt várja, hogy jöjjön már végre egy kis eső, és akkor elteszi az aratókrumplit. Régen ugyanis azt csinálták a gazdák, hogy amikor learatták a gabonát, a helyére burgonyát raktak. Ezeket meg tél elején lehet felhúzkodni, és ugyan nem lesznek akkorák, mint az előző eresztés, ugyanolyan örömöt szereznek. Tervei szerint és a jól bevált vegyes kultúrás termesztés alkalmazásával tarlórépát tesz melléjük. Mert a tarlórépa rendkívül finom, ezt talán Zalában tudják a legjobban. Addig is végeláthatatlan befőzés veszi kezdetét. Mert a paradicsomokkal meg az van, hogy ültetett néhány palántát, aztán még kapott is, majd az előző évi szélfútta magokból is gyönyörű növények cseperedtek, törtek elő mindenhonnan, lépcsőből és öreg gerendából, ezerféle és fajta, húsos olaszok és filigrán koktélok, s bár a kertember és családja paradicsomot eszik paradicsommal, még nem látszik a vége.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés