Arató Gergely a fajvédelmet követelő jobbikosról: a DK nem tartja érvényesnek ezen kijelentéseket

2021. augusztus 2. 15:43
A DK politikusa arra nem válaszolt, miért nem kerestek más jelöltet Tóth Péter helyett.

Arató Gergelyt, a DK frakcióvezető-helyettesét a Spirit FM Aktuál című műsorában kérdezték Tóth Péter ügyéről. Mint ismert, ő az a szegedi jobbikos, aki korábban azt nyilatkozta például a Pride kapcsán, hogy „a végsőkig harcolunk a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen”, korábban pedig Facebook-oldalán nyilvánosan követelt fajvédelmet, megszüntette volna Szlovákiát, „bibsizett” és a görög neonáci Arany Hajnal pártot dicsőítette

Arató ennek kapcsán elmondta, hogy az ellenzéki pártok hoztak egy döntést, amelyben elfogadták, hogy a Jobbik „megtagadta a saját múltját”, ezeket a korábbi, súlyos kijelentéseket most nem tartják érvényesnek.

Arra a kérdésre, hogy miért nem találtak másik jelöltet Tóth Péter helyett, akinek a múltjában nincsenek ilyen kijelentések, Arató kitérő választ adott, és azt mondta: szerinte a választók értik azt, hogy fontos a hatpárti együttműködés, és elfogadják azt, hogy ennek az együttműködésnek a Jobbik is része.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

a Jobbik „megtagadta a saját múltját”




Természetesen expressis verbis NEM történt semmiféle "múltmegtagadás".
A többi súlyos problémát Aratóék nácimosdató szövegeivel most ne is részletezzük...

Igaza van.
Én sem tartom érvényesnek a DK-t.
MSZMP az ma is, ahogyan a Jobbik is náci volt. És maradt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés