„A magyarok jogait ennyire semmibe vették” – Így értékelte Trianont Japán

2021. december 21. 10:01
„Hol van itt akkor a népek önrendelkezési joga, ha a magyarok jogait ennyire semmibe vették?!” – írja őszintén felháborodva Andó Rikicsi japán őrnagy, a magyar-csehszlovák határmegállapító bizottság biztosa munkanaplójában 1922-ben. Japán igyekezett kimaradni az európai újraosztásból, de helyben működő diplomatái időnként annyira igazságtalannak és természetellenesnek érzékelték az új határokat, hogy egy-egy kivételes esetben még a nagyantanttal is szembeszálltak a magyarok mellett. A korabeli, még soha nem publikált japán diplomáciai iratokba enged bepillantást egy új kötet.

A magyar-japán kapcsolatok inkább baráti-semleges jellegűek voltak az első világháború előtt: Benyovszky Móric figyelmeztetése az orosz veszélyre, a nem sokkal az osztrák-magyar kiegyezés után aláírt barátsági, kereskedelmi és hajózási egyezmény, a tokiói osztrák-magyar és a bécsi japán követség megnyitása, valamint a kínai boxerlázadás leverésében vállvetve vitt szerep, s végül az 1912-es, immár egyenrangú partnerekként aláírt kereskedelmi egyezmény megágyazott a két ország barátságának. A kitörő háború mégis

ellentétes oldalra sodorta a német csendes-óceáni gyarmatokra vágyó japánokat és a német-szövetséges Monarchiát.
Wintermantel Péter közgazdász, diplomata, orientalista–diplomáciatörténész; már disszertációját is a japán-magyar diplomáciai kapcsolataiból írta, 1999–2003 között Magyarország tokiói nagykövetségén szolgált, majd a Külügyminisztériumban fordult meg, ahol előbb különböző ázsiai és európai uniós kérdésekért felelt, utóbb helyettes államtitkárként; 2014 óta pedig nemzetközi kormányzati kapcsolatokért felelős vezető tanácsadó a MOL Csoportnál; a Japán Külügyminiszteri Díj és a  Magyar Érdemrend Tisztikeresztje birtokosa.

A Trianon és a japán diplomácia – magyar vonatkozású japán diplomáciai dokumentumok 1914-1923 című kötet ekkor veszi fel a történet fonalát. Mint Wintermantel Péter, a kötet magyar szerkesztője elmeséli, a könyv összeállítása öt évet vett igénybe, ugyanis a soha korábban nem publikált forrásokat egytől egyig le is kellett fordítani; Umemura Yuko, az ELTE japán tanszékének vezetője szerepe elévülhetetlen a régi, kézzel írott források feldolgozásában. „Mint a Kádár-kori rendőrviccben, mi is párban jártunk, egyikünk írni tudott, a másikunk olvasni” – tréfálkozik a történész, hozzátéve: legalább a források hozzáférhetősége Japánban nagyon jó, 30 millió iratban tudtak kulcsszavasan keresni. Persze ez sem volt annyira egyszerű, Magyarország nevére is volt vagy tizenötféle átírás, ahogy az egyes magyar személynevekre is, és így tovább.

S hogy miért éppen Japán? A magyar történetírás Trianon kapcsán, magyarázza Wintermantel, mindig a nyugat-európai, főleg francia és angol források feldolgozásával foglalkozott, ezek alapján próbált meg képet alkotni erről a történelmi eseményről, ők pedig az Ablonczy Balázs-féle Lendület 100 kutatócsoportban fontosnak tartották olyan diplomáciai iratok, levelezések, jelentések, sőt magánvélemények bemutatását is, amelyek színesítik a jól megszokott narratívákat.

A japán források kapcsán egyébként is volt egy jókora adóssága a magyar történetírásnak,

hiszen még a tankönyvekben a legegyszerűbb adatokban is van tévedés.

Ha nem is éppen barátok, de...

Például a diplomáciai kapcsolatok megszakításának és a hadiállapot beállásának időpontját a magyar történelemkönyvek is a német-japán konfliktus dinamikái szerint szokták megadni, az előbbit 1914. július 24-re, utóbbit augusztus 24-ére teszik, holott a diplomáciai viszony csak augusztusban szakadt meg, és a hadiállapot deklarálására ekkor olyannyira nem került sor, hogy amikor az Egyesült Államok legyártotta a maga semlegességi nyilatkozatát – minden hadiállapot beállásánál kiadtak egy-egy ilyet –

a japán nagykövet személyesen kopogtatott Washingtonban a külügyminisztériumnál,

hogy ők csak Németországgal állnak hadban, a Monarchiával nem.

Sőt, mint Wintermantel meséli, a konfliktus a két ország között is meglehetősen esetleges volt: a kínai, főleg német fennhatóság alatt álló csingtaói kikötő blokádjával kezdődött, ahol a németek mellett egyetlen osztrák-magyar hadihajó, a Kaiserin Elisabeth maradt, amelyiknek a japánok szabad elvonulást ígértek. A kapitány ezt elfogadta, leszerelte az ágyúkat, vonatra rakta Peking felé a legénységet, és már indultak volna haza, amikor német nyomásra az egészet vissza kellett vonni (ember vissza, ágyú vissza), és részt kellett venni a túlerőben lévő japánok elleni védekezésben, akik nyolc nap alatt elfoglalták a Németország kínai érdekeltségeit összefogó kikötőt.

A magyar sajtó egyébként Japán „árulásáról” cikkezett ekkor (noha az orosz-japán háborúban például a sajtó végig a japánoknak drukkolt, s megvolt egyfajta fajrokonság-tudat is; a japán, keleti motívumok feltűntek az osztrák-magyar irodalomban, képzőművészetben, színházban, hazánkba japán kutatók, újságírók, írók látogattak, és pozitív élményekkel távoztak). Amikor pedig végül 1917-ben a japánok – engedve az antant nyomásának – flottát küldtek a Földközi-tengerre, egy osztrák-magyar U-27-es tengeralattjáró süllyesztette el az egyik cirkálójukat, azt pedig „bosszúnak” tartotta Csingtaóért – ismerteti a helyzetet Wintermantel. Ráadásul

Tokióban volt egyfajta szándék az osztrák-magyar állammal való konfliktus elkerülésére,

így a csingtaói szerepvállalást is igyekeztek úgy értelmezni, mintha az osztrák-magyar legénység magánakciója lett volna, s egészen 1917-ig nem következett be a hadiállapot deklarálása Japán részéről.

Viszont, mint az az iratokból kiderült, kimondottan jól bántak a hadifogságba esett magyar katonákkal, ami kuriózum volt; sőt, az 1919-es szibériai antibolsevik japán expedíció során ők szabadították fel az orosz fogolytáborokat, ahol hirtelen „megjavult” az ellátás és a bánásmód a cári és főleg a szovjet időkhöz képest, és erre a magyarok nagyon is jól emlékeztek. Mint arról szintén vannak visszaemlékezések, a magyar hadifoglyok hálálkodó levelei és más táborok petíciói, hogy őket is vegyék át a japánok, s „ennek az emléke egy nagyon fontos hivatkozási alap, nagyon fontos összetevője lett a két háború közötti magyar japán érintkezésnek” – fogalmaz a történész.

Egy japánok által átvett fogolytábor Vlagyivosztokban, 1919-ben (fotó: Fortepan, adományozó: Lőw Miklós)

 

Egyébként a japánok már 1914 októberében felállították a maguk békeelőkészítő főosztályát, elsődlegesen persze saját békecéljaikra koncentráltak: a megszerzett német gyarmati és kínai területek megtartására – a csingtaói kikötő a belső kínai gazdasági terjeszkedés, a szigetek pedig az óceáni szállítási útvonalak szempontjából volt fontos. Közben azt is érzékelték, hogy a további négy győztes nagyhatalom nem tekinti egyenrangúnak, közben igyekszik bekorlátozni a dinamikusan fejlődő Japán lehetőségeit – ezért volt győztes hatalom dacára elégedetlen Tokió.

Mindenesetre, magyarázza Wintermantel, meghívást kaptak a békekonferenciákra, ahol elvileg egyenrangú felek voltak, de Japán az őket közvetlenül nem érintő kérdésekben érdeknélküliséget deklarált, és volt politikusokból és nagykövetekből verbuvált delegátusok mentek Párizsba. Itt egy másik tévedés: magyar történészek szerint kizárták őket a magyar határokról szóló tárgyalásokból, erről azonban szó sincs: Japán maga nem kívánt belefolyni a rendezésbe.

Ennél fontosabb volt újdonsült nagyhatalomként a presztízsét megmutatni,

és tanulmányozni az európai megoldásokat, például a magyar hadsereg korlátozó intézkedéseinek végrehajtását, ezzel felkészülve egy hasonló konfliktus hasonló lezárása utáni kihívásokra.

Előbb a szövetség, aztán az igazság

„Ugyan együttérzéssel vagyok irántuk, de a békeszerződés megváltoztatására nincs módom. De átérzem szomorúságukat, és vödörnyi hideg veríték patakzik rólam, amikor ezt az éljenzést meghallom, és bizony nem tudok könnyek nélkül megállni” – Andó Rikicsi őrnagy, a magyar-csehszlovák határmegállapító bizottság japán tagjának munkanapló-feljegyzése, miután Putnoknál a magyar lakosság megéljenezte 1921 őszén.

„Azzal a mandátummal érkeztek, hogy ha lehet, legyenek pártatlanok és igazságosak, de elsődleges, hogy ne menjenek szembe a nagyantanttal”

– fogalmaz a kutató, hozzátéve, a japán források értékét éppen ez a pártatlanság adja.

A magyar, de a francia meg az angol leiratból hiányzik, de Apponyi Albert híres beszédében köszönetet mondott az Egyesült Államoknak és Japánnak, utóbbinak a szibériai hadifoglyok megsegítéséért. A profi japán diplomaták jelentései nagyon érdekes, szakszerű módon felrajzolt képet adnak a béketárgyalásokról is: már 1919 májusában arról értekeznek, hogy egy dunai gazdasági uniót kell létrehozni a Monarchia romjain, különben nagy gazdasági hátrány éri a létrejövő kisállamokat, de hozzá is teszi, hogy most elsődleges a Tanácsköztársaság és a bolsevikok leverése.

Röngtönzött szumómérkőzés egy hadifogolytáborban (fotó: Fortepan, adományozó: Lőw Miklós)

 

Előre látták, hogy ezekből a határokból új konfliktus lesz

Ezzel persze indirekt módon meg is erősíti, hogy

a bolsevikok magyarországi uralma miatt értékes hónapok mentek veszendőbe,

mire egyáltalán a magyar delegátus kiutazhatott Párizsba, és hogy tovább romlott hazánk nemzetközi megítélése.

A határmegállapítások során ugyanakkor a japánok azt is látták, hogy mennyire sújtják az új határok a kisebbségbe került magyarokat, és javaslatokat tettek arra, hogy az új államok hogyan kellene, hogy garantálják a kisebbségi jogokat, különben, s ezt is több jelentés rögzíti, „különben ne gondoljuk, hogy akár húsz évig is fennmaradnak ezek a határok”.

A Trianonban csak településszinten megszabott határok pontosítását határkijelölő bizottságok végezték; Japán is főtiszteket delegált a magyar-délszláv, a magyar-román, a magyar-csehszlovák és a magyar-osztrák határmegállapító bizottságba – ahol nem mindig tartották be a kialakuló nagyhatalmi kompromisszum mellé állás parancsát – fogalmaz Wintermantel. Nagyjából így jártak el, azonban amikor vitás helyzet volt, akkor – általában az angol biztossal együtt – sok esetben az igazságos magyar érdekek mellett próbált kiállni a japán delegátus. Még arra is volt példa, hogy a párizsi japán delegáció határozott utasítása ellenére a Salgótarján feletti bányák ügyében taktikusan elérte, hogy a kérdés a Népszövetség elé kerüljön, ahol végül hazánknak kedvező döntés született. Pontosan látták azt is, hogy a népek önrendelkezési joga hogyan sérült, s a nyelvi nehézségek dacára tudtak érintkezni a magyar lakosság prominenseivel, ha máshogy nem, a valamivel kevésbé elfogult angol delegátuson keresztül. Rögzítették egyébként az intrikákat és játszmákat, például ahogyan a francia biztos összejátszott a románokkal némi földért cserébe, hogy az olaszt simán megvesztegették némi kenőpénzzel, a francia biztos emellett a titkos ülésekről is tájékoztatta a cseheket.

„Akár hivatalos, akár magán érintkezésről van szó, a francia eleve barátilag viszonyul a románhoz és szembeötlő a magyarellenes viselkedése (…)

Ami azt illeti, Meunier tábornok még a franciák között is ritka hitvány alak, hallatlanul önző és beképzelt

(…) még az is a fülembe jutott, hogy ez az ezredes Romániától földet és vagyont fog kapni, amit már egy titkos szerződésben rögzítettek is (…) egyébként a román hivatalnokokról már messziről látszik (teljesen függetlenül attól, milyen magas vagy alacsony rangban vannak), hogy hajlamosak a vesztegetésre (…) ha Meunier tábornok elmozdítását kezdeményeznénk a francia kormánynál, az viszont súlyos diplomáciai problémát okozna” Szano Micunobu kapitány a magyar-román határmegállapító bizottság biztosának jelentése.

Vagy éppen

arról tudósítanak, hogy a kisantant hatóságok hogyan fenyegették meg a magyar lakosságot,

hogy ne merjen hangot adni panaszainak a megállapító bizottság tagjai előtt.

(fotó: Mátrai Dávid / Mandiner)

Mindezek még hazánkban lévő angol vagy francia nyelvű forrásokból se lettek feldolgozva – emeli ki Wintermantel, aki szerint súlyos adóssága ez a magyar történetírásnak.

A magyarokban egyébként komoly illúziókat keltett Japán korrektsége,

azonban ami elsődlegesen összeköthette a két országot – a hadifoglyokkal való emberséges bánásmód emlékén és néhány revíziót támogató kósza újságcikken túl – az az új békerendszerrel való elégedetlenség, és az a rasszizmus, amit a nagy nyugati hatalmak tanúsítottak a japánokkal szemben: a Népszövetség alapokmányába de preambulumába sem voltak hajlandóak beemelni a faji egyenlőséget,  Ausztrália és Kanada megfúrta ezt a javaslatukat, amit Japán arculcsapásként élt meg. Aztán a második világháborús szövetség után a helyzet érdemben nem változott; Tokió a térségre egyébként mint az orosz birodalom hátországára tekintett – 1956 természetesen itt is megkapta a pozitív reprezentációját a japán sajtóban a bolsevizmusellenes felkelés lényege révén – indult gyűjtés a megsegítésükre, illetve a történtek elhozta a szovjetbarát japán baloldal bukását, kiábrándulását is.

 

Címlapfotó (a kötetből): Szaiondzsi Kinmocsi herceg (j) és a helyettese, Makino Nobuaki báró (b), a japán delegáció két vezetője.

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szerintem Ukrajna mostani vereségével megbomolhat a párizsi-trianoni békerendszer. Ha nem is egész Kárpátalja vonatkozásában, de ha csak a magyar többségű, kb. 1000 km területet vesszük alapul.
Igazából már 1 km revíziója is elindítja a gyalázatos békerendszer bomlási folyamatát.

négyzetkilométer, természetesen.

A japánok is előre írják a vezetéknevet.

Szerintem nem. Az csak időleges, de Ukrajnának annyi:
Nincs nemzet.
Nincs ukránokból álló államhatalom.
Nincs pénz.
Nincs bevétel.
Nincs nagyhatalmi védernyő.
Nincs területi egység.
Nincs a lakósoknak egységes államnyelv.
Nincs gáz.
Tehát gáz van. A valódi ukránokat sajnálom, az élősködő vezetőket nem. Remélem, hogy nem hagyják elfutni őket.

A japánok, a kínaiak és a del-koreaiak az ensz-ben rokonoknak tartanak minket .

Találtam egy érdekes cikket az
emberiseg .hu oldalon -A japan-magyar rokonság címmel.
Érdekes.

Nekem is tetszett.

Hát igen, ez most így van. De egy év múlva?

Nézd meg, hogy elsorvad lassan Ukrajna.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés