A honvédelmi bizottság három ellenzéki tagja azt állítja, hogy Pegasus-ügyben kezdeményezték a bizottság összehívását

2021. augusztus 15. 10:47

Kósa Lajos
Facebook
Összegezve: érvényes kezdeményezés nincs, semmilyen határidő nem ketyeg.

„A magyar sajtóhoz eljuttatott nyilatkozataik alapján a honvédelmi bizottság három ellenzéki tagja azt állítja, hogy Pegasus-ügyben kezdeményezték a bizottság összehívását.

Ez nem igaz. A Parlament Házszabálya világosan meghatározza, hogy a bizottság összehívását milyen alaki és tartalmi feltételek mellett lehet kezdeményezni. Ilyen kezdeményezést csak egy ellenzéki képviselő terjesztett elő, ez kevés, mert legalább két kérelem szükséges ahhoz, hogy az eljárás elinduljon. Internetes bejegyzések és sajtónyilatkozatok alapján nem lehet a bizottságot összehívni.

Tekintettel arra, hogy most a Parlament tavaszi és őszi ülésszaka között vagyunk, egy ilyen esetleges kérelem határidejének számítása az őszi ülésszak első napjától, szeptember 1-től kezdődik.

Összegezve: érvényes kezdeményezés nincs, semmilyen határidő nem ketyeg. Azonban az ellenzék nem ennyire tájékozatlan. Az egész habverés egyedül arra jó, azzal kísérletezik, hogy életet leheljen a sorosista szervezetek által gerjesztett, de azóta kifulladt, úgynevezett Pegasus-ügyben. Na, ilyenkor szokták azt kiabálni a B-középben, hogy nagyon gyenge, csak markánsabb megfogalmazással.”

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 28 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés