Harcolni a karácsonyért, megőrizni a békességet

2021. december 15. 11:35

Szánthó Miklós
„Egyedül a karácsony maradt meg, hogy emlékeztessen minket azokra az időkre, midőn a többség megcselekedte a költészetet a kevesek helyett, akik csak megírták azt. Téli erdeinkben egyetlen fa ragyog: a krisztustövis.” (G. K. Chesterton)

Advent van, közeledik a szenteste, az év vége kopogtat az ajtón. Ilyenkor – akár pogány lárma közepette is – számvetést készítünk arról, amit magunk mögött hagytunk. A számvetés pedig kiváló alkalom arra, hogy megértsük: mozgató-­rugóink, mindennapi cselekvéseink közös forrása a tudomány által meg nem válaszolható, magasabb, transzcendentális törvényszerűségek mentén szerveződik meg. A hit az iránytű, amely a legzavarosabb napjainkon is kristálytisztán jelöli ki számunkra a követendő utat, amely a legbonyolultabb képleteket átláthatóvá, a gordiuszi csomókat pedig szét­bogozhatóvá teszi. Ebből is látszik, hogy a karácsonyi időszak kettőssége miben áll: visszatekintünk a jelenből, de egyben a jövőnkre is gondolunk. Óvni szeretnénk – akár harc árán is – múltunkat, hagyományainkat, kultúránkat, de kegyelem és békesség iránti vággyal fordulunk Istenhez.

Ami igazán különlegessé teszi az évnek ezen szakaszát, az természetesen nem más, mint a várakozás pillanatának megérkezése. Karácsonykor mindannyian a lehető legközelebb kerülünk a Megváltóhoz. Ennek miértjét a racionalitás síkján megragadni, empirikus igénnyel leírni lehetetlen – hiszen a várakozás mint olyan távol is áll a „mindent most, mindent azonnal” posztmodern életparancsától. Cseri Kálmánnak, a református lelkipásztori irodalom kiemelkedő művelőjének szavai írják le a legjobban azt, hogy az év végi karácsonyi időszak hittel teli jelentősége miben áll: „Mi a hit? Az embernek az az érzékszerve, amivel a lelki valóságot tudja felfogni. A Biblia szerint a valóságnak két tartománya van: a látha­tók és a láthatatlanok. A láthatókat megismerhet­jük értelmünkkel és öt érzékszervünkkel, a látha­tatlanokat Isten kijelentése alapján a hitünkkel. Ahhoz, hogy valaki újra érzékelje Istent, értse akaratát, újra kell kérnie Tőle ezt az ajándékot. Aki így újra visszanyeri Istentől ezt az elveszített érzékszervet, az ismét érzékeli Isten közelségét, szeretetét, érti gondolatait, szándékát, és annak a számára Isten és a lelki valóságok ugyanolyan rea­litás, mint a világnak az a része, amit többi érzék­szervünkkel tudunk megközelíteni.”

A keresztyén tanok sokrétűsége lenyűgöző. Ennek a sokrétűségnek, az élet minden pillanatában értelmet nyerő következetességnek az egyik eredménye az, hogy a nyugati civilizáció paradigmája mindenek felett álló érvényű volt. Tudjuk azt is, hogy a keresztyén testtartásnak mindig megvolt az önmagán és az emberen túlmutató iránya, és amikor valamilyen hatalomvágytól vezérelt okból Európa eltért ennek követésétől, abból csak baj származott. A 20. század viharos, háborúkkal teli évtizedei mindannyiunkat figyelmeztetnek: a Teremtő örök érvényű igazságait pillanatokra sem szabad figyelmen kívül hagynunk.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés