Jaruzelski és Wałęsa – párhuzamos életrajzok a lengyel félmúlt drámájából

2021. december 13. 19:01
Ki volt valójában és mit tett Wałęsa – és Jaruzelski? Negyven évvel ezelőtt vezették be a katonai szükségállapotot, más néven a hadiállapotot Lengyelországban. Északi barátaink akkori közállapotairól, a két egymással szemben álló oldal vezéralakjairól emlékezünk meg cikkünkben!

Most negyven éve, 1981. december 13-án az Államtanács a hadiállapot bevezetéséről döntött Lengyelországban. A hatalmat a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa (Wojskowa Rada Ocalenia Narodowego, WRON) vette át, amelyet Wojciech Jaruzelski tábornok vezetett. Éjfélkor a rendőrség gépesített egységei (ZOMO) megkezdték az ellenzékiek letartóztatását az egész országban. A városok utcáira kivonult a Lengyel Hadsereg 70 ezer katonája, a Belügyminisztérium 30 ezer funkcionáriusa, 1750 tank, 1400 páncélozott jármű, 500 csapatszállító jármű. A fegyveres erők 25%-át Varsóra és környékére koncentráltak. Kikapcsolták a telefonokat, a hadsereg és rendőrség elfoglalta a rádiót és televíziót. Bevezették a kijárási tilalmat (19 órától reggel 6-ig), megtiltották a két kormánylapon kívüli sajtótermékek kiadását, lezárták az államhatárokat és a repülőtereket.

*

1980-ban nagyjából ugyanazok a problematikák körül forgott a hétköznapi élet, mint manapság. A magyar ifjúság azon rágódott, hogy Parkant szedjen vagy pálinkát fogyasszon, a felnőttek pedig, hogy az 1979-es olajválság miatt nő az infláció és az áruhiány, és csökken az életszínvonal meg a fogyasztás volumene. Igaz, a lelki életnek akkortájt nemigen volt tere és nem voltak intézményei,

ki-ki maga intézte a dolgát az örökkévalósággal.

Azon a tavaszon olvastam először a Háború és békét. A gimi után gyakran mentünk ki egy kőbányai dombra a srácokkal, ahonnan jó kilátás nyílt a távoli Gellért-hegyre, és ahol rejtve voltunk a felnőttek szeme elől. Szerettem a zsenge fűben feküdni. Kortyolni az olcsó almabort, közben pedig nézni a gyorsan szálló felhőket és azon agyalni, hogy Andrej Nyikolajevics Bolkonszkij herceg vajon mért kívánta úgy a halált, mikor az élet ilyen szép.

Még egy számomra meghatározó jelenet volt a könyvben: az a rész, amikor a francia hadsereg tábort üt a határfolyónál, a Niemennél. Tolsztoj itt gondolkozik el a történelmet meghatározó erőkön, azon, hogy Napóleon akarata vitte oda a százezer franciát, vagy a tömeg választotta ki magának az alkalmas vezetőt. Montaigne, Descartes írásait kezdtem olvasni, nem sokra rá Jacob Bronowskit, majd a szintén lengyel származású Mandelbrotot, mert akkor már nemcsak az okság, de a fraktálok és a számítógép-programozás is érdekelt. Olvasás közben pedig Czesław Niement hallgattam, a Katharsist, a Hazám virágait és a Gyászrapszódiát Bem emlékére. Így ismertem meg az elektronikus dzsesszbe ágyazottan pár verset Słowackitól és Norwidtól, és a gorálok és a szláv egyházzene néhány motívumát.

A létező Lengyelországot mégis sivárnak képzeltem,

olyasminek, mint amilyen Ózd volt hajdanán. A lengyel Ózdot Bytomnak hívják. Pár éve kaptam a gyerekeimtől egy Bytom márkájú sapkát, s mindennap megörülök neki, mert az előítéletesség, butaság kerülésére figyelmeztet. Ámbár gyakran vitáztam akkortájt azokkal, akik a suttogó propagandának bedőlve marhaságokat beszéltek a lengyelekről. Olyan hírek jártak, hogy azért nincs ennivalójuk, mert nem szeretnek dolgozni, csak csencselnek mindenfelé. Hadban álltam a gimnáziumi lengyel tagozattal is, és hamarosan repültem az iskolából.

A régi újságokat lapogatva semmi sem látszik az akkori ellenséges közhangulatból. A propaganda alattomosan dolgozott, Rádiókabarénak hívták például az egyik szócsövét.

Lengyelország viszont forrongott,

mert a párt újra erkölcsi és anyagi csődbe juttatta a keményen dolgozó, mégis nélkülöző társadalmat. Ráadásul éppen akkor volt a vérbefojtott 1970-es gdański munkásmegmozdulás tízedik évfordulója, és akkor kezdett a lengyelség visszakapni valamit abból, amit 1978-ban a világnak Szent II. János Pál pápa személyében adott.

Mindez elég volt, hogy a társadalom, immár harmadszor a második világháború óta, újra követeléseket fogalmazzon meg elnyomóival szemben, és kiálljon magáért és az igazáért. Megalakult a Szolidaritás szakszervezet, országszerte üzemi sztrájkok és utcai felvonulások szerveződtek, mit se törődve azzal, hogy korábban mennyi vér folyt el az utcakövön. A történelem formázta azokat az embereket, vagy ők alakították a történelmet olyanná, amilyenné végül lett? Egy vagy milliók akarata érvényesült akkor?

 

A Panoráma 1981-es adása a lengyel helyzetről

*

Történetünk egyik szereplője Wojciech Jaruzelski tábornok. Neve széles körben gyűlöletes mostanság. A nyáron olvastam, hogy hamvait több más elvtársáéval együtt el akarják távolítani a híres varsói temető, a Powąski katonai részéből, mondván, hogy kommunistáknak semmi helye a letűnt korok szabadságharcosai közt.

Jaruzelski már ránézésre sem volt egy szerethető figura.

Szíjat hordhatott az egyenruha alatt, hogy mindig egyenes legyen a sérült háta. Ettől viszont úgy festett, mint aki karót nyelt. Sosem mosolygott, ellenben végtelen sok embernek fagyaszthatta az arcára a mosolyt érzelemmentes faarcával. Szembetegsége miatt pedig borzasztó napszemüveget hordott, amiről nem lehetett tudni, hogy egy francia dáma veszítette el valami strandon, vagy egy szovjet filmvígjátékban volt kellék. Mindazonáltal én magam elhittem az okosaknak, hogy a két rossz közül ő a kisebbik.

Jaruzelski 1923-ban született a függetlenségét épphogy visszanyert Lengyelországban. Nemesi származású nagyapja részt vett az 1864-es oroszellenes januári felkelésben, édesapja pedig az 1920-as lengyel-bolsevik háborúban. A család Puławy közelében lakott, anyja itt végezte mezőgazdasági iskoláit. Puławy egykor a Czartoryski hercegek legfontosabb birtoka volt. Valami olyasmi, mint ami nálunk Eszterháza, de politikai és kulturális értelemben is több annál. Itt létesítették például az első közép-európai múzeumot, s őrizték benne a lengyel királyok életének rekvizitumait. A királyi ékszerdoboz (Szkatuła Królewska) számos ékszert, órát, rózsafüzért, miniatúrát és más személyes csecsebecsét tartalmazott. A nácik a második világháborúban ezt is ellopták, azóta sem tudni semmit a kincsekről.

A Czartoryskiak nemzedékek óta oroszbarátok voltak, felemelkedésüket is ennek köszönhették. A család legjelentősebb alakja, Adam Jerzy 1792-ben ennek ellenére részt vett a lengyel-orosz háborúban. Miután Lengyelország elveszett, az orosz udvarba került, ahol a cár barátja, sőt külügyminiszter lett. Az 1830-as novemberi felkelés során mégis fegyverbe szállt az oroszok ellen ismét, majd a bukás után Párizsba emigrált. Szervezte az emigráció életét, s európai politikai tényező lett olyan hívekkel, mint Chopin vagy Bem. Puławy tehát, amit az oroszok bosszúból leromboltak, biztosan nem volt az oroszszimpátia központja.

A katolikus, hívő Jaruzelski család a második világháború kitörésekor Litvániába menekült.

Miután a Szovjetunió ezt az országot is bekebelezte, Szibériába száműzték őket. Ahogy korábban a nagyapát, aki nyolcesztendei fogságot szenvedett itt el. Az édesapa NKVD-munkatáborba került, s bár a Sikorski-féle paktumnak köszönhetően 1941-ben szabadult, sosem látta viszont a hazáját, mert nem sokra rá elhunyt.

Jaruzelski lett a családfő. A tajgán, fakitermelésen dolgozott, a háta és a szeme ekkor sérülhetett meg, utóbbi betegségét hóvakságnak nevezik. Apja halálakor viszont valami megváltozhatott benne. Addig nem igazán volt együttműködő az NKVD-vel, sőt egyszer az apjához szökött a szovjet hatóságok elől, amiért több hét elzárást kapott. De aztán besorozták és hamar fény derült kiváló katonai képességeire, pályája pedig gyorsan ívelt felfelé. A frontszolgálat alatt kemény harcokban vett részt, majd a világháború után a csehszlovákok és az ukránok ellen is küzdött. Mindez nem vitatható el tőle.

1956-ban azonban már ő volt az egyetlen tábornok, aki kiállt Rokosszovszkij marsall mellett. A Vörös Zászló érdemrenddel kitüntetett, a varsói felkelés leverését a Visztula túlpartján tétlenül szemlélő Rokosszovszkij szovjet volt, elképesztő módon mégis honvédelmi miniszteri posztot töltött be az alávetett lengyel kormányban. Magyarán helytartóként működött, s lett százezrek internálásáért, haláláért felelős. 1956-ban ő lövetett a munkások közé, és kérte ősszel a szovjet beavatkozást Hruscsovtól.

Jaruzelski tehát ezt a személyt támogatta egyedüliként. Majd lépett az örökébe azzal, hogy

1970-ben már ő vezette a gdański munkások elleni katonai műveletet,

ugyancsak vérbe fojtva a lázongást. A rendszerváltás után sokan fogalmazták meg azt, hogy igazából ez volt a fő bűne azok közül, melyeket a lengyel nép ellen elkövetett. Ő ugyanakkor elhárította magától a jogi felelősséget, mondván, hogy a tényleges döntéseket nem a katonák, azaz ő, hanem a lengyel kommunista párt szervei hozták. 1968. márciusi tevékenységét, a zsidó katonatisztek elleni cionista tisztogatást hasonlóképp mentegette.

Jarurzelski egyébként 1970-ben nemcsak a népe ellen fordult, hanem egy puccsban is részt vett. Megdöntötték az 1956-ban kinevezett, de aztán keményvonalassá vált Gomułka főtitkár hatalmát, és a helyére Edward Giereket ültették. Aki nem volt erős vezető – neve a magyar gyerek szót jelenti –, és személye biztosíték volt arra, hogy egyhamar nem lesz lengyel megújhodás.

Egyáltalán nem igaz tehát, hogy Jaruzelski a háttérből lépett elő 1981-ben, és megelőzendő a szovjet katonai intervenciót, inkább maga vette kézbe az irányítást, valami nagyon rossztól mentve meg a népét. A hatvanas évektől miniszterként, magas rangú párt- és katonai vezetőként az ország egyik első és erős embere volt, s

mindenért közvetlenül felelt, ami a katonai szükségállapothoz vezetett.

Ennek során negyvenen vesztették az életüket és 10 ezer embert internáltak. Kijárási tilalmat vezettek be. A gazdaság hadi irányítás alá került. Nem volt elegendő élelmiszer, ruha és fűtőanyag. Az állami és politikai élet minden részére a kiábrándultság és a reménytelenség telepedett.

Nem tudni, hogy Jaruzelski 1981-ben gondolt-e arra, hogy nemsokára halott lesz Brezsnyev, aztán Andropov és Csernyenko, s az évtized közepén jön majd a fiatal Gorbacsov, és az egész szovjet világrend összedől. Csaknem tíz éven át állt országa élén különféle beosztásokban. Életútja viszont nem zárult le a rendszerváltással. Perek indultak ellene, de mintha érinthetetlen lett volna, egyikben sem született ítélet. Még megérte, hogy személyes ellenségei mind egy szálig odavesznek Szmolenszknél. S ő lett az egyetlen a kelet-európai kommunista diktátorok közül, aki a rendszerváltás után magas kitüntetésben részesült. Putyin a Berlin ostromában való részvételét – vagy valami mást – köszönte meg ekképp.

A rendszerváltás során, 1990-ben harc nélkül adta át az országot ellenségeinek. Ez ugyanolyan rejtélyes fordulat, mint ami fiatalkorában a kommunista oroszok közé vitte. Talán úgy vélte, hogy a külföld már nem lehet a támasza, s elfogytak a belföldi hívei. Vagy egyszerűen csak belefáradt az évtizedek óta tartó, de hiábavaló erőszakoskodásba. 

A lengyel katolikus egyház a halálakor kiállt mellette. Wojciech Polak, a régi főváros, Gniezno érseke azt mondta, hogy senkinek sincs joga egy másik ember életét megítélni. „A sebek, amelyeket ez az ember okozott, megmaradnak. De azt is tudjuk, csak Istentől kaphatunk megbocsátást és gyógyulást.”

 

 

*

Történetünk másik szereplője Lech Wałęsa, akinek már a neve is varázslatos. Lech legendás alak, Cseh és Rusz fivére, Lengyelhon és Gniezno alapítója. A vezetéknév pedig tartalmaz egy lengyeles (franciás) orrhangot és egy lengyeles (angolos) másikat, továbbá a jellegzetes W-t. A magyar sajtóban 1970-ben jelent meg először leírva. Akkor, amikor a viselője gdański hajógyári munkásként felszólalt egy gyűlésen százak előtt.

Wałęsát ugyancsak sokan nem szívelik ma.

Azt mondják, a német érdekek mellé szegődött. Valósággal sokkoló volt a nyáron egy fiatal politikus kifakadása, aki felszólította, hogy fogja be végre a száját, mert most már csak szégyent hoz Lengyelországra és egykori önmagára. Hát már a Nobel-díjasnak sem jár tisztelet? S hogyan juthatott idáig a valamikori világhírű szabadságharcos?

Jaruzelskivel ellentétben Wałęsa élete és nézetei elég jól ismertek nálunk. Ha másból nem, hát Andrzej Wajda 2013-as róla szóló filmjéből, A remény emberéből. Ami elég hasonló a Katyń címűhöz. Dokumentumszerű, egyes dialógusok szinte szó szerint megegyeznek a hivatalos iratokban szereplő vagy újságokban megjelent szövegekkel.

Mindkét filmben volt valami igen zavaró a számomra egy darabig. A Katyń a patikamérleg miatt, hogy nagyítóval keresi a jóság morzsáit a gyilkosok oldalán is. A Remény pedig azért, mert nárcisztikus, tanulatlan alaknak festi le a hőst Oriana Fallaci egy híres, 1981-es interjúja alapján, melyben Fallaci le is kezeli, meg is alázza a munkásvezetőt. Hát hogy jön ahhoz a sztárolt olasz riporter, hogy a szemére vesse Wałęsának, hogy a rendszer által kiutalt, kétszobás panellakásban él? Csak azért, mert lázad, disznóólban kellene laknia a gyerekeinek? Olaszországban ez így megy?

Ehhez a részhez kapcsolódik egy fontos jelenet, amit ma kevesen vesznek figyelembe Wałęsa megítélésekor. Még a gdański időkben történt, hogy egyik társuk elárulta őket. Mennek, hogy erővel revansot vegyenek rajta, ám amikor meglátja Wałęsa, hogy milyen nyomorult körülmények között él az illető a családjával, elszáll a mérge, elszomorodik és segítséget kínál a férfinak.

Wałęsa az interjúban tényleg büszkén jelenti ki, hogy életében soha egyetlen könyvet sem olvasott.

 Pontosabban az ötödik oldalon sose jutott túl, mert unalmasnak találta mindet. Ma már közönségesnek tetszhet a kijelentés. Azonban vegyük hozzá, hogy 1945 után új világ jött új káderekkel, s még a minisztereknek sem volt okvetlenül érettségije. Vagy nézzük a mostani időket. Számolja valaki, hogy hány maoista portugál költő elemzi az EU-ban Magyarország alkotmányát? Nekik milyen iskolájuk van?

Wałęsa azt mondja az interjúban Fallacinak, hogy vagy százszor volt letartóztatva, és az életről való tudását tulajdonképpen a magányos meditációinak köszönheti. Wajda különös módon ábrázolja hőse letartóztatásait. Durva közegek dörömbölnek újra és újra az apró lakás ajtaján. Wałęsa ruhát kap magára, majd kapkodva veszi le a jegygyűrűjét és karóráját, és adja át a feleségének azzal, hogy kezdjen velük valamit, ne nélkülözzenek a gyerekek. Meglehet, Wałęsa tényleg felelőtlen volt a családjával szemben, újra és újra bajt hozott a fejükre. Ám van ebben a visszatérő képben valami finom humor és egy nagy adag szeretet is, én legalábbis azt látom. Mert az asszony sosem adja el az olcsó, de pótolhatatlan holmikat,

Wałęsa pedig mégiscsak százezrek gondját hordta a vállán.

Egyébként Jaruzelski sem volt képzett ember. Feljegyezték, hogy magas rangú tisztként egy beosztottjával íratta meg elméleti munkáját. Wałęsa pedig nemcsak tanulatlan volt, hanem cselekedni sem tudott, egyszerűen nem volt hatalmi ember. De képes volt kitartóan, több, mint két évtizeden át reményt vinni tízmilliók szívébe, és az már nem az ő felelőssége, hogy azzal a hittel mit kezdett a többi.

Jaruzelski és Wałęsa végigjárták a nekik rendelt utat. Nem tudni, hogy belevágtak volna-e életük kalandjába, ha tudják, hogy a végén mi következik. Nyilván igen, hiszen bukásuk ellenére mindketten szép kort éltek, illetve élnek meg. Az viszont sajnálatos, ha valaki nem cselekedett, s őket okolja csak az élete elromlásáért.

Nyitófotó: Interia Historia

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés