Fontos a legitimitás
Az al-Dzsazíra pánarab televízió tudósítása szerint a nap folyamán megérkezett Kabulba a katari külügyminisztérium egyik tisztségviselője. A látogatás célja mielőbb megnyitni a főváros nemzetközi repülőterét a polgári légiforgalom előtt. A fenyegető gazdasági összeomlás miatt a tálibok vezetése számára hírügynökségek szerint kényszerűen fontos, hogy a nemzetközi adományozók elismerjék legitimitásukat. Az Egyesült Államok és az Európai unió is attól tette függővé a tálib-hatalom hivatalos elismerését, hogy az iszlamisták megtartják az emberi jogok védelmével kapcsolatos korábbi ígéreteiket.
A kormányalakítással párhuzamosan nő a nyomás a nyugati országokra is, hogy döntsenek a tálibok elismeréséről.
Kína a nagyhatalmak közül elsőként jelezte Afganisztán új vezetőinek, hogy hajlandó lenne erre. Szuhail Sahín tálib szóvivő pénteken Twitter-oldalán közölte, hogy Peking tovább fogja működtetni kabuli nagykövetségét. Hírügynökségek ezzel összefüggésben hírt adtak arról is, hogy nem sokkal korábban Abdul Szalam Hanafi, a tálibok katari politikai irodájának egyik tagja Vu Csiang-hao kínai külügyminiszter-helyettessel telefonált. Sahín mikroblogján hozzátette, hogy Kína emellett "folytatná és fokozná" az Afganisztánnak szánt humanitárius segélyezést, különös tekintettel a koronavírus-járványra.
Egykori mudzsahidból lett nyolc évig fogoly, most kormányfő lehet