Egy erkölcstelen hatalomtechnikus: 110 éve született Kádár János

2022. május 26. 12:00

Írta: Sal Endre
Napra pontosan 110 éve született Kádár János, aki 1956. novemberben a szovjetek meghosszabbított kezeként került hatalomra, s akire később – annak ellenére, hogy Nagy Imre és társai halálra ítélésének és kivégzésének egyik fő felelőse volt – sokan mint tapasztalt bölcsre tekintettek, és „Kádár apánk”-ként emlegették. Az egykori pártfőtitkárról Földváryné Kiss Réka történészt, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét kérdeztük.

Milyen ember volt Kádár János?

Egy hatalomtechnikus, cinikus reálpolitikus, aki adott esetben minden erkölcsi gátat átlépett, hogy megtarthassa a pozícióját. Ennek érdekében képes volt elárulni az elvbarátait, a keresztfiának az apját vagy éppen Nagy Imrét.

Kádárról tudjuk, hogy a Horthy- és a Rákosi-rendszer idején egyaránt bebörtönözték. A letartóztatásaival kapcsolatban számtalanszor leírták, hogy megkínozták, a körmét is letépték. Volt valós alapjuk ezeknek az állításoknak?

Ezek a mozzanatok a hamis legendagyártás részét képezték, az 1956 utáni kádári imázsépítés során keletkeztek.

Ezek szerint egyik sem volt igaz?

Ilyen brutális fizikai bántalmazások nem történtek, Kádár ezek nélkül is vallomást tett. 1931-ben, alighogy csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz, letartóztatták. A tapasztalatlan fiatalember nem viselkedett különösebben bátran a profi nyomozókkal szemben, amit később elvtársai pártszerűtlennek minősítettek, és ez fekete foltnak számított az életrajzában. A párttagoktól ugyanis elvárták, hogy ha lebuknak, húzzák az időt, amíg a szabadlábon lévő elvtársak felszívódhatnak. Mindezért formálisan ki is zárták az illegális párt ifjúsági szervezetéből. 1945 után már alaposan, belülről is megismerhette a kommunista terrorgépezet működését, így amikor a barátját, Rajk Lászlót Rákosiék koholt vádakkal perbe fogták, Kádár, aki a keresztapja volt Rajk gyermekének, nem kérdőjelezte meg az eljárást, engedelmesen ott volt a kihallgatáson, és

végig asszisztált ahhoz, hogy halálra ítéljék és kivégezzék Rajkot.

Kádár éppen ezért 1956 után elhallgatta a korábbi életéből a rá nézve terhelő vagy kínos mozzanatokat, ha kellett, úgy, hogy gondoskodott bizonyos dokumentumok eltüntetéséről. 1962-ben pedig eltávolította a hatalomból azokat, akik tudhatták, hogy milyen szerepe volt a Rajk-perben. 

Kádár János egy 1935-ben készült felvételen. Fotó: Fortepan

Hogyan keveredett a legmagasabb politikai körökbe a II. világháború után?

Kádár 1943-tól a hazai illegális mozgalom egyik legfontosabb vezetője volt. Miután 1943 nyarára a sorozatos lebukások nyomán a párt működése ellehetetlenült, a Komintern megszüntetéséről értesülve feloszlatták a Kommunisták Magyarországi Pártját, és Békepárt néven szervezték újjá a mozgalmat. Rákosiék ezért 1945-ben felelősségre is vonták. Ezzel együtt bekerült a nemzetgyűlésbe, budapesti rendőrfőkapitány-helyettes, később fővárosi párttitkár lett, majd 1948-ban – Rajk utódjaként – belügyminiszterré nevezték ki. Az ő regnálása idején vált a gyűlölt politikai rendőrség, az ÁVH önálló, a Belügyminisztériumtól függetlenített szervezetté.

Minisztersége alatt folytatták le nemcsak Rajk László, hanem Mindszenty bíboros perét is, amelyben ugyancsak exponálta magát.

A kiépülő kommunista diktatúra egyházüldözéséből azonban már azelőtt kivette a részét, hogy a belügyi tárca vezetőjévé nevezték volna ki. 1948 júniusában a Szabolcs-Szatmár megyei Pócspetriben a véletlen baleset után a helyszínre menesztett küldöttség tagjaként Kádárnak is meghatározó szerepe volt a koncepciós per előkészítésében. Végül Rákosiék a párton belüli tisztogatás során őt is letartóztatták azzal a váddal, hogy horthysta ügynök volt.

Rákosi utasítására tartóztatták le és ítélték el, ennek ellenére 1954-es szabadulását követően nem állt Nagy Imre mellé. Mi erre a magyarázat?

Kádár a szabadulása után 1956 nyaráig a második vonalban maradt. Valóban nem csatlakozott Nagy Imre táborához, nem fordult szembe nyíltan Rákosival. Ebben a kivárásban bizonyára szerepet játszott a börtönélmény, a túlélési ösztön és a hatalmat kiszolgáló apparátcsik pártszerűsége is.

Az 1956-os forradalom idején mégis Nagy Imre mellé állt, igaz, csak néhány nap erejéig. Taktikai hibát vétett?

A forradalom kitörése után az első napokban a szovjetek által is elfogadott Nagy Imrével tartott. Október 31-én mint első ember feloszlatta az összeomlott Magyar Dolgozók Pártját, hogy új pártot szervezzen. November 1-jén a rádióban a nép dicsőséges felkeléséről beszélt. A beszéd elhangzásakor azonban már úton volt Moszkvába, igaz, erről a felvétel idején még ő maga sem tudott. Azt hitte, a szovjet nagykövetségre hívják, így kabátot sem vitt magával, de mint kiderült, Münnich Ferenccel együtt Tökölre, onnan pedig a szovjet fővárosba vitték. Kint már várta Rákosi és Gerő Ernő. Azt sem tudta, hogy fogolyként van-e a szovjet fővárosban, vagy esetleg más szerepet szánnak neki. November 2-án még Nagy Imre államminisztereként beszél, de másnap, miután Hruscsov hazatért, és a szovjetek világossá tették számára, hogy a hadsereg mindenképpen be fog avatkozni, megtagadta a forradalmat, és elvállalta a bábkormány vezetését.

Ő lett a szabadságharc vérbe fojtásának irányítója,

a szovjetek meghosszabbított keze. Kádár sohasem volt bátor ember, csupán egy nagy túlélő, aki mindig felismerte: a túlélésének záloga, hogy azonnal vált, ha az adott helyzet ezt követeli meg tőle, és ahogy Rajkot, úgy Nagy Imrét is pillanatok alatt megtagadta.

Földváryné Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke. Fotó: Ficsor Márton

Nagy Imre kivégzéséhez ő vagy a szovjetek ragaszkodtak?

1957-ben Kádár moszkvai tárgyalásai után tartóztatták le Nagy Imrét, azaz a szovjetek egyetértettek a felelősségre vonásával és a kivégzésével, miközben Kádárnak is ez volt az érdeke. Kádár 1956 novemberében még büntetlenséget ígért Nagy Imrééknek, majd, ahogy erősödött a helyzete, mind nagyobb nyomatékkal beszélt az egykor miniszterelnök felelősségéről. Végül 1957. december 21-én az MSZMP Központi Bizottságának zárt ülésén Kádár előterjesztése nyomán megszületett a döntés, hogy a letartóztatottakkal szemben „szabad folyást kell engedni a törvényes eljárásnak”.

A Rajkot, Nagy Imrét megtagadó, a hatalomba két kézzel kapaszkodó Kádárból, aki simán az elvtársaira vallott a börtönben, hogyan lett később „Kádár apánk”? Hogyan fordulhatott elő, hogy néhány évvel a rendszerváltás előtt széles körben elterjedt az a nézet, hogy ha Kádár meghal, akkor nagy bajok lesznek az országban? 

Ez is az imázsépítés része volt. Elhitette, hogy nélküle nincs viszonylagos jólét és nyugalom. Vegyük például a konszolidációnak nevezett korszakot. 1963 úgy vonult be a történelembe, mint a nagy 1956-os amnesztia ideje, a konszolidáció korszakának kezdete. Ma már pontosan tudjuk, hogy az egész csak a nyugati hatalmaknak szólt, hogy a magyar kérdés végre lekerülhessen az ENSZ-ben a napirendről. Az amnesztia egyáltalán nem volt általános. A forradalomban fegyverrel harcolók közül voltak olyanok, akik még a hetvenes évek első felében is börtönben ültek.

S a konszolidációnak nevezett időszakban javában folyt a hívő emberek üldöztetése, egymást érték az egyházak elleni koncepciós perek, és éppen csak lezárult a parasztság téeszekbe kényszerítése.

A társadalmi közérzület szempontjából azonban fontos, hogy 1963 után a látványos, nyílt erőszakot felváltotta a társadalmi csoportokat szétziláló, atomizáló hatalomtechnika. Már nem volt mindennapos a fekete autó, de folyamatosan bomlasztották a munkahelyi vagy éppen lakóközösségeket, manipulálták az embereket. A nyílt erőszak ugyan visszaszorult, de végig, a diktatúra bukásáig a rendszer bármikor előhúzható eszköze maradt.

A Kádár-apánk mítosz aztán darabjaira esett szét. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Innentől pedig csak egy ugrás a „Kádár apánk” mítosza...

Kádár 1956-ban megtanulta, milyen az, ha a párt elveszíti a hatalmat, ráadásul a forradalom idején azt látta, hogy éppen az a munkás-paraszti réteg fordult velük szembe, amelyre támaszkodni akartak. 1956 után mindvégig arra törekedett, hogy ez még egyszer ne történhessen meg. Erről szólt az életszínvonal-politika, a relatív jólét megteremtése.

Kádár felmérte, ha hosszú távon meg akarja tartani a hatalmat, nem alkalmazhat nyílt erőszakot,

és kompromisszumokat kell ajánlania a különböző társadalmi csoportoknak. Szerencséje is volt, hiszen Rákosiék elvégezték helyette a piszkos munkát. Megszüntették a magántulajdont, szétzilálták a társadalmi csoportokat. Leszámoltak a birtokos és a polgári réteggel, az egyházzal, így Kádár egy megtört, megosztott társadalommal nézhetett szembe. De a nyílt erőszak bevetése még így is veszélyes lehetett volna rá nézve, ezért az alkuk rendszerét alkalmazta, amelynek fő tézisei a következők voltak: ha az emberek nem beszélnek 1956-ról, ha úgy tesznek, mintha nem lenne szovjet megszállás, ha hajlandók lemondani az őszinte politikai véleményük kinyilvánításáról, akkor nem zaklatják őket, s cserébe még egy nyugalmi időszak is következhet, némi gyarapodással. S mindvégig éreztette, hogy ő a kisebbik rossz, mert bármikor fennáll a terror visszatérésnek lehetősége.

Mikor keletkeztek az első repedések a Kádár-rendszerben?

A hetvenes évek elején. A következő generációknak ugyanis ezekről az alkuról nem szóltak, így kerülhetett sor 1972-ben és 1973-ban tüntetésre március 15-én, de a szabadságigény megmutatkozott 1978-ban és 1979-ben is a nemzeti ünnepen. Kádár a tüntetések esetében aztán újra elővette a gumibotját, de rendszere a nyolcvanas években már nem tudott mit kezdeni a szabadság lehetőségeit kereső különböző társadalmi szerveződésekkel. Így került sor 1988-ban az erdélyi falurombolás elleni tüntetésre, a bős-nagymarosi vízlépcső elleni demonstrációra, majd jött 1989. június 16-a. Nagy Imre és társai újratemetése elhozta a Kádár-rendszer totális erkölcsi összeomlását, és hetekkel később, éppen Nagy Imre jogi rehabilitálásának napján, maga Kádár is meghalt.

***

Nyitókép: Fortepan

Összesen 110 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Sok "merényletet" követett el a magyar nép ellen. Mégis, élete végén katolikus papot kért, Németh Miklós miniszterelnök tanúsága szerint. Olyan volt mint a jobb lator...

Igen!
Kádár találta ki a devizahitelezést és a vagyonosodási vizsgálatot az osztályellenségek ellen.
A nevéhez fűződik a csillagászati összegű eladósítás, a kínaivasút, és strómanokon keresztül lerabolta az országot és a családját tette a leggazdagabb famíliává Magyarországon.

Igen!
Kádár találta ki a devizahitelezést és a vagyonosodási vizsgálatot az osztályellenségek ellen.
A nevéhez fűződik a csillagászati összegű eladósítás, a kínaivasút, és strómanokon keresztül lerabolta az országot és a családját tette a leggazdagabb famíliává Magyarországon.

@ellenforradalmár
Igen!
Kádár találta ki a devizahitelezést és a vagyonosodási vizsgálatot az osztályellenségek ellen.
A nevéhez fűződik a csillagászati összegű eladósítás, a kínaivasút, és strómanokon keresztül lerabolta az országot és a családját tette a leggazdagabb famíliává Magyarországon.

@nick89
Magyarország 1989-re csődbe ment, te f@sz!

Na, pont ezt látom én is, te kis intelligenciás!

Értelek, de a halálakor való megtérése miatt a "jobb lator" elnevezés jobb, találóbb. Örökkévaló és abszolút érvénnyel ítélni pedig az Isten fog, még akkor is, ha az emberi-történelmi ítélet joggal negatív.

Megkövetlek!
Igazad van.

Tkp én is ezt gondolom, csak ennek a sok szarházi 2/3-osnak nem lehet ilyen közvetlenül
feltárni a valóságot.

Basszus, ki hitte vón ezt a zország lölőjének gazdájáról!!!!

Ráadásul nagy gazdasági lumen is volt ez a pribék:
"Egy kommunista, akire még a kapitalisták is számíthatnak” címmel jelent meg írás a The Christian Science Monitor című amerikai hetilap 1987 március 2-8-ik számában. Ebből fordítok:

Amikor Magyarország államadóssága elérte a 8 milliárd amerikai dollárt 1982-ben, a kommunista vezetők elkezdtek aggódni arról, hogy ki lesznek szolgáltatva a nyugati bankoknak. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Fekete János azonban megnyugtatta őket egy hazugsággal.

Erre Charles Gati, a new-yorki Columbia Egyetem professzora így emlékezett: "Fekete azt mondta a pártembereknek, hogy ne aggódjanak, mert Magyarországnak van még 3 milliárd dollár értékű aranytartaléka. Tehát, ha a 8 milliárd dolláros adósságból levonjuk a 3 milliárdot, akkor a teljes tartozás csak 5 milliárd dollár."

Természetesen a nyugaton használatos elszámolási forma szerint ez a kivonási művelet nem értelmezhető, de a kommunista vezetők lenyelték az indokot. Így az eladósodás tovább folyt és 1986 végére a magyar államadósság már meghaladta a 11 milliárd USA dollárt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés