Török Gábor: A mostani kétharmad a magyar kormány komoly megerősítését jelenti Brüsszellel szemben

2022. április 4. 22:32
Az elemző szerint mint egy profi csapat, úgy mosta le a Fidesz az amatőr ellenzéket.

Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorának volt a vendége. A politikai elemző elmondta, hogy szerinte az ukrajnai háború kezelése sokkal jobban sikerült Orbán Viktornak, mint az ellenzéknek. „Egyszerűen azt lehetett látni, mintha egy profi focicsapat vonult volna ki a pályára, vele szemben pedig egy amatőr klub csapattagjai játszottak volna.”

Elmondta, hogy szerinte a hazai választási rendszer hatalmas csapda az ellenzék számára, mivel 2014-ben a Fidesz 43%-ot kapott, az ellenzékre többen voksoltak, ám a szavazatokat nem lehetett összeadni, a Fidesz vitt mindent akkor is.

Az elemző elmondta továbbá, hogy szerinte a kétharmad a kormány komoly megerősítését jelenti Brüsszellel szemben.

Mivel ez a magyar választók akarata, így megkerülhetetlen lesz a végeredmény Orbán Viktorral szemben, és ez növeli érdekérvényesítő képességét az Unióban.”

Török beszámolt arról, hogy szerinte borzalmas üzenete van annak, hogy az eredményhirdető végén Márki-Zay egyedül állt ki a színpadon. Szerinte a jelölt most egy ideig lehet, hogy feladja vagy szünetelteti országos politikai ambícióit.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád 

Összesen 117 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lehetne engedni az 5%-os bejutási küszöbből. Nem dőlne össze a világ és elmaradhatna az ilyen összefogósdi.

És ha tíz fél százalékos kamupárt áll össze?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés