Schiffer András: Lumpenindulatokkal választást nyerni lumpenországhoz vezet!

2021. szeptember 13. 18:25
Úgy tűnik, a teljes ellenzék hozzádékásodott a DK-hoz, amiben Orbán Viktornak is van felelőssége – érvelt Schiffer András a PestiSrácoknak nyilatkozva.

Hogy lehet a jogállam kiiktatásával jogállamot építeni? – kérdezte a Pesti Srácok Schiffer Andrástól aki szerint „sehogy, ez egy fogalmi ellentmondás”. Az LMP alapítója szerint az öt jelölt nem érti a jogállamiság egészét, elszámoltatási ígéreteik egy katasztrófa-forgatókönyvhöz, polgárháborúhoz vezetnének. –

Úgy tűnik, a teljes ellenzék hozzádékásodott a DK-hoz, amiben Orbán Viktornak is van felelőssége

– érvelt Schiffer. A vitán elhangzott a vagyonelkobzás, börtön, a számlák befagyasztása, 99 százalékos büntetőadó, az állami intézmények vezetőinek azonnali menesztése, a Karmelita kolostor zár alá vétele, mindez a „jogállamiság elkötelezett híveinek” igéreteként a kormányváltást követően. 

Schiffer András a Pesti Srácoknak megjegyezte, hogy

Magyarországon minden lehetőség adott a kormány szabad választáson való leváltásához.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jelenlegi kormány csökkentette a kormányváltás és választás tétjét, ami „mérhetetlen frusztrációt gerjesztett a jelenlegi ellenzék körében.” A Fidesz Schiffer András szerint „nagyon veszélyes játszmát indított el, részben akkor, amikor a szavazópolgárok egyik fele ellenében alkotmányozott, de leginkább akkor, amikor számos, eredetileg egyszerű kormánytöbbséggel szabályozott döntést bebetonozott az Alaptörvénybe. Így kivont a következő kormány hatásköre alól fontos ügyeket és állami szerveket. Ráadásul Orbán Viktor érdeke volt, hogy Gyurcsány Ferenc elszámoltatás helyett a színpadon maradjon, így most ő lett a mérce az ellenzék szemében.” – állítja az LMP volt elnöke.  

Mindezek ellenére a vasárnapi vitában elhangzottakra nincs épeszű magyarázat.

– áll a cikkben. Schiffer András szerint látható, hogy „a teljes ellenzék hozzádékásodott a DK-hoz. Az ő lumpen hangütésüket vették át. Mint a vasárnapi vitában is láttuk, Karácsony Gergely végig igyekezett rálicitálni Dobrev Klárára. Pedig, a klasszikust idézve: lumpenindulatokkal választást nyerni lumpenországhoz vezet.” – mondta Schiffer András

A jogász utalt az emlékezetes 11/92-es elhíresült alkotmánybírósági határozatra, amely elutasította a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényt. A döntés alapja az volt, hogy „jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani. Pedig, ha valamikor, akkor négy évtizednyi, szuronyok árnyékában eltöltött diktatúra után lehetett volna kreatív megoldásokról gondolkodni, de sem Kis János SZDSZ-e, sem Elek István MDF-e nem gondolta, hogy ez járható út. Arról nem is szólva, hogy a rendszerváltoztatás alkotmányát még a diktatúrában írták. A mostani öt jelölt tehát a jogállamiság egészét nem érti. Nem tudják, hogy egy jogállamban a tárgyi és formális elvek igenis előbbre valóak a szubjektív igazságérzetnél. Márpedig a 2012-es Alaptörvény és módosításai sajnálatos módon, de közjogilag érvényesek, így az ellenzéki jelöltek összes ígérete csak blöff. Nem véletlen, hogy meg sem kísérlik kifejteni, vajon miért is volna közjogilag érvénytelen a mostani állapot?” – nyilatkozta a PS-nek Schiffer András. 

Ezek a fölkorbácsolt indulatok elképesztő nyomást fognak helyezni egy esetleges új többségre.

„Oda jutottunk, hogy a komplett ellenzék a pár százezer fős DK-s keménymagnak játszik. Persze lehet ezt tenni, de tudomásul kell venni, hogy ha nagyarányú ellenzéki győzelem is születik, a választók közel a fele akkor is a másik oldalra fog szavazni. Tehát ha igaz az az állításuk, hogy Orbán a választók egyik felének ellenében kormányozott, akkor ők most a másik fele ellenében akarnak? Ez esetben mennyiben különbek, mint a NER? Folytatom: miből gondolják Dobrev Kláráék, hogy nem fog kétmillió ember kimenni az utcára? Ráadásul látva azt, hogy Szigetszentmiklóstól Egerig milyen stabilitással vezetik az önkormányzataikat, miből gondolják, hogy ha nyernek is, négy év múlva nem zavarják el őket a polgárok? És akkor vajon mit fognak tenni Dobrevékkel és az intézkedéseikkel?” – tette fel kérdéseit Schiffer András. 

Schiffer András szerint „ingoványosak a remélt győzelem utáni napokra tett ígéretek”.

„Egy magánlakásban összeül majd az Alkotmánybíróság és megsemmisíti a parlamenti határozatokat, miközben kétmillió ember tüntet az utcán? Mégis mi fog történni, hogy képzelik ezt? Azt ígérik: a NER kiépülését segítő törvényeket kívánják annulálni.  Ragyogó, de akkor ki és milyen objektív mércével állapítja meg, hogy melyik törvény szolgálja a NER kiépülését? A választási törvény például? Mert akkor Karácsony Gergely főpolgármesteri mandátuma is mindjárt megszűnik. Vagy pont a 22-es választás eredménye alól húzzák ki a talajt, amire a megtorlást alapozzák. Hol itt a végállomás? Ki fog jogbiztonságot szavatolni a hazai és külföldi befektetőknek?” – mondta Schiffer András.

A Pesti Srácok rákérdezett, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy Dobrev, Fekete-Győr és Karácsony valóban igéretet kapott brüsszeli vezetőktől, hogy elnézik majd a jogtiprást, mire azt válaszolta: „Magyarországot Magyarországról kell kormányozni és nem külföldről. Bele sem szeretnék gondolni ebbe az egészbe, ez egy katasztrófa forgatókönyv, ami pillanatok alatt polgárháború szélére sodorhatja az országot.”

Fotó: Mehmet Yilmaz / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 218 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Alapvetően egyetértek, kivéve egyet: azért is is OV a hibás, hogy az ellenzék nem tud kiállítani egy hasonló, erős partot, mint a Fidesz?
Az ellenzék sem látja be a saját tesze-toszaságát, sokkal egyszerűbb mint ndent a fideszre fogni.
Az ellenzéknek volt 12 éve megújulni. Nem sikerült. Ezek ugyanazok, de talán még rosszabbak is .

Hogy tartja életben Gyurcsányit?

,,nagyon veszélyes játszmát indított el, részben akkor, amikor a szavazópolgárok egyik fele ellenében alkotmányozott, de leginkább akkor, amikor számos, eredetileg egyszerű kormánytöbbséggel szabályozott döntést bebetonozott az Alaptörvénybe. Így kivont a következő kormány hatásköre alól fontos ügyeket és állami szerveket.,,

Csak a tisztázás végett.

Az ellenzék nem is akart részt venni a kormányzásban. Kormányt akart buktatni.
Az egyszerű többséget igényelt döntések bevonása a minősített törvények közé nemcsak az ellenzéket sújtja, hanem a Fideszt is, ha nincs kétharmada.

Szomorú, hogy hat párt nem tud kétharmados többséget kapni. Ez súlyos hitelességi deficitet jelent. Az Alaptörvény 2012 évben lett elfogadva, a Fidesz/KDNP szövetség 2014 és 2018 évben mégis kétharmadot kapott. Miért nem tud az ellenzék kétharmadot kapni? Azért mert nem tud hitelesen kommunikálni, kormányozni. Ezért is Orbán lenne a hibás?

Schiffer úr e témakörökben nagyon el van tévedve és ő is abban a cipőben jár-kel mint amibe Gyurcsány Ferenc a főmatador.


"Ráadásul Orbán Viktor érdeke volt, hogy Gyurcsány Ferenc elszámoltatás helyett a színpadon maradjon, így most ő lett a mérce az ellenzék szemében." - mondja Schiffer András.

Jogvégzett személyként tudja, hogy elszámoltatás a bíróság hatáskörébe tartozik. A bizonyítás pedig sok esetben lehetetlen. A közvetett felelősség pedig a büntető eljárásban nem jelenik meg. Lásd például; Sukoró ügy, vagy a hazugságok beismerése. Ahol lehetett ott megtörténtek a felelősségre vonások és többen kerültek börtönbe. Ugyanakkor a büntető eljárásban elfogadást nyert; nem voltam ott, nem értettünk hozzá, nem tudtam róla, stb...

Egyetértek Moslékzabálóval, a harag nem jó tanácsadó.
De menjünk tovább:
" vagyonelkobzás, börtön, a számlák befagyasztása, 99 százalékos büntetőadó, az állami intézmények vezetőinek azonnali menesztése, a Karmelita kolostor zár alá vétele," ez maga a
--- Forradalmi Kormányzótanács
(1919. március 21. – augusztus 1.)
"Bele sem szeretnék gondolni ebbe az egészbe, ez egy katasztrófa forgatókönyv, ami pillanatok alatt polgárháború szélére sodorhatja az országot.”
Pontosan ez a cél, Orbánt nem tudják törvényes választásokon legyőzni, Magyarország területén 1919-ben nem álltak idegen csapatok, az analógia egyszerű: FEL KELL ROBBANTANI MAGYARORSZÁGOT, hogy kollaboráció jöhessen létre, a magyar szuverenitás eltörlésére.
---A Fidesz Schiffer András szerint „nagyon veszélyes játszmát indított el, részben akkor, amikor a szavazópolgárok egyik fele ellenében alkotmányozott, de leginkább akkor, amikor számos, eredetileg egyszerű kormánytöbbséggel szabályozott döntést bebetonozott az Alaptörvénybe. Így kivont a következő kormány hatásköre alól fontos ügyeket és állami szerveket.
Ez a nagyon veszélyes játszma, amit Schiffer elítél nem más, mint garancia:
MAGYARORSZÁG MEGMENTÉSÉRE, BÁRMELY ERŐ IS KORMÁNYOZZA.
Éppen a múltbeli baloldali, liberális magyargyűlölő kormányok mai országfelszámolását megakadályozandó.

A miniszterelnöki jelölt vitában - a legjobb indulattal sem lehet vitának nevezni, inkább bohóckodásnak - elhangzottakat amennyiben győznének és beváltanák ígéreteiket, az ország már a választás évében csődhelyzetbe kerülne.
- A jogszabályok változgatása, a jogállamiság felfüggesztése a társadalomban teljes káosszal járna és veszélyeztetné a belbiztonságot.
- A külföldi tőke elkezdene kivonulni, ahogy ez 2007-ben elkezdődött.
- Az adóemelések csökkentenék a fogyasztást, rontanák az életszínvonalat, amely visszahatna a termelésre. Ez tovább erősíteni a külföldi tőke kivonást.
- Az államadósság kb 40 %-át a forint államkötvények fedezik. Amennyiben ezeket kivonnák, honnan lenne a fedezetükre forrás?
- A gazdaság teljesítőképessége romlik,a költségvetési bevételek is csökkennének és a forint árfolyama tovább romlana. Honnan lenne fedezet az ígérgetésekre? Megint jönne az IMF/EKB segítség három évre?

Az ellenzék mindig kivonult az Alaptörvény tárgyalásairól.

Hát te nem vagy realista, az biztos.

Egyetértünk. Talán arra várnak, hogy OV szervezze meg őket:-)

Nem olvastam végig az összes hozzászólást, de ameddig olvastam, addig szerintem félreértik Schiffert - Schiffer baja az Orbánnal, hogy egyszerű parlamenti döntéseket beemel az Alkotmányba, ezzel kétharmadossá teszi. Ez igaz, és nem is szép dolog, de miért is csinálja? Elsősorban azért, mert bármit csinál Orbán, az ellenzék azonnal rávágja, hogy hatalomra kerülve ezt vissza fogja csinálni. Igaz ez az adócsökkentésre, a családpolitikára, a stratégiailag fontos, mégis bagóért privatizált cégek visszavásárlására, a hazai cégek megerősítésére.
Ha nincs egyetértés stratégiai kérdésekben, és lehet látni, hogy ezek a megoldások működtek, ellenben a másik oldalé a csődbe vittek, akkor nemcsak elfogadható a kormány tevékenysége, hanem kötelező is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés