EP: a nők megfosztása a biztonságos és legális terhességmegszakítástól a nemi alapú erőszak egyik változata

2021. szeptember 16. 15:42
Kijelentették továbbá, hogy nem csak nők, hanem LMBTIQ-emberek is áldozatul eshetnek nemi alapú erőszaknak.

Az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel jogalkotási kezdeményezést fogadott el, amelynek keretében a képviselők jogszabályokat szorgalmaznak a nemi alapú erőszak, illetve megkülönböztetés minden formája ellen.

A képviselők arra kérik az Európai Bizottságot, az unió végrehajtó szervét, hogy

a nemi alapú erőszakot új bűncselekményi kategóriaként fogadja el az uniós jogban,

mivel ez a besorolás megteremtené a jogi alapot, egy áldozatközpontú uniós irányelv számára.

Az EP szerint az irányelvnek, többek között a nemek közötti egyenlőség szempontját figyelembe vevő oktatási programokat, a nemi alapú erőszak valamennyi formája elleni küzdelemre irányuló intézkedéseket kell tartalmaznia. A képviselők többsége szerint meg kell továbbá erősíteni a tagállamok azon kötelezettségét, hogy a nemi alapú erőszak esetén a gyermekek feletti felügyeleti és láthatási jogok kellő figyelmet kapjanak.

Az unió törvényhozó testülete továbbá úgy véli, hogy a nők és lányok ellen irányuló erőszak legszélsőségesebb formája a gyilkosság, és kiemeli:

a nők megfosztása a biztonságos és legális terhességmegszakítástól szintén a nemi alapú erőszak egyik változata.

A jelentés emellett leszögezi, hogy nem csak nők, hanem LMBTIQ-emberek is áldozatul eshetnek nemi alapú erőszaknak.

Szerdai évértékelő beszédében az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az EP-ben ígéretet tett arra, hogy az év végéig törvényjavaslatot terjeszt be a nők ellen elkövetett erőszak ellen. A javaslat az internetre és a valós világot egyaránt lefedi, és a megelőzésre, a védelemre és a hatékony bűnüldözésre is kiterjed majd.

Az uniós adatok szerint a nők harmada már tapasztalt fizikai és/vagy szexuális erőszakot. Az EU-ban hetente mintegy ötven nő veszti életét családon belüli erőszak következtében, és a nők 75 százaléka már átélt szexuális zaklatást a munkahelyén.

(MTI)

Nyitókép: Budapest Pride 2021. júliusában.
Mandiner/Ficsor Márton

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Támogatom. Mivel az LMBTQWERTZ... a meg a gyermekek elleni nemi erőszak, így rögtön kezdjük ennek a lázálomnak a betiltásával.

És a nőknek kell adni egy szerkezetet, amely nem termékenyít, akkor minden megoldódik.
A férfiak?
1789.
Guillotin, magyarul: nyaktiló.
És akkor Rothschild már tényleg egyedül lesz fejedelem, sőt, király, sőt Császár.
Sőt: Császár Császár, ahogy a Cionbölcsek megírták.
Pont úgy és ez lesz a Történelem Vége, amikor minden
a semmibe fordul végre.
Rothschild Dicsőséges Nagy Semmilyébe, a Talmud által.

Az EP úgy viselkedik, mintha másik bolygón élne. Fogalma nincs az unió valódi problémáiról.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés