Modernizáljuk a családjogot, ha belepusztultok is

2021. november 30. 18:30

Francesca Rivafinoli
Vasarnap.hu
A berlini gyors elindult, és meg sem fog állni Magyarországig.

»Modernizáljuk a családjogot. Bevezetjük, hogy a jogi szülőkkel egyetértésben legfeljebb két további felnőtt – társadalmi szülőként – szintén felügyeleti jogot kaphasson. Ha egy gyermek két nő házasságából születik, akkor jogilag automatikusan mindketten a gyermek anyái lesznek, hacsak nem egyeznek meg másként. Megvizsgáljuk az anyagi juttatás nélküli béranyaság (azaz a dajkaterhesség) legalizálásának lehetőségét. Eltöröljük az abortusz orvosi reklámozásának tilalmát. Hathatós törvényi intézkedésekkel lépünk fel az ellen, hogy életvédők abortuszra készülő nőket szólítsanak meg a klinikák előtt. A felnőttek körében is törekszünk a reparatív terápia minden formájának betiltására. Önrendelkezési törvényt léptetünk életbe, amely lehetővé teszi a bemondás alapján történő nemváltoztatást.«

Nem, a fentieket nem valamely rögeszmésen riogató homofób szerző fiktív disztópiájából idéztem, de még csak nem is a kaliforniai demokraták ötéves tervéből, hanem az új német szoci-zöld-liberális koalíció kormányprogramjából. »A berlini gyors elindult, és meg sem fog állni Magyarországig« – üdvözölte az ottani fejleményeket Karácsony Gergely, és ha ő mondja, akkor kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezzük: egy magyarországi szoci-zöld-liberális koalíciótól is hasonlókra lehetne számítani.

Ez a »társadalmi szülőség« még egész ártalmatlannak tűnhet: eddig amiatt problémáztunk, hogy hány gyerek nő fel egyetlen szülővel, hát akkor most ujjongjunk, hisz mostantól akár négy szülője is lehet hivatalosan. Papa, Apu, Mama és Anyu, vagy Apa, Papi, Apuci és Anya, de persze elképzelhető Anya, Anyu, Mama és Anyuci is, lehet kombinálgatni. Csakhogy figyeljük meg jól: a szöveg jogi szülőket és társadalmi szülőket különböztet meg, biológiairól már szó sincs.

A biológiai nem után immár a biológiai szülő is feloldódik a korlátlan önmegvalósítási lehetőségek tengerében, csak épp gyerek legyen a talpán, aki kiigazodik, ki is ő és kiktől származik.

Különös tekintettel a leszbikus pároknál születendő (szélsőséges esetben akár béranyával is kihordatható) gyerekekre, akiknél alapértelmezetten a két »anya« lesz a két szülő, »hacsak nem egyeznek meg másként«. Azaz a jog mostantól majd úgy tekinti, hogy a gyermek két petesejtből lett, de simán lehet egyezkedni, nem gond – igény esetén az állam még akár azt is elhiszi, hogy a két szülő közül az egyik férfi. Fura módon azonban a heteroszexuális párok számára nem kínálják fel (megfordítva) a lehetőséget, hogy a főszabálytól eltérve két anyát anyakönyvezzenek, pedig a jogegyenlőség ezt kívánná.

Fotó: VEM / BSIP / BSIP via AFP

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 71 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés