Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Ursula von der Leyen Bakuba utazott tárgyalni, abból a célból, hogy egy olyan egyezséget hozzon tető alá, amelynek révén az Európai Unió azerbajdzsáni gázzal csökkenthetné a kontinens gázhiányát.
A Portfolió beszámolója szerint létre is jött a megállapodás, amely megerősíti az Európai Unió és Azerbajdzsán energiaügyi együttműködését. Így a tavalyi évi 8,1 milliárd, illetve az idei várhatóan 12 milliárd köbméter után 2027-re jelentősen megnövelik az azeri gázimportot az EU-ba.
A megállapodást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottsági elnöke és Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök írta alá.
A dokumentum számos területen lehetővé teszi a megerősített együttműködést, beleértve a gazdasági diverzifikációt, a beruházásokat, a kereskedelmet és a civil társadalomban rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázását, ugyanakkor hangsúlyozva az emberi jogok és a jogállamiság fontosságát – idézte az Európai Bizottság közleményét a portál. Aliyev kapcsán azonban a diktátor kifejezés kimaradt a szövegből, noha a sajtóban így volt szokás emlegetni a vezetőt.
2027-ig évente legalább 20 milliárd köbméter gázt szállítanak az EU-ba
A két elnök által aláírt, az energiaügy területén kialakítandó stratégiai partnerségről szóló új egyetértési megállapodás
kötelezettségvállalást tartalmaz a Déli Gázfolyosó kapacitásának megkétszerezésére annak érdekében, hogy 2027-ig évente legalább 20 milliárd köbméter gázt szállítsanak az EU-ba.
Ez hozzá fog járulni a REPowerEU-terv diverzifikációs célkitűzéseihez, és segíteni fogja Európát abban, hogy megszüntesse az orosz gáztól való függőségét – hangsúlyozták a felek.
Nyitókép: HANDOUT / AZERBAIJANI PRESIDENCY / AFP