Nagy Ervin: Álmomban beszélgetek Orbán Viktorral

2022. április 16. 9:00
„Érted, kétdiplomás csávók fogják magukat, és ilyen hülyeségbe beleállnak, és elkezdenek minket szarral dobálni egy parlament közepén” – mondta a fideszes politikusok kapcsán a színész.

Nagy Ervin interjút adott Veiszer Alindának, és többek között azt is kifejtette, hogy ő azt szerette volna, hogy „itt minimum ne kétharmad legyen”. Szerinte olyan túlkapások történtek a közelmúltban, hogy az már tarthatatlan, tarthatatlan, hogy politikai alapon embereket ellehetetlenítenek – mondta, és erre példaként említette a Nemzeti Filmalap szerinte politikai szimpátiától függő pénzosztásait, vagy az SZFE ügyét.

Az Orbánnal álmodó

„Beszélgetek álmomban Orbán Viktorral” – mesélte a színész az interjú során. Elmondta, hogy ő abszolút elmenne beszélgetni. „Mert egyszer csak az van, hogy összeomlik a gazdaság, és egy vad fordulat beáll, utána is itt marad a másik fele ennek az országnak.

És akkor is el kell beszélgetni. Azt nem ússzuk meg.

Azért beszélgetek álmomban, mert még mindig a beszélgetésben hiszek. Nem lövök álmomban, hanem beszélgetek, összeszedem a gondolataimat, és számon kérek, megkérdezem, ezt miért így kell csinálni, és miért nem lehet úgy.”

Hozzátette, hogy szerinte senki sem hülye, és hogy a Fidesz képviselői nagyon értelmes emberek. „Érted, kétdiplomás csávók fogják magukat, és ilyen hülyeségbe beleállnak, és

elkezdenek minket szarral dobálni egy parlament közepén.

Arra azt mondom, hogy szedd már össze magad, hiszen egy képződmény vagy, mert nem mondhatsz olyat Kossuth-díjasoknak [...] azért, mert a kicsinyes, lószar politikai szituáció úgy hozza. Szóval igen, biztos, hogy beszélnék vele, megkérdezném, hogy miért fekszel ilyennek alá. Miért kell ilyen mondatokat mondani? Akkor is, ha nem gondolunk egyet, nehogy már zaklatószínházazzál, megbélyegezve egy patinás társulatot” – emelte ki.

Az egy hangulati kijelentés volt

A színész elmondta, hogy az „egy hangulati kijelentés volt”, hogy ha nem nyer az ellenzék, akár aktív politizálásba is belekezdene. Ahogy azt lapunk is megírta, a színész még április elején bejelentette, hogy politizálni kezd, ha megint nyer a Fidesz.

A videós interjút csak fizetés után lehet megtekinteni, ide kattintva.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 217 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Akkora diktatúra, és elnyomás van itt, hogy ez a ripacs a Fidesz "diktatúra" alatt lett valaki...

Nagy Ervin képtelen megszabadulni a saját torz mentalitásának démonaitól. Avagy: saját magát bünteti...

Ja, a pék szakmunkásnak véleménye van a járványügyi intézkedésekről, a szinésznek meg a közgazdaságról.

Na, ezért tart itt az ellenzék. A jövő kérdése lehet- e egyszerű parlamenti negyeddel alkotmányozni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés