Ásványvíz és kolbász – mennyit vásárolhatunk minimálbérből?

2021. november 27. 16:07
Újra nagy vihart kavar az infláció Magyarországon: politikai viták tárgya lett, mi mennyire drágult vagy nem drágult. A Mandiner grafikonsorozatában megvizsgáljuk, hogy a családok által legtöbbször vásárolt árucikkek közül melyikből mennyit vehetünk most, illetve mennyit szerezhettünk be 2010-ben. Lássuk az ásványvizet és a kolbászt!

Írta: Varga Zsolt

Politikai viták tárgya lett, mi mennyire drágult vagy nem drágult. A Mandiner grafikonsorozatában megvizsgáljuk, hogy a családok által legtöbbször vásárolt árucikkek közül melyikből mennyit vehetünk most, s mennyit szerezhettünk be 2010-ben. A teljesebb kép érdekében minden árucikket kétszer vizsgálunk meg, egyszer az átlagkeresethez, egyszer pedig a minimálbérhez viszonyítva. Minden grafikán két árucikket mutatunk be.

Az inflációról

A KSH által közölt adatok szerint a 2010 és 2021 szeptembere közötti 11 év alatt 34% volt az infláció. Azaz átlagosan minden 34%-kal drágább lett. Viszonyításképp: a baloldali kormányok 8 éve alatt, 2002 és 2010 között 51%-kal emelkedtek az árak. Magyarán ha valamiből 2002-ben hármat vett az ember ezer forintért, abból 2010-ben már csak kettőt tudott venni ugyanennyiért.

A bruttó minimálbér mindeközben a 2010-es 73 ezer 500 forintos szintről ennek a több mint duplájára, 167 ezer 500 forintra nőtt 2021-re. Összehasonlításképp, 2002 és 2010 között csupán majdnem a felével, egészen pontosan 47%-kal növekedett a minimálbér: 50 ezerről 73 ezer 500 forintra.

Így alakult a minimálbér

Aláírták a jövő évi bérmegállapodást, így most már biztos, hogy jövőre 200 ezer forint lesz a minimálbér. Ez azt jelenti, hogy

a jobboldali kormányok alatt közel háromszorosára, 272%-ára nőtt a minimálbér.

Érdekességképp; 2010-től máig 34% volt az infláció. Emellett köztudomású, hogy a foglalkoztatottak mindössze megközelítőleg öt százaléka, azaz 240 ezer fő körül keres csupán minimálbért. A minimálbér mértéke viszont több embert is érint, mivel számos olyan jövedelmi elem van, amely a minimálbér mértékéhez kötött.

A családi kedvezmények figyelembevétele nélküli nettó minimálbér 2010 és 2021 között 60 ezer 236 forintról 111 ezer 321-re emelkedett, ami 85%-os emelkedést jelent. Vásárlóértékben a növekedés közel 40%-os volt. A baloldali kormányok alatt, 2002 és 2010 között mind a bruttó, mind a nettó minimálbér vásárlóértéke csökkent. Magyarán,

míg a jobboldali kormányok alatt 40%-kal többet tudott a minimálbért kereső vásárolni, addig a baloldali kormányok alatt csökkent az életszínvonala.

Ásványvíz

A másfél literes szénsavas ásványvíz átlagára 2010-ben 107 forint volt, így az akkori minimálbérből 536 palacknyit tudtunk venni. Tizenegy évvel később, a KSH 2021 októberi adatai szerint 116 forint volt az egy palack ásványvíz átlagára. Így, a mostani minimálbérből már 960 palacknyit, azaz több mint 1440 liternyit tudtunk venni. Bár az ára 11 év alatt 8%-kal emelkedett, a minimálbér hatalmas arányú növekedése miatt

csaknem nyolcvan százalékkal nőtt a vásárolható mennyiség.

Összehasonlításképp, 2002 és 2010 között, nyolc év alatt 13%-ot emelkedett az ásványvíznek az ára.

Kolbász

A szárazkolbász kilós átlagára 2010-ben 3360 forint volt, így az akkori minimálbérből 18 kg-ot tudtunk volna venni. Tizenegy évvel később, 2021 októberére ugyan az ára valamelyest emelkedett 4130 forintra, mégis, felével többet tudunk venni belőle a minimálbérből. A 2010-es 18 kiló helyett 27 kg-ot.

Apró érdekesség, hogy az Eurostat adatai szerint

az élelmiszerek ára 2020-ban a harmadik legalacsonyabb hazánkban volt.

Mindent összevetve, az élelmiszereink átlagára 20%-kal volt alacsonyabb az uniós átlagnál. Ezen belül a magyar húsok ára 28,5%-kal olcsóbb mint az uniós átlagár. A dobogón Lengyelországgal és Romániával karöltve állunk. Figyelemre méltó, hogy 2010-ben még a hetedikek voltunk ugyanebben a rangsorban.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 19 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés