A család rendje vagy inkább falanszter?

Néhány napja fotót kaptam egy másik kontinensről, egy kézirat első oldalát mutatja: „Dr. Nizsalovszky Endre életrajzi feljegyzései. Előszó.” Nem sokra rá újabb kép jött. A kilencven éve exponált szépia igazán boldog pillanatot fest le. A harminc körüli Nizsalovszky trikóban, rövidnadrágban ül és nevet, lábainál két pici gyermeke aggodalmaskodik. Nem tudni, hogy miért most érkeztek e fotók. Mindenesetre épp jókor, hogy észbe juttassanak egy régi könyvet.

Nizsalovszky Endre (1894-1976) tanszékvezető egyetemi tanár, akadémikus, polgári jogot és perjogot tanított több egyetemen. Gyorsan ívelt a tudományos pályája, de a világháború után sorra érték a támadások a helyet kereső, fiatal kommunista nemzedék tagjaitól. 1956-ban mégis megválasztották az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottsága elnökének, majd a forradalom napjaiban beszédet mondott a Rádióban, és az akadémikusok egyik vezetője lett Kodály Zoltán oldalán.

1957-ben fegyelmi tárgyalás után tisztségeitől megfosztották, szilenciumra ítélték. Sose említik, legyen hát egyszer leírva róla az is, hogy a két világháború közötti időben a Magyar Jogász Egylet magánjogi osztályának elnöki tisztsége mellett a lengyel osztály elnökhelyettese is volt. Az 1930-as évek közepén pedig 150 oldalas tanulmányt írt a lengyel kötelmi jog általános rendelkezéseiről az egész európai jogba ágyazottan, és küldöttséget vezetett Varsóba.

Szellemi száműzetése után jogtörténettel, a szerv- és szövetátültetés jogával, családi joggal foglalkozott. Utóbbi témában monográfiát írt, melyet az enyhülés után angolul is kiadtak, s melyről – Mádl Ferenc megfogalmazása szerint – a „Rabels-Zeitschrift-ben a családi jog világhírű professzora, Müller-Freienfels tanulmány-terjedelmű recenziót írt”. Ma, amikor a család sokaknak már semmi különöst nem jelent és nemtelen támadásoknak van kitéve, nem haszontalan felütni a könyvet. Egyébként is keveset tudunk a családról, ami – tetszik vagy sem – sokat változott a történelem során.

A család fogalmai

A család szó rokon a cseléddel, s állítólag az ószlávból származik, bár a lengyel például a rodzina szót használja rá. A hétköznapi életben rendszerint a szülőket és gyermekeiket értjük alatta. Kis családnak mondjuk, ha két-három gyermek van, s nagy családnak, ha ennél több.

Valójában még a legutóbbi időben is mást jelentett a szó. Értették alatta az előbb leírt, szülőből és gyerekekből álló alakulatot, melyet függetlenül a gyerekszámtól, kiscsaládnak nevezett a tudomány. Értették alatta a nagycsaládot is, az atyafiságot, rokonságot, ami nem pusztán vérségi-házassági kötődést jelentett, hanem személyi és vagyoni jogszabályok által meghatározott társadalmi egységet is a kiscsalád és a nemzetség között. A család egy jelentése aztán a cselédeket is magába foglalta, az egész „házat”, akárcsak a több ezer évvel ezelőtti legősibb „familia” Rómában. Meg kell említeni, hogy az örökbefogadással létrejövő alakulatokat, az apácák és szerzetesek „családját” és más hasonlókat is értettek a fogalom alatt.

Nálunk a legutóbbi évtizedben azonban megfordultak a kedvezőtlen demográfiai folyamatok. 2019-ben 65 300 házasságot kötöttek, 84 százalékkal többet, mint 2010-ben, amikor 35 500 házasságkötésre került sor. Közben a válások száma 23 900-ról 17 600-ra csökkent, a változás mértéke 26 százalék. Bár az élveszületések száma apadt – 90 400 helyett 89 200 gyermek született –, azonban a népességfogyás miatt ez is növekményként könyvelhető el. Ezer lakosra most 9,1 ezrelék élveszületés jut, míg 2010-ben 9. Tényleg divatba jön a család?

A családi forma változásai

Nizsalovszky könyvének címe A család jogi rendjének alapjai. Érdemes egy pillanatra elidőzni itt is, a gyönyörű képnél, hogy nem csak szabályai, története, struktúrája és statisztikai adatai vannak a családnak, de rendje is. A csaknem félezer oldalas mű három fejezetből áll. Csupán néhány részlete emelhető itt ki, de talán ez is elég, hogy elgondolkodjunk kissé. A jogtudomány számos (történeti, összehasonlító, dogmatikai) módszerével mutatja be tárgyát. Tagoltan, már-már szórakoztató glosszákban. Ezért is ajánlhatta kiadója nemcsak a jogászok, de a néprajzzal, szociológiával foglalkozók, sőt a pedagógusok figyelmébe is. Különös viszont, hogy lektora Eörsi Gyula volt. A fiatal és kiváló jogász ugyanis Nizsalovszky egyik meghatározó ellenfele volt az egyetemi életben.

A könyv első része A család jogi rendjének természeti és társadalmi alapjai címet viseli. Ez veszi sorra, hogy az elmúlt háromezer évben a vallási és kulturális sokszínűség – például sokférjűség, többnejűség – milyen alakzatokat hozott létre. A lényeg európai szemmel azonban röviden összefoglalható. A rabszolgatársadalom kezdetekor a patriarchális nagycsalád (agnát) a jellemző. A feleség, a kis- és nagykorú gyermekek, ezek házastársai és gyermekei mind az atya (pater familas) hatalma alatt állnak, s a vagyonnal is ő rendelkezik. Az árutermelés fejlődésével a nagycsaládon belül megjelenik a kiscsalád (cognát), és a nagycsalád fokozatosan veszít a jelentőségéből.

A feudális korban ugyan még minden társadalmi osztályban megvan a nagycsaládi forma, s vissza is nyer valamennyit a jelentőségéből, ám a kiscsalád már nemcsak ennek részeként, hanem helyettesítőjeként is megmutatja magát. A polgári tulajdoni rendben aztán a kiscsalád válik uralkodóvá, a nagycsalád csak mint kivétel vagy jogi hagyomány marad fenn.

Nizsalovszky azzal a kérdéssel zárja a fejezetet, hogy vajon „a társadalom szocialista átalakulása a házasság és a család vonatkozásában csak befejezi-e, sőt esetleg meg is gyorsítja a bomlási folyamatot, vagy ellenkezőleg”? Majd kijelenti, hogy az erről szóló „vitát, a nézetek összeütközését nem lehet lezártnak tekinteni”. Magyarán a családot fenyegető veszélyek általánosak, olyanok, amelyek a Nyugattól való elzártság ellenére is hatnak.

Sokunk az évezredes folyamatot fejlődésnek látja, Nizsalovszky is annak nevezi. Ami a női egyenjogúság és seregnyi más okból akár igaz is lehet. Ám veszítettünk is, amíg az individuum teret nyert a közösséggel szemben. A személyiség kiteljesedése ugyanis atomizálódást, elmagányosodást, elidegenedést és bizonytalanságot hozott.

Nizsalovszky szerint a bomlás legfőbb oka, hogy a kapitalista rend a kiscsaládi formát választotta a nagycsaládival szemben gazdasági alapegységként. Ez viszont akkor azt is jelenti, hogy amit ma a kiscsalád bomlása és az új családi formák megjelenése kapcsán a szabadság kiteljesedésének gondolunk, az valójában ugyanúgy az elidegenedett erők ránk erőltetett akarata, mint régen. Innen nézve aztán érthetővé válik, hogy mit is keres egy bútoráruház a paplanunk alatt.

Több jog, kevesebb szabadság

Ma már nem beszélnek róla, de a hetvenes években még fontos ideológiai üzenet volt az akkori fiataloknak, hogy a házasságkötésre igaz szerelemből, szabad akaratuk alapján van lehetőségük. Nem úgy, mint azelőtt, amikor szülői döntés és vagyoni szempontok alapján, a válás lehetősége nélkül kellett házasságra lépni. Nizsalovszky is azt remélte, hogy a kapcsolatok tartósságát növelni fogja, ha a felek akarata jobban érvényesülhet a párválasztásban és lehetőség lesz korrekcióra, ha a kapcsolat válságba jut. Nem így történt, sőt pont fordítva lett.

Különös, de Nizsalovszky azért már erre az ellentmondásra is felfigyelt. „A nőmozgalom ama Lenin által élesen elítélt irányzata, amely az egyenjogúság egyik lényeges megnyilatkozását látja a szekszuális kapcsolatok minden gátlástól mentes szabaddá tételében, tápot ad annak a beállításnak, hogy az egyenjogúság megvalósulása közvetlen oka lehet a család bomlásának.” Majd hozzáteszi, hogy

A társadalmi korlátok lebontását ma mindannyian közelítésnek látjuk a természetes állapothoz, amit a jogi szabályozás és a vagyoni érdekek eddig elnyomtak. A konzervatív szemlélettel nem vádolható Csányi Vilmos Az emberi természet: Humánetológia című 1999-es könyvében ennek éppen ellenkezőjét írja le: „Ezeknek a teoretikusoknak semmiféle biológiai ismeretük nem volt és valószínűleg az evolúciót is csak hírből ismerték. […] az emberi társadalmakban, extrém eseteket leszámítva, az eddigiekben bemutatott döntően biológiai adottságok alapján hosszabb-rövidebb, esetleg több generációt átívelő időre kialakul az a kis csoport, amit általában családnak nevezünk. A hatvanas években divatba jöttek a promiszkuitást favorizáló kommunák. Ezek sorra felbomlottak […] Számtalan jelét mutatták ki annak, hogy a gyermekek »közösségi« nevelése a valóságtól teljesen elszakadt eszme, a gyermekek családban szeretnek nevelődni és ezt az igényüket minden módon kifejezésre is juttatják”.

Ez alapján világos, hogy ami természetesnek és egyre inkább kívánatosnak tűnik sokaknál, más oldalról nézve egyenesen természetellenes. Ne felejtsük ugyanakkor, hogy a bomlás folyamata már a rabszolgatartó társadalomban megindult, s a bomlás napjainkban az individuumok döntésén, „szabad akaratán” nyugszik, legalábbis látszólag.

Hamvas Béla a családról

A hagyományos, évezredes társadalmi struktúra négy fő rétegéből kettő már elpusztult és a múlté. Ezek a nagycsalád és a nemzetség. Napjainkban a még megmaradt másik kettő, a nemzet és a kiscsalád felszámolása zajlik. Sokan ennek a folyamatnak sem látják minden elemét. Azt gondolják, hogy férfi és nő családalapítási szándéka került csak veszélybe. Holott ugyanilyen fajsúlyos kérdés, amit az infantilis „üres fészek szindróma” kifejezéssel írnak le. Nevezetesen, hogy erejük teljében lévő embereknek üresedik ki az élete egyik napról a másikra. Amire gyógyírként általában azt javallják, hogy minden középkorú kezdjen új életet, kiránduljon többet Egerbe.

Hogy mit veszítünk a család pusztulásával, azt legszebben talán Hamvas Béla magyarázta el nekünk a Scientia sacra első kötetében. Először is az asa fogalmát kell megértenünk: „…ahhoz, hogy a világ gazdagon, szépen, tisztán, világosan, igazan növekedjék, szükség van asára. […] Asa jelenti a családi élet rendjét, a szerelem tisztaságát, a házasélet boldog békéjét, a vagyon gyarapodását, a föld termékenységét, a háziállatok szaporodását […] az ifjú leányt és fiút az asa fűzi egybe, hogy szerelemben sok egészséges gyermeket hozzanak a világra; a szépen épült házban asa van, mert a földet szépségével gyarapítja; a bölcs mester tanítása asa, mert az emberek általa bölcsebbekké válnak.

Majd ehhez kapcsolódva a családfő szerepéről írt: „Az asa kapcsolatban áll az áldozattal és a kultusszal, de az áldozó és a kultuszt űző személy nem a pap, hanem a családfő. És a családfő ezáltal pappá, szakrális személlyé válik. Amikor családot alapít, háztartást vezet, gyermeket nevel, hivatását űzi, részt vesz az állam fenntartásában, esetleg a kormányzásban, amint az életet szövi, az igazságra épített rendnek őre kell hogy legyen. Az asa itt azt jelenti, hogy a családfő az asa őre és ő az, aki az asát gyűjti. Az asa nem az övé, hanem a családé, de nem is a családé, hanem a kaszté, de nem is a kaszté, hanem a népé s az egész emberiségé. A családfő tevékenysége »a világ növelésének műve«.”

Ezt kell becéloznia minden férfinak és egyenjogú nőnek, akik nem pusztán szórakozni akarnak, de küldetésre is vágynak.

_

nyitókép: Értelmiségi kiscsalád (1905), Fortepan/Magyar Balint